Ország-világ »
Japán enyhít fegyverkiviteli tilalmán
2011. december 30, péntek
Kulcsszavak:
Japán,
fegyverkiviteli tilalom,
A japán fegyveripar nyit a jövő felé és lezárja a múltat: a kormány enyhít az 1967 óta érvényben lévő fegyverexport-tilalmon.
Japán enyhít 1967 óta érvényben lévő fegyverexport-tilalmán. A döntés fordulópontot jelent, most először gyengít jelentősen az 1967-es hármas alapelven (lásd keretes írásunkat), pontot téve a 2010-ben kezdődő felülvizsgálatra. Két területet érint a szabályozás: egyfelől a béketeremtés és nemzetközi együttműködés során használt fegyverek tekintetében, lehetővé téve a Japán Önvédelmi Haderőnek, hogy fegyvereket, munkagépeket és golyóálló mellényeket adományozzon a béketeremtésben érintett országoknak. Szintén ebbe a kategóriába kerültek a kalózok ellen bevethető hajók is. A másik terület a fegyverek exportja: zöld utat kaptak a közös fejlesztési- és gyártási programok azon országokkal, amelyekkel Japán védelmi egyezményt írt alá.
A döntés gazdasági előnyökkel is járhat, Japán hazai fegyvergyártásának erősödését reméli, lehetővé válik ugyanis, hogy japán cégek is részt vehessenek közös, nemzetközi haditechnológiai fejlesztésekben. A jövőben így Tokió nem csupán az Egyesült Államokkal, hanem a NATO tagországaival és Ausztráliával is együtt tud majd működni.
Fudzsimora Oszamu kabinetfőtitkár ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a három alapelv lényegi része nem változik, továbbra is ügyelni fognak arra, hogy a fegyverek semmiképp se kerüljenek terrorista csoportok, fegyveres konfliktus sújtotta országok vagy az adott megállapodáson kívüli, harmadik fél kezébe.
A döntés gyakorlati haszna rögtön januárban megmutatkozik majd, az Önvédelmi Haderő dél-szudáni ENSZ békefenntartói műveletét követően a változásoknak köszönhetően a helyszínen hagyhatják a munkagépeket a szigetországi mérnökök - írja az Asahi japán napilap.
Japán védelmi rendszerét saját magának kell erősítenie, mivel legfőbb szövetségesének, az Egyesült Államoknak is csökkentenie kell hadi kiadásait. "Egy erős hazai védelmi iparág nélkül Japán továbbra is kénytelen volna drága felszerelést vásárolni az USA-tól" - állapítja meg Kavakami Takasi, a Takusoku Egyetem védelmi ügyek professzora. Pár nappal az első négy F-35-ös vadászgépek beszerzése után - mely program a miniszterelnök állítása szerint nincs kapcsolatban döntésükkel - a tilalom feloldása azt üzeni: a kormány egyszerre védi a hazai ipart és áll készen jövőbeli közös, nemzetközi fejlesztésekre. (kitekinto.hu)

Hasonló hírek
Japán fellőtte első kereskedelmi rakétáját
Ragály a szigeten: huszonévesek vágynak tömegesen a halálra
Leállították az utolsó atomreaktort
Előrehozott választásokhoz vezethetnek a japán kormánypárt egyre élesedő belharcai
Kivégeztek három japánt
Japán: reform vagy bukás
Nyolc tonna radioaktív víz folyt el Fukusimában
17 év után adta fel magát
Japán enyhít fegyverkiviteli tilalmán
Pénz nélkül nem megy? Sokan nem akarnak társat keresni
Címkefelhő
Észak-Korea,
alsóház,
amerikai elnök,
amerikai külügyminisztérium,
előadás,
Európai Unió,
Julija Timosenko,
Kamilla,
Mitt Romney,
munkanélküliség reform,
orosz parlament,
