Ország-világ »
Két órán keresztül tombolt a vérfürdő Bagdadban
2011. december 23, péntek
A legfrissebb adatok szerint több mint hatvan ember életét vesztette és majdnem kétszáz súlyos sérüléseket szenvedett a csütörtök reggel két órán keresztül tomboló vérfürdőben Bagdadban. 2011 legsúlyosabb incidense alig pár nappal az amerikai csapatkivonások után történt, a friss fejlemények miatt a legtöbb nyugati elemző a szektariánus erőszak kiújulásától, vagy egyenesen egy egész Irakot lángba borító polgárháborútól tart.
Az AP hírügynökség információi szerint a csütörtök reggeli csúcshoz időzített agresszió során legalább tizennégy nagy erejű robbanás történt a város tizenegy különböző kerületében, a támadásokat autókra erősített bombákkal, út menti robbanószerkezetekkel és legalább egy esetben öngyilkos merénylővel vitelezték ki. A CNN egy aknavetővel elkövetett robbantásról is tud. A támadások túlnyomó része a főváros síiták lakta kerületeiben történt, ám a szunnita térségekből is érkeztek tetemes károkról szóló jelentések.
Az egyik legkegyetlenebb incidens Bagdad al-Amal negyedét sújtotta, ahol hét segítőkész ember lelte halálát, miután egy relatíve kisebb erejű ’csali’ robbantás után egy második pokolgép is detonálódott, amely közvetlenül a kiérkező mentőket, tűzoltókat és rendőröket célozta – Adja hírül az AP. A CNN szerint egy másik robbanás egy gyerekekkel tömött iskola közelében szólaltatta meg a szirénákat. Nagy erejű autóbomba rongálta meg a kormány korrupció ellenes hivatalát is, csak ebben a támadásban 23 ember vesztette életét és 43 megsérült.
A nagy precizitással és jellegzetesen szervezett módon kivitelezett terrorhullám a kormányzati erők mellett a civil lakosságot is célozta, a támadók nem válogattak a helyszínek és a lehetséges áldozatok között sem. A halálesetek mutatói lapzártáig is emelkednek, a bagdadi kórházakban tömegével látják el a repeszek és törmelékek okozta sérüléseket. A merényletsorozat szervezettségének és a kiterjedtségének mértéke egyaránt a szunnita al-Kaida terrorszervezetre vall, a kormány az elmúlt napokban két magas rangú szunnita tisztviselőt is megpróbált eltávolítani a hivatalából.
A politikai bonyodalom azzal kezdődött, hogy a parlament szunniták által is támogatott szekuláris blokkja, az Irakíja bojkottot hirdetett az ország síita miniszterelnöke, Núri al-Máliki ellen, a képviselők az aránytalan hatalommegosztás miatt tiltakozva rendre távolmaradtak az parlamenti ülésekről. A kormányfő a szektariánus ellentétek miatt immáron egy éve képtelen állandó elnököket kinevezni a belügy- és a védelmi minisztériumok élére, a szunniták Szaddam bukása óta panaszkodnak a politikai életben való mellőzöttségükre.
A bojkott egyik alakja, Tarik al-Hashimi szunnita alelnök ellen a kormányfő az amerikai kivonulást követő napon elfogató parancsot adott ki, miután az állami televízió olyan felvételeket sugárzott, melyekben állítólagos terroristák az alelnökhöz fűződő kapcsolatukról vallanak. A vád szerint al-Hashimi kormányhivatalnokokra vadászó gyilkoló brigádokat vezetett. A körözött politikus az ellene felhozott vádakat a kormányfő „lejárató kampányának” nevezte és az ország kurd autonóm területeire menekült. Al-Hashimi a kurd származású államelnök, Dzsalal Talabáni pártfogását is élvezi.
A krízis az ország legmagasabb rangú szunnita politikusának elkergetése után csak tovább eszkalálódott, amikor a kormányfő azt követelte az iraki parlament kurd törvényhozóitól, hogy adják ki a körözött al-Hashimit. A miniszterelnök azt is kilátásba helyezte, hogy a szunniták és a kurdok ellenállása miatt semmissé teszi a koalíciós megállapodásokat, amely egy tisztán síita kormányzatot is eredményezhetne. Időközben al-Máliki az ország másik alelnöke, a szintén szunnita Száleh al-Mutlak ellen is bizalmatlansági indítványt nyújtott be, miután a politikus nagy nyilvánosság előtt egy Szaddamnál is kegyetlenebb diktátornak nevezte a miniszterelnököt.
