Ország-világ »
Kasmíri terroristák robbanthattak Újdelhiben
2011. szeptember 08, csütörtök
Az indiai rendőrség gyanúja szerint kasmíri terroristacsoporthoz köthető a tegnapi újdelhi merénylet, szakértők azonban kételkednek. A nép a kormányt hibáztatja felkészületlenségééért.
Három embert letartóztatott és kihallgatott az indiai rendőrség a tegnapi újdelhi merénylettel kapcsolatban. Szerda reggel 12 ember meghalt és 76 megsérült, amikor a Legfelsőbb Bíróság épülete bomba robbant. A rendőrség elmondása szerint a pokolgépet annál az első biztonsági ellenőrzőpont mellett helyezték el egy bőröndben, ahol az emberek sorban álltak, hogy bejussanak az aznapi tárgyalásokra. A terület tele volt ügyvédekkel és szemtanúkkal, mivel a legfelsőbb bíróságon szerdánként tárgyalják a legfontosabb ügyeket. A támadás után felfüggesztették a bíróság működését és evakuálták az épületet.
A letartóztatottak között van egy kasmíri internetkávézó tulajdonosa, ugyanis onnan küldték tegnap azt az emailt, amelyben korábbbi indiai merényletekért magára vállalja a felelősséget a Harkat-ul Dzsihad al-Iszlami (Huji) nevű szélsőséges iszlám csoport. A levélben követelik a 10 évvel ezelőtti, újdelhi parlament ellen elkövetett támadásban részt vett Mohammed Afzal halálos ítéletének eltörlését és újabb támadásokkal fenyegetőznek. A Huji terrorista szervezet, kapcsolatban áll az al-Kaidával és feltételezések szerint Pakisztánhoz kötődik. Több robbantással is őket gyanúsítják India, Pakisztán és Banglades területén, vezetője, Iljasz Kasmiri a jelentések alapján júniusban egy amerikai légi támadás áldozatául esett Északnyugat-Pakisztánban. A Reuters által idézett kasmíri források kételkednek abban, hogy valóban a szervezet felelős a robbbantásért, mert az utóbbi időben nem volt aktív és nem küldtek volna egy internetkávézóból emailt. Amennyiben a Huji felelőssége és Pakisztánhoz kötődése bebizonyosodik, az újabb csapás lehet a két dél-ázsiai állam amúgy sem ideális viszonyára.
Indiában legutóbb július közepén robbant három bomba és ölt meg 26 embert, előtte pedig egy egyéves kislány életét követelte december elején Varanasziban egy pokolgép. Manmohan
Szingh miniszterelnök a mostani támadást gyáva terrorista akciónak nevezte, a terror elleni harcot pedig hosszú ideje tartó háborúnak, amelyben az összes pártnak, India népének össze kell fognia a győzelemért. Az ismétlődő robbantásokért sokan a kormányt teszik felelőssé, amiért tehetetlennek bizonyul a terroristákkal szemben, ráadásul éppen a New York-i Kereskedelmi Központ elleni támadás tizedik évfordulója előtt felkészületlenek. A bíróság épületénél nem voltak felszerelve térfigyelő kamerák és tegnap a fémdetektor sem működött. (kitekinto.hu)

Hasonló hírek
Ki akarták lakoltatni - a halálba vitte a hivatalnokokat
Négy év letöltendő börtönbüntetés egy francia atomfizikusnak terrorizmusért
Robbantások Mahacskalában, 13 halott, több mint száz sérült
Több városban robbantottak: rengeteg halott Irakban
Újabb robbantás Nairobiban
Indiai kampányígéretek: áramellátás és ingyen laptop
Újabb öngyilkos robbantás Mogadishuban
Kisiklott egy személyvonat Indiában
Indiában sem tűrik a muszlimok Rushdie verseit
Újabb robbantás a kenyai menekülttáborban
Címkefelhő
Észak-Korea,
alsóház,
amerikai elnök,
amerikai külügyminisztérium,
