Ország-világ »
Kétségbeesett tömeg vándorol élelem, víz és takaró nélkül
2012. január 06, péntek
Kulcsszavak:
Dél-Szudán,
katasztrófa sújtotta övezet,
Jonglei állam,
etnikai összecsapások,
menekültek,
Dél-Szudán katasztrófa sújtotta övezetté nyilvánította Jonglei államot, ahonnan mintegy 100 ezer ember menekült el a nemrég kirobbant etnikai összecsapásokat követően - adta hírül csütörtökön egy dél-szudáni miniszterre hivatkozva a BBC brit közszolgálati televízió hírportálja.
Mariel Benjamin Barnaba tájékoztatási miniszter a BBC térséggel foglalkozó műsorában elmondta, hogy a helyzet a segélyszervezetek azonnali beavatkozását igényli, mivel nagy szükség lenne élelmiszerre, gyógyszerre és takarókra. A több napos etnikai összecsapásokat követően a terület mostanra a kormány ellenőrzése alatt áll - tette hozzá.
A konfliktus legutóbbi fejleménye az volt, hogy a lou nuer törzs 6 ezer harcosa hétfőn megtámadta Pibor város környékét amiatt, mert korábban komoly konfliktusba keveredett a murle törzzsel a szarvasmarhacsordák feletti ellenőrzés miatt. Az elmúlt hét hónap erőszakos cselekményei eleinte a jószágokhoz kapcsolódtak, ám azóta irányíthatatlanná váltak. Egyes jelentések szerint több mint 150 ember veszítette életét, ám Barnaba 20-30 ember halálát tudta megerősíteni. A miniszter elmondta, hogy békítő találkozóra hívják a két közösség vezetőit, ahol megvitatják, hogyan lehetne véget vetni az erőszaknak.
Lisa Grande, az ENSZ dél-szudáni humanitárius koordinátora szerdán közölte, hogy "százak, ha nem ezrek" kezdték meg a visszatérést Piborba. A szakember elmondása szerint a humanitárius helyzet igen ijesztő volt, a hazatérők élelmiszer, ivóvíz és takaró híján voltak. Grande visszautasította azokat a bírálatokat, hogy a világszervezet és a dél-szudáni hadsereg nem tett meg mindent a civilek megsegítésére, akik közül többen támadás áldozatává váltak a város elhagyásakor.
A szarvasmarhák feletti ellenőrzéssel kapcsolatos konfliktusok gyakoriak Dél-Szudánban, csakúgy mint a rivális etnikai csoportok közötti összetűzések. Az ENSZ becslései szerint tavaly 350 ezer ember kényszerült lakhelye elhagyására.
Dél-Szudán tavaly júliusban vált függetlenné Szudántól, és a világ egyik legszegényebb térségét alkotja. (stop.hu)
Lisa Grande, az ENSZ dél-szudáni humanitárius koordinátora szerdán közölte, hogy "százak, ha nem ezrek" kezdték meg a visszatérést Piborba. A szakember elmondása szerint a humanitárius helyzet igen ijesztő volt, a hazatérők élelmiszer, ivóvíz és takaró híján voltak. Grande visszautasította azokat a bírálatokat, hogy a világszervezet és a dél-szudáni hadsereg nem tett meg mindent a civilek megsegítésére, akik közül többen támadás áldozatává váltak a város elhagyásakor.
A szarvasmarhák feletti ellenőrzéssel kapcsolatos konfliktusok gyakoriak Dél-Szudánban, csakúgy mint a rivális etnikai csoportok közötti összetűzések. Az ENSZ becslései szerint tavaly 350 ezer ember kényszerült lakhelye elhagyására.
