Ország-világ »
Izrael diplomáciai ostromára készülnek a palesztinok
2012. január 03, kedd
Nemzetközi ostrom alá akarják venni a palesztinok Izraelt január 26-a után - írta a Háárec című izraeli napilap honlapján hétfőn.
A lap emlékeztetett, hogy Száeb Erekát palesztin főtárgyaló kedden Ammánban találkozik Jicák Molho izraeli küldöttel, akivel a béketárgyalások felújításáról folytatnak megbeszéléseket. A felek több mint egy év szünet után ülnek újra össze II. Abdalláh jordániai király, külügyminisztere, Nászer Dzsaude, valamint Tony Blair, az ENSZ-ből, az Egyesült Államokból, Oroszországból és az Európai Unióból álló közel-keleti kvartett képviselője nyomására.
Magas rangú izraeli tisztségviselők szerint kicsi az esélye annak, hogy a találkozó a béketárgyalások újrafelvételéhez vezet majd.
Nabil Saat, a Ciszjordániát irányító Fatah Központi Bizottságának tagja viszont "példátlan diplomáciai kampányt" ígért erre az esetre, amely szerinte a dél-afrikai apartheidellenes mozgalomhoz lesz hasonló, és "valódi nemzetközi nyomás" alá helyezi Izraelt.
Az izraeli külügyminisztérium értesülései szerint a palesztinok több oldalról indítanak támadást. Egyfelől megpróbálnak majd kicsikarni egy határozatot az ENSZ Biztonsági Tanácsától, amely elítéli a telepbővítéseket és nemzetközi szankciókkal sújtja a zsidó államot - ezt az Egyesült Államok kivételével valószínűleg minden BT-tag elfogadja. Másfelől a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) előtt indítanak pert Izrael ellen a 2008-2009-es gázai offenzíva során elkövetett háborús bűnök miatt. Emellett a Negyedik Genfi Konvenció betartását fogják sürgetni, amely tiltja az új telepek létrehozását az elfoglalt területeken. A palesztinok egy ideje már győzködik a svájci kormányt, hogy hívja össze a dokumentum aláíróit egy különleges vitára, amelynek témája a konvenció alkalmazása lenne Ciszjordániában. Ezen túl a palesztinok az ENSZ Közgyűléséhez vagy Emberi Jogi Tanácsához fordulhatnak egy nemzetközi tényfeltáró bizottság kiküldését követelve, amely a telepesek kérdésében vizsgálódna. Ugyanakkor újraindulhat a teljes jogú tagságért folytatott harc az ENSZ-ben, és Ciszjordániában tömegtüntetések kezdődhetnek Izrael ellen.
Január 26-án ér véget az a három hónapos időszak, amelyet a kvartett jelölt ki a tárgyalások újrafelvételére és a határok, illetve a biztonság kérdésére vonatkozó ajánlatok benyújtására.
A palesztinok megígérték, hogy a határidő lejárta előtt nem tesznek egyoldalú lépéseket a nemzetközi fórumokon, viszont Mahmúd Abbász palesztin elnök egy szombati interjúban azt mondta, január 26-a után "minden lehetőség szóba jöhet". (stop.hu)

Hasonló hírek
Izrael áll a szudáni rakétatámadás mögött?
Emberkereskedelem Kelet-Szlovákiában
Aratott a halál: két tucat halott a karambolban
A békésnek meghirdetett megemlékezés hamar erőszakba torkollott
Teljes a csend: mikor támadja meg Izrael Iránt?