előadás,
Európai Unió,
Julija Timosenko,
Kamilla,
Mitt Romney,
munkanélküliség reform,
orosz parlament,
Szumátra,
2014 után,
Afganisztán,
algériai választás,
Amerika,
amerikai,
Angela Merkel,
Angela Merkel,
Angola,
Ausztria,
Ázsia nagyhatalmai,
áldozatok,
árvereznek,
éhezés,
észak-koreai fogság,
ír,
ötfős vezérkar,
új elnök,
újfasiszta diplomata,
újraszámolják,
újraválasztási stáb,
útdíj,
Észak-Olaszország,
Észtország,
Bahrein,
Bain Capital,
bankok,
bankrabló,
Barack Obama,
békefenntartó,
Börtönbüntetés,
belga kormány,
Berlin,
betörő,
bevásárlóközpont,
bolgár,
brazíliai japánok,
Brüsszel,
britek,
Charles Taylor,
chicagói NATO-csúcs,
cornwalli hercegnő,
csalás,
csőd,
Cseh- és Morvaország Kommunista Párt,
csehországi egyházak,
csempészkirály,
Csen Kuang-cseng,
Derek Mitchell,
diploma,
Dmitrij Medvegyev,
együttműködés,
Egyiptom,
elnök,
emberi jogok,
Emberkereskedelem,
erdőirtás,
EU,
euró,
Eurócsoport,
eurókötvény,
Európa Tanács,
Európai Parlament,
európai parlamenti képviselő,
európai polgári kezdeményezés,
európai rakétapajzs,
Európai Unió,
eurózóna,
férfi,
földrengés,
főszerkesztő,
Fehér Ház,
Fico csomag,
François Hollande,
Franciaország,
Francois Hollande,
G8-csoport csúcstalálkozó,
gazdaság,
gazdasági együttműködés,
Gazprom-tévé,
görög tárgyalások,
Görögország,
Görögország, koalíciós kormányalakítás,
George W. Bush,
Gurmai Zita,
gyógyítás,
hadsereg,
hajóroncsra,
hazarendelte,
hivatal,
Hongkong,
Horvátországban,
Ilja Jasin,
Irak,
Irán,
Izrael, szudáni rakétatámadás,
Japán,
Jean-Marc Ayrault,
Joseph Kony,
JP Morgan Chase,
junta,
kancellár,
katolikus,
katonai terv,
Károly,
kárpótlás,
kézigrántot,
Kína,
kínai,
kínai halászok,
kínai időjárás,
kínai jogvédő aktivista,
kínai miniszterelnök,
kínai turisták,
Közép-Kína,
Kelet-Szlovákia,
kereskedelmi rakéta,
kiképzés,
kilépés,
Kongó,
kongresszus,
konzervatívok,
kormányfő,
lengyel,
Lengyelország,
leomlott,
London,
LRA,
magántőke-befektetési vállalat,
magyar,
Magyar Külügyi Intézet,
magyarok,
Magyarország,
Mali,
Mallász Gitta,
médiatörvény módosítás,
melegházasság,
mennyezet,
meteorológus,
Mianmar,
milánói repülőtér,
Moszkva,
moszkvai ellenzéki tiltakozó,
moszkvai ügyészség,
Mubarak,
Nagy-Britannia,
nagykövet,
Nantes polgármestere,
NATO-csúcs,
német,
német kancellár,
német pénzügyminiszter,
Németország,
növekedéspárti politika,
neonáci diplomata,
norvég királyi pár,
nyugdíjkorhatár,
nyugdíjrendszer,
Obama adminisztráció,
Olaszország,
osztrák,
Paraguay,
parkolási bírság,
parkolóhely,
pere,
Pozsony,
projektkötvények,
Ratko Mladic,
rekétaelhárító,
Robert Fico,
rohamrendőr,
rohamrendőrök,
Ron Paul,
Scott Thompson,
sebességkorlátozó tábla,
Svédország,
Szabadka,
szabálytalanságok,
szamba,
szavazatok,
szavazatszámlálás,
szemvizsgálat,
Szerb Haladó Párt,
Szerbia,
Szerbia köztársasági,
szerbiai elnökválasztás,
Szerbiai választások,
szeszesitalok,
szlovák parlament,
szlovák-magyar,
Talált tárgyak,
támogatja,
texasi képviselő,
titkosaszolgálat,
Tokió,
Tomislav Nikolic,
Tomiszlav Nikolics,
ukrán kormányfő,
utód,
Vajdasági Magyar Szövetség,
Vajdasági Magyar Szövetség,
vádlott,
választás,
választások,
vállalatok,
vegyes bizottság,
Ven Csia-pao,
verés,
veszteség,
vihar,
Világ Igaza kitüntetés,
Vlagyimir Putyin,
Vojtech Filip,
volt kormányfő,
Wolfgang Schäuble,
Yahoo vezérigazgató,
Zimbabwe,