Szumátra,
2014 után,
Afganisztán,
algériai választás,
Amerika,
amerikai,
Angela Merkel,
Angela Merkel,
Angola,
Ausztria,
Ázsia nagyhatalmai,
áldozatok,
árvereznek,
éhezés,
észak-koreai fogság,
ír,
ötfős vezérkar,
új elnök,
újfasiszta diplomata,
újraszámolják,
újraválasztási stáb,
útdíj,
Észak-Olaszország,
Észtország,
Bahrein,
Bain Capital,
bankok,
bankrabló,
Barack Obama,
békefenntartó,
Börtönbüntetés,
belga kormány,
Berlin,
betörő,
bevásárlóközpont,
bolgár,
brazíliai japánok,
Brüsszel,
britek,
Charles Taylor,
chicagói NATO-csúcs,
cornwalli hercegnő,
csalás,
csőd,
Cseh- és Morvaország Kommunista Párt,
csehországi egyházak,
csempészkirály,
Csen Kuang-cseng,
Derek Mitchell,
diploma,
Dmitrij Medvegyev,
együttműködés,
Egyiptom,
elnök,
emberi jogok,
Emberkereskedelem,
erdőirtás,
EU,
euró,
Eurócsoport,
eurókötvény,
Európa Tanács,
Európai Parlament,
európai parlamenti képviselő,
európai polgári kezdeményezés,
európai rakétapajzs,
Európai Unió,
eurózóna,
férfi,
földrengés,
főszerkesztő,
Fehér Ház,
Fico csomag,
François Hollande,
Franciaország,
Francois Hollande,
G8-csoport csúcstalálkozó,
gazdaság,
gazdasági együttműködés,
Gazprom-tévé,
görög tárgyalások,
Görögország,
Görögország, koalíciós kormányalakítás,
George W. Bush,
Gurmai Zita,
gyógyítás,
hadsereg,
hajóroncsra,
hazarendelte,
hivatal,
Hongkong,
Horvátországban,
Ilja Jasin,
Irak,
Irán,
Izrael, szudáni rakétatámadás,
Japán,
Jean-Marc Ayrault,
Joseph Kony,
JP Morgan Chase,
junta,
kancellár,
katolikus,
katonai terv,
Károly,
kárpótlás,
kézigrántot,
Kína,
kínai,
kínai halászok,
kínai időjárás,
kínai jogvédő aktivista,
kínai miniszterelnök,
kínai turisták,
Közép-Kína,
Kelet-Szlovákia,
kereskedelmi rakéta,
kiképzés,
kilépés,
Kongó,
kongresszus,
konzervatívok,
kormányfő,
lengyel,
Lengyelország,
leomlott,
London,
LRA,
magántőke-befektetési vállalat,
magyar,
Magyar Külügyi Intézet,
magyarok,
Magyarország,
Mali,
Mallász Gitta,
médiatörvény módosítás,
melegházasság,
mennyezet,
meteorológus,
Mianmar,
milánói repülőtér,
Moszkva,
moszkvai ellenzéki tiltakozó,
moszkvai ügyészség,
Mubarak,
Nagy-Britannia,
nagykövet,
Nantes polgármestere,
NATO-csúcs,
német,
német kancellár,
német pénzügyminiszter,
Németország,
növekedéspárti politika,
neonáci diplomata,
norvég királyi pár,
nyugdíjkorhatár,
nyugdíjrendszer,
Obama adminisztráció,
Olaszország,
osztrák,
Paraguay,
parkolási bírság,
parkolóhely,
pere,
Pozsony,
projektkötvények,
Ratko Mladic,
rekétaelhárító,
Robert Fico,
rohamrendőr,
rohamrendőrök,
Ron Paul,
Scott Thompson,
sebességkorlátozó tábla,
Svédország,
Szabadka,
szabálytalanságok,
szamba,
szavazatok,
szavazatszámlálás,
szemvizsgálat,
Szerb Haladó Párt,
Szerbia,
Szerbia köztársasági,
szerbiai elnökválasztás,
Szerbiai választások,
szeszesitalok,
szlovák parlament,
szlovák-magyar,
Talált tárgyak,
támogatja,
texasi képviselő,
titkosaszolgálat,
Tokió,
Tomislav Nikolic,
Tomiszlav Nikolics,
ukrán kormányfő,
utód,
Vajdasági Magyar Szövetség,
Vajdasági Magyar Szövetség,
vádlott,
választás,
választások,
vállalatok,
vegyes bizottság,
Ven Csia-pao,
verés,
veszteség,
vihar,
Világ Igaza kitüntetés,
Vlagyimir Putyin,
Vojtech Filip,
volt kormányfő,
Wolfgang Schäuble,
Yahoo vezérigazgató,
Zimbabwe,