Izrael, a "rákos daganat"
Vatikán-Izrael - lassacskán megállapodnak
Kemény francia bírálat érkezett Izrael címére
Félszáz halott Kelet-Kongóban
Izrael diplomáciai ostromára készülnek a palesztinok
Címkefelhő
Észak-Korea,
alsóház,
amerikai elnök,
amerikai külügyminisztérium,
előadás,
Európai Unió,
Julija Timosenko,
Kamilla,
Mitt Romney,
munkanélküliség reform,
orosz parlament,
Szumátra,
2014 után,
Afganisztán,
algériai választás,
Amerika,
amerikai,
Angela Merkel,
Angela Merkel,
Angola,
Ausztria,
Ázsia nagyhatalmai,
áldozatok,
árvereznek,
éhezés,
észak-koreai fogság,
ír,
ötfős vezérkar,
új elnök,
újfasiszta diplomata,
újraszámolják,
újraválasztási stáb,
útdíj,
Észak-Olaszország,
Észtország,
Bahrein,
Bain Capital,
bankok,
bankrabló,
Barack Obama,
békefenntartó,
Börtönbüntetés,
belga kormány,
Berlin,
betörő,
bevásárlóközpont,
bolgár,
brazíliai japánok,
Brüsszel,
britek,
Charles Taylor,
chicagói NATO-csúcs,
cornwalli hercegnő,
csalás,
csőd,
Cseh- és Morvaország Kommunista Párt,
csehországi egyházak,
csempészkirály,
Csen Kuang-cseng,
Derek Mitchell,
diploma,
Dmitrij Medvegyev,
együttműködés,
Egyiptom,
elnök,
emberi jogok,
Emberkereskedelem,
erdőirtás,
EU,
euró,
Eurócsoport,
eurókötvény,
Európa Tanács,
Európai Parlament,
európai parlamenti képviselő,
európai polgári kezdeményezés,
európai rakétapajzs,
Európai Unió,
eurózóna,
férfi,
földrengés,
főszerkesztő,
Fehér Ház,
Fico csomag,
François Hollande,
Franciaország,
Francois Hollande,
G8-csoport csúcstalálkozó,
gazdaság,
gazdasági együttműködés,
Gazprom-tévé,
görög tárgyalások,
Görögország,
Görögország, koalíciós kormányalakítás,
George W. Bush,
Gurmai Zita,
gyógyítás,
hadsereg,
hajóroncsra,
hazarendelte,
hivatal,
Hongkong,
Horvátországban,
Ilja Jasin,
Irak,
Irán,
Izrael, szudáni rakétatámadás,
Japán,
Jean-Marc Ayrault,
Joseph Kony,
JP Morgan Chase,
junta,
kancellár,
katolikus,
katonai terv,
Károly,
kárpótlás,
kézigrántot,
Kína,
kínai,
kínai halászok,
kínai időjárás,
kínai jogvédő aktivista,
kínai miniszterelnök,
kínai turisták,
Közép-Kína,
Kelet-Szlovákia,
kereskedelmi rakéta,
kiképzés,
kilépés,
Kongó,
kongresszus,
konzervatívok,
kormányfő,
lengyel,
Lengyelország,
leomlott,
London,
LRA,
magántőke-befektetési vállalat,
magyar,
Magyar Külügyi Intézet,
magyarok,
Magyarország,
Mali,
Mallász Gitta,
médiatörvény módosítás,
melegházasság,
mennyezet,
meteorológus,
Mianmar,
milánói repülőtér,
Moszkva,
moszkvai ellenzéki tiltakozó,
moszkvai ügyészség,
Mubarak,
Nagy-Britannia,
nagykövet,
Nantes polgármestere,
NATO-csúcs,
német,
német kancellár,
német pénzügyminiszter,
Németország,
növekedéspárti politika,
neonáci diplomata,
norvég királyi pár,
nyugdíjkorhatár,
nyugdíjrendszer,
Obama adminisztráció,
Olaszország,
osztrák,
Paraguay,
parkolási bírság,
parkolóhely,
pere,
Pozsony,
projektkötvények,
Ratko Mladic,
rekétaelhárító,
Robert Fico,
rohamrendőr,
rohamrendőrök,
Ron Paul,
Scott Thompson,
sebességkorlátozó tábla,
Svédország,
Szabadka,
szabálytalanságok,
szamba,
szavazatok,
szavazatszámlálás,
szemvizsgálat,
Szerb Haladó Párt,
Szerbia,
Szerbia köztársasági,
szerbiai elnökválasztás,
Szerbiai választások,
szeszesitalok,
szlovák parlament,
szlovák-magyar,
Talált tárgyak,
támogatja,
texasi képviselő,
titkosaszolgálat,
Tokió,
Tomislav Nikolic,
Tomiszlav Nikolics,
ukrán kormányfő,
utód,
Vajdasági Magyar Szövetség,
Vajdasági Magyar Szövetség,
vádlott,
választás,
választások,
vállalatok,
vegyes bizottság,
Ven Csia-pao,
verés,
veszteség,
vihar,
Világ Igaza kitüntetés,
Vlagyimir Putyin,
Vojtech Filip,
volt kormányfő,
Wolfgang Schäuble,
Yahoo vezérigazgató,
Zimbabwe,