Ország-világ »
Izrael, a "rákos daganat"
2012. február 08, szerda
Ali Khamenei ajatollah, Irán legfelsőbb vezetője Teheránban a legutóbbi pénteki ima alkalmával intézett újbóli fenyegetéseket az Egyesült Államok és Izrael felé. Beszédében hangsúlyozta az Irán ellen irányuló nemzetközi szankciók hatástalanságát és az iráni vezetés annak atomprogramjától való eltántoríthatatlanságát. Khamenei szerint Irán kénytelen háborúval való fenyegetésnek vennie azt, hogy Amerika és Izrael rendszeresen hangot ad abbéli álláspontjának, hogy az iráni atomprogram ellehetetlenítése érdekében nem zárnak ki semmilyen lehetőséget, így a katonai lépést sem.
Ali Khamenei, az iráni forradalom legfelsőbb vezetője a már megszokott iráni retorikával élve ekézte a közel-keleti zsidó államot. „A cionista rezsim [Izrael] rákos tumor a térség testén, amit el kell távolítani és el is lesz távolítva” – fogalmazott Khamenei a CNN szerint, hozzátéve, hogy Irán kész támogatni bármely nemzetet, vagy csoportot, aki szembeszáll Izraellel. Az iráni legfelsőbb vezető szerint az egész fenyegetőzés, úgy ahogy van, káros Amerikának, de „a háború maga tízszer károsabb lesz az Egyesült Államok számára.”
Mondta Khamenei mindezt az után, hogy az izraeli védelmi miniszter, Ehud Barak és miniszterelnök-helyettes Moshe Yaalon előző nap, csütörtökön katonai csapással fenyegette meg Iránt, amennyiben az nem enged a nemzetközi nyomásnak és tovább folytatja vitatott atomprogramját. Ugyanazon a napon Washingtonban Leon Panetta amerikai védelmi miniszter megerősítette szövetségesei kijelentéseit azzal az állításával, miszerint Izrael valószínűleg csapást fog mérni az iráni atomlétesítményekre valamikor április és június között.
A fenyegetésváltást követően az izraeli Ynetnews információ szerint Benjamin Netanyahu izraeli miniszterelnök egy szombati miniszteri tanácskozáson felszólította minