Ország-világ »
Kadhafi utolsó bástyája is ledőlhet
2011. október 10, hétfő
A Nemzeti Átmeneti Kormány (NTC) csapatai továbbra is folytatják véres küzdelmeiket Szirte városában, melynek ostroma már három hete tart.
Az NTC csapatainak utcáról utcára kell megtisztítaniuk a várost a Moammer Kadhafit támogató katonáktól. Az ezredeshez hű erők az egyetemi városrész falai közzé szorultak vissza – vagy ismertebb nevén a Mauritániai negyedbe, így a konferencia központ, mely egykoron a világ politikai vezetőit fogadta, most a lojalisták utolsó bázisául szolgál.
A lázadók csapatai továbbra is erős ellenállással néznek szembe annak ellenére, hogy minden erejüket bevetik, hogy végleg fennhatóságuk alá vonják a várost. A fegyver-arzenáljuk között megtalálható az egyszerű kézifegyver, rakétával felszerelt kisteherautó és a páncélozott harckocsi is. A harcokat nehezíti a homokvihar, mely rontja a látási viszonyokat.
Az összecsapásokban a sebesültek és a halottak száma nem tisztázott, míg a BBC 12 halálesetről számolt be és több mint 190 sebesültről, addig az Aljazeera hírportál szerint legkevesebb 22 halottat és több mint 500 áldozatot követeltek a harcok, mióta elkezdődött az „utolsó” roham a városért. „Rengeteg a golyó általi sérülés, a fejen, nyakon és a mellkason, melyeket főként mesterlövészek golyói okoznak” mondta az Associated Press munkatársának egy orvos.
A Földközi-tenger partján fekvő települést az elmúlt három hétben a lakosság egy része már elhagyta, de így is sok civil maradt a városban, akiknek pontos száma megbecsülhetetlen. Eközben Ian Martin ENSZ megbízott figyelmeztette a harcoló feleket az emberi jogok tiszteletére és a megtorlástól való tartózkodásra az NTC részéről.
A hétvége folyamán Musztafa Abdul-Dzsalil, a Nemzeti Átalakulási Tanács vezetője sajtótájékozatót tartott a brit Liam Fox és Ignazio La Russa olasz védelmi miniszterrel, ahol nemzetközi segítséget kért a sebesültek ellátására. Az eseményen a brit politikus megígérte, hogy a NATO légi támogatása Szirte elesése után is fennmarad, egészen addig, míg az országra veszélyt jelent a régi rezsim ellenállása. Liam Fox a következőt üzente az egykori ezredesnek: „a játéknak vége; a líbiai nép nemet mondott rád (Kadhafira - a szerk.)”.
A fővárostól 360 kilométerre a Földközi-tenger partján fekvő Szirte város elfoglalása nélkül elképzelhetetlen az ország jövője. A település Líbia második fővárosa, Kadhafi szülővárosa és politikai bástyája is egyben, mely így nemcsak tengerparti fekvése miatt fontos, hanem politikai szempontból is meghatározó szerepet játszik. A diktátor uralma alatt a város kitüntetett figyelmet kapott, így pénzügyi támogatásokban részesült és a munkanélküliség sem jelentett problémát a városban. Ezek után érthető volt, hogy a város lakossága a kezdetektől fogva elutasította a lázadókat és követelte Kadhafi visszatérését. A település a jövőben is fontos szerepet fog játszani, hiszen itt lesz legjobban mérhető, hogy a nemzeti megbékélés mennyire fog sikerülni a polgárháború kirobbantói és az egykori Kadhafi pártiak között. (kitekinto.hu)

Hasonló hírek
Afganisztán 2014 után: a chicagói NATO-csúcs eredményei
NATO-csúcs - európai rakétapajzs, Afganisztán volt a téma
Száznál is több embert megölt a kínai időjárás
Moszkva bírálja az emberi jogok EU-s helyzetét
Moszkvának is feltűnt a magyar történelem újraírása
Mégis indulhatnak vallási alapon szerveződő pártok a választáson
Szigorú fellépést várnak az újabb vereckei provokáció után
Új szelek - tudni akarja a vezető, miért adták ki a diktátornak egykor
Találomra lőtték le öt áldozatukat
Sokba fájt a forradalom Líbia külföldi befektetőinek
Címkefelhő
Észak-Korea,
alsóház,
amerikai elnök,
amerikai külügyminisztérium,
előadás,
Európai Unió,
Julija Timosenko,
Kamilla,
Mitt Romney,
munkanélküliség reform,
orosz parlament,
Szumátra,
2014 után,
Afganisztán,
algériai választás,
Amerika,
amerikai,
Angela Merkel,
Angela Merkel,
Angola,
Ausztria,
Ázsia nagyhatalmai,
áldozatok,
árvereznek,
éhezés,
észak-koreai fogság,
ír,
ötfős vezérkar,
új elnök,
újfasiszta diplomata,
újraszámolják,
újraválasztási stáb,
útdíj,
Észak-Olaszország,
Észtország,
Bahrein,
Bain Capital,
bankok,
bankrabló,
Barack Obama,
békefenntartó,
Börtönbüntetés,
belga kormány,
Berlin,
betörő,
bevásárlóközpont,
bolgár,
brazíliai japánok,
Brüsszel,
britek,
Charles Taylor,
chicagói NATO-csúcs,
cornwalli hercegnő,
csalás,
csőd,
Cseh- és Morvaország Kommunista Párt,
csehországi egyházak,
csempészkirály,
Csen Kuang-cseng,
Derek Mitchell,
diploma,
Dmitrij Medvegyev,
együttműködés,
Egyiptom,
elnök,
emberi jogok,
Emberkereskedelem,
erdőirtás,
EU,
euró,
Eurócsoport,
eurókötvény,
Európa Tanács,
Európai Parlament,
európai parlamenti képviselő,
európai polgári kezdeményezés,
európai rakétapajzs,
Európai Unió,
eurózóna,
férfi,
földrengés,
főszerkesztő,
Fehér Ház,
Fico csomag,
François Hollande,
Franciaország,
Francois Hollande,
G8-csoport csúcstalálkozó,
gazdaság,
gazdasági együttműködés,
Gazprom-tévé,
görög tárgyalások,
Görögország,
Görögország, koalíciós kormányalakítás,
George W. Bush,
Gurmai Zita,
gyógyítás,
hadsereg,
hajóroncsra,
hazarendelte,
hivatal,
Hongkong,
Horvátországban,
Ilja Jasin,
Irak,
Irán,
Izrael, szudáni rakétatámadás,
Japán,
Jean-Marc Ayrault,
Joseph Kony,
JP Morgan Chase,
junta,
kancellár,
katolikus,
katonai terv,
Károly,
kárpótlás,
kézigrántot,
Kína,
kínai,
kínai halászok,
kínai időjárás,
kínai jogvédő aktivista,
kínai miniszterelnök,
kínai turisták,
Közép-Kína,
Kelet-Szlovákia,
kereskedelmi rakéta,
kiképzés,
kilépés,
Kongó,
kongresszus,
konzervatívok,
kormányfő,
lengyel,
Lengyelország,
leomlott,
London,
LRA,
magántőke-befektetési vállalat,
magyar,
Magyar Külügyi Intézet,
magyarok,
Magyarország,
Mali,
Mallász Gitta,
médiatörvény módosítás,
melegházasság,
mennyezet,
meteorológus,
Mianmar,
milánói repülőtér,
Moszkva,
moszkvai ellenzéki tiltakozó,
moszkvai ügyészség,
Mubarak,
Nagy-Britannia,
nagykövet,
Nantes polgármestere,
NATO-csúcs,
német,
német kancellár,
német pénzügyminiszter,
Németország,
növekedéspárti politika,
neonáci diplomata,
norvég királyi pár,
nyugdíjkorhatár,
nyugdíjrendszer,
Obama adminisztráció,
Olaszország,
osztrák,
Paraguay,
parkolási bírság,
parkolóhely,
pere,
Pozsony,
projektkötvények,
Ratko Mladic,
rekétaelhárító,
Robert Fico,
rohamrendőr,
rohamrendőrök,
Ron Paul,
Scott Thompson,
sebességkorlátozó tábla,
Svédország,
Szabadka,
szabálytalanságok,
szamba,
szavazatok,
szavazatszámlálás,
szemvizsgálat,
Szerb Haladó Párt,
Szerbia,
Szerbia köztársasági,
szerbiai elnökválasztás,
Szerbiai választások,
szeszesitalok,
szlovák parlament,
szlovák-magyar,
Talált tárgyak,
támogatja,
texasi képviselő,
titkosaszolgálat,
Tokió,
Tomislav Nikolic,
Tomiszlav Nikolics,
ukrán kormányfő,
utód,
Vajdasági Magyar Szövetség,
Vajdasági Magyar Szövetség,
vádlott,
választás,
választások,
vállalatok,
vegyes bizottság,
Ven Csia-pao,
verés,
veszteség,
vihar,
Világ Igaza kitüntetés,
Vlagyimir Putyin,
Vojtech Filip,
volt kormányfő,
Wolfgang Schäuble,
Yahoo vezérigazgató,
Zimbabwe,