Dél-Szudán tavaly júliusban vált függetlenné Szudántól, és a világ egyik legszegényebb térségét alkotja. (stop.hu)
Hasonló hírek
Egy francia történész szerint háborúznia kéne a két Szudánnak
Hamarosan összeomolhat Dél-Szudán
Folytatódnak a bombázások a két Szudánban
Szudán: háborús retorika Dél-Szudán ellen
Dél-Szudán a Világbank-csoport és az IMF soraiban
A háború foglyává vált a két Szudán
Lényegében háború tört ki Szudánban
Szudán félsikerrel bombázza ellenfeleit
A korrupció nem újságírónak való téma Dél-Szudánban
Kétmillió menekült Európába: az arab tavasz mérlege
Címkefelhő
Észak-Korea,
alsóház,
amerikai elnök,
amerikai külügyminisztérium,
előadás,
Európai Unió,
Julija Timosenko,
Kamilla,
Mitt Romney,
munkanélküliség reform,
orosz parlament,
Szumátra,
2014 után,
Afganisztán,
algériai választás,
Amerika,
amerikai,
Angela Merkel,
Angela Merkel,
Angola,
Ausztria,
Ázsia nagyhatalmai,
áldozatok,
árvereznek,
éhezés,
észak-koreai fogság,
ír,
ötfős vezérkar,
új elnök,
újfasiszta diplomata,
újraszámolják,
újraválasztási stáb,
útdíj,
Észak-Olaszország,
Észtország,
Bahrein,
Bain Capital,
bankok,
bankrabló,
Barack Obama,
békefenntartó,
Börtönbüntetés,
belga kormány,
Berlin,
betörő,
bevásárlóközpont,
bolgár,
brazíliai japánok,
Brüsszel,
britek,
Charles Taylor,
chicagói NATO-csúcs,
cornwalli hercegnő,
csalás,
csőd,
Cseh- és Morvaország Kommunista Párt,
csehországi egyházak,
csempészkirály,
Csen Kuang-cseng,
Derek Mitchell,
diploma,
Dmitrij Medvegyev,
együttműködés,
Egyiptom,
elnök,
emberi jogok,
Emberkereskedelem,
erdőirtás,
EU,
euró,
Eurócsoport,
eurókötvény,
Európa Tanács,
Európai Parlament,
európai parlamenti képviselő,
európai polgári kezdeményezés,
európai rakétapajzs,
Európai Unió,
eurózóna,
férfi,
földrengés,
főszerkesztő,
Fehér Ház,
Fico csomag,
François Hollande,
Franciaország,
Francois Hollande,
G8-csoport csúcstalálkozó,
gazdaság,
gazdasági együttműködés,
Gazprom-tévé,
görög tárgyalások,
Görögország,
Görögország, koalíciós kormányalakítás,
George W. Bush,
Gurmai Zita,
gyógyítás,
hadsereg,
hajóroncsra,
hazarendelte,
hivatal,
Hongkong,
Horvátországban,
Ilja Jasin,
Irak,
Irán,
Izrael, szudáni rakétatámadás,
Japán,
Jean-Marc Ayrault,
Joseph Kony,
JP Morgan Chase,
junta,
kancellár,
katolikus,
katonai terv,
Károly,
kárpótlás,
kézigrántot,
Kína,
kínai,
kínai halászok,
kínai időjárás,
kínai jogvédő aktivista,
kínai miniszterelnök,
kínai turisták,
Közép-Kína,
Kelet-Szlovákia,
kereskedelmi rakéta,
kiképzés,
kilépés,
Kongó,
kongresszus,
konzervatívok,
kormányfő,
lengyel,
Lengyelország,
leomlott,
London,
LRA,
magántőke-befektetési vállalat,
magyar,
Magyar Külügyi Intézet,
magyarok,
Magyarország,
Mali,
Mallász Gitta,
médiatörvény módosítás,
melegházasság,
mennyezet,
meteorológus,
Mianmar,
milánói repülőtér,
Moszkva,
moszkvai ellenzéki tiltakozó,
moszkvai ügyészség,
Mubarak,
Nagy-Britannia,
nagykövet,
Nantes polgármestere,
NATO-csúcs,
német,
német kancellár,
német pénzügyminiszter,
Németország,
növekedéspárti politika,
neonáci diplomata,
norvég királyi pár,
nyugdíjkorhatár,
nyugdíjrendszer,
Obama adminisztráció,
Olaszország,
osztrák,
Paraguay,
parkolási bírság,
parkolóhely,
pere,
Pozsony,
projektkötvények,
Ratko Mladic,
rekétaelhárító,
Robert Fico,
rohamrendőr,
rohamrendőrök,
Ron Paul,
Scott Thompson,
sebességkorlátozó tábla,
Svédország,
Szabadka,
szabálytalanságok,
szamba,
szavazatok,
szavazatszámlálás,
szemvizsgálat,
Szerb Haladó Párt,
Szerbia,
Szerbia köztársasági,
szerbiai elnökválasztás,
Szerbiai választások,
szeszesitalok,
szlovák parlament,
szlovák-magyar,
Talált tárgyak,
támogatja,
texasi képviselő,
titkosaszolgálat,
Tokió,
Tomislav Nikolic,
Tomiszlav Nikolics,
ukrán kormányfő,
utód,
Vajdasági Magyar Szövetség,
Vajdasági Magyar Szövetség,
vádlott,
választás,
választások,
vállalatok,
vegyes bizottság,
Ven Csia-pao,
verés,
veszteség,
vihar,
Világ Igaza kitüntetés,
Vlagyimir Putyin,
Vojtech Filip,
volt kormányfő,
Wolfgang Schäuble,
Yahoo vezérigazgató,
Zimbabwe,