Noha korai lenne még megállapítani a csütörtöki támadások és a szunniták politikai kálváriája közötti direkt kapcsolatot, az egyre jobban kiéleződő vallási és etnikai megosztottság „optimális környezetet biztosít a terroristáknak” – idézi a CNN Rafi al-Isszavi iraki pénzügyminisztert. Az amerikai jelenlétnek köszönhetően az al-Kaida az elmúlt években jelentősen gyengült, ám még mindig rendelkezik a szervezett támadásokhoz szükséges potenciállal, az eheti mészárláshoz hasonló utoljára augusztusban történt, a tucatnyi iraki települést sújtó robbantás-sorozatban összesen hetvenöt ember lelte halálát. (kitekinto.hu)

Hasonló hírek
Két órán keresztül tombolt a vérfürdő Bagdadban
Fegyverbizniszbe fognának Irakkal
Súlyos merénylet Bagdadban: 48 halott
Bagdadban járt az elnök
Leleplezték a merényletet
Bagdad: támadássorozatokat indítottak keresztények ellen
Újabb vérfürdő Pakisztánban
Ötven embert ölt meg az öngyilkos merénylő bombája
Ismét aratott az iraki főváros utcáin halál
Megtámadtak egy ellenőrző pontot
Címkefelhő
Észak-Korea,
alsóház,
amerikai elnök,
amerikai külügyminisztérium,
előadás,
Európai Unió,
Julija Timosenko,
Kamilla,
Mitt Romney,
munkanélküliség reform,
orosz parlament,
Szumátra,
2014 után,
Afganisztán,
algériai választás,
Amerika,
amerikai,
Angela Merkel,
Angela Merkel,
Angola,
Ausztria,
Ázsia nagyhatalmai,
áldozatok,
árvereznek,
éhezés,
észak-koreai fogság,
ír,
ötfős vezérkar,
új elnök,
újfasiszta diplomata,
újraszámolják,
újraválasztási stáb,
útdíj,
Észak-Olaszország,
Észtország,
Bahrein,
Bain Capital,
bankok,
bankrabló,
Barack Obama,
békefenntartó,
Börtönbüntetés,
belga kormány,
Berlin,
betörő,
bevásárlóközpont,
bolgár,
brazíliai japánok,
Brüsszel,
britek,
Charles Taylor,
chicagói NATO-csúcs,
cornwalli hercegnő,
csalás,
csőd,
Cseh- és Morvaország Kommunista Párt,
csehországi egyházak,
csempészkirály,
Csen Kuang-cseng,
Derek Mitchell,
diploma,
Dmitrij Medvegyev,
együttműködés,
Egyiptom,
elnök,
emberi jogok,
Emberkereskedelem,
erdőirtás,
EU,
euró,
Eurócsoport,
eurókötvény,
Európa Tanács,
Európai Parlament,
európai parlamenti képviselő,
európai polgári kezdeményezés,
európai rakétapajzs,
Európai Unió,
eurózóna,
férfi,
földrengés,
főszerkesztő,
Fehér Ház,
Fico csomag,
François Hollande,
Franciaország,
Francois Hollande,
G8-csoport csúcstalálkozó,
gazdaság,
gazdasági együttműködés,
Gazprom-tévé,
görög tárgyalások,
Görögország,
Görögország, koalíciós kormányalakítás,
George W. Bush,
Gurmai Zita,
gyógyítás,
hadsereg,
hajóroncsra,
hazarendelte,
hivatal,
Hongkong,
Horvátországban,
Ilja Jasin,
Irak,
Irán,
Izrael, szudáni rakétatámadás,
Japán,
Jean-Marc Ayrault,
Joseph Kony,
JP Morgan Chase,
junta,
kancellár,
katolikus,
katonai terv,
Károly,
kárpótlás,
kézigrántot,
Kína,
kínai,
kínai halászok,
kínai időjárás,
kínai jogvédő aktivista,
kínai miniszterelnök,
kínai turisták,
Közép-Kína,
Kelet-Szlovákia,
kereskedelmi rakéta,
kiképzés,
kilépés,
Kongó,
kongresszus,
konzervatívok,
kormányfő,
lengyel,
Lengyelország,
leomlott,
London,
LRA,
magántőke-befektetési vállalat,
magyar,
Magyar Külügyi Intézet,
magyarok,
Magyarország,
Mali,
Mallász Gitta,
médiatörvény módosítás,
melegházasság,
mennyezet,
meteorológus,
Mianmar,
milánói repülőtér,
Moszkva,
moszkvai ellenzéki tiltakozó,
moszkvai ügyészség,
Mubarak,
Nagy-Britannia,
nagykövet,
Nantes polgármestere,
NATO-csúcs,
német,
német kancellár,
német pénzügyminiszter,
Németország,
növekedéspárti politika,
neonáci diplomata,
norvég királyi pár,
nyugdíjkorhatár,
nyugdíjrendszer,
Obama adminisztráció,
Olaszország,
osztrák,
Paraguay,
parkolási bírság,
parkolóhely,
pere,
Pozsony,
projektkötvények,
Ratko Mladic,
rekétaelhárító,
Robert Fico,
rohamrendőr,
rohamrendőrök,
Ron Paul,
Scott Thompson,
sebességkorlátozó tábla,
Svédország,
Szabadka,
szabálytalanságok,
szamba,
szavazatok,
szavazatszámlálás,
szemvizsgálat,
Szerb Haladó Párt,
Szerbia,
Szerbia köztársasági,
szerbiai elnökválasztás,
Szerbiai választások,
szeszesitalok,
szlovák parlament,
szlovák-magyar,
Talált tárgyak,
támogatja,
texasi képviselő,
titkosaszolgálat,
Tokió,
Tomislav Nikolic,
Tomiszlav Nikolics,
ukrán kormányfő,
utód,
Vajdasági Magyar Szövetség,
Vajdasági Magyar Szövetség,
vádlott,
választás,
választások,
vállalatok,
vegyes bizottság,
Ven Csia-pao,
verés,
veszteség,
vihar,
Világ Igaza kitüntetés,
Vlagyimir Putyin,
Vojtech Filip,
volt kormányfő,
Wolfgang Schäuble,
Yahoo vezérigazgató,
Zimbabwe,