Hirdetés
Ország-világ »
Két nap múlva eldől Timosenko sorsa
2010. március 01, hétfő

Az ukrán parlament szerdán tartja a bizalmi szavazást Julija Timosenko miniszterelnök kormányáról - jelentette be hétfőn a törvényhozás szóvivője.
Timosenko, a februári 7-i elnökválasztás vesztese a múlt héten világos választ kért a parlamenttől a kormányát érintő bizalmi szavazás kérdésében. A kormány hétfői rendkívüli ülésén pedig azt sürgette, hogy a bizalmi szavazást már kedden tartsák meg.

Timosenko pártjának (BJuT) ellenlábasa, a Régiók Pártja február 24-én nyújtotta be a kormány felelősségéről szóló határozattervezetet. A törvény szerint a dokumentumról 10 napon belül kell szavazni.

A Timosenko-tábor abban bízik, hogy még van elegendő támogatója a parlamentben, és megnyerheti a bizalmi szavazást. Ebben az esetben a BJut még legalább fél évig kormányon maradna. Az ukrán törvények értelmében ugyanis a kormányt érintő bizalmi kérdésben a parlament egy ülésszak alatt csak egyszer szavazhat.

Ha a megválasztott elnök, Viktor Janukovics pártja nyeri meg a kormánnyal szembeni bizalmatlansági indítványt, úgy az államfőnek azzal kell számolnia, hogy a meglehetősen ingatag képviselők alkotta parlamenti csoportokból 30 napon belül életképes frakciót kell létrehoznia, és 60 nap áll a rendelkezésére, hogy megalakítsa az új kormányt. Ellenkező esetben az államfő új parlamenti választásokat írhat ki. (stop.hu)







nagyvarad.ro banner | impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | hirdetési díjszabások
copyright www.nagyvarad.ro
office@nagyvarad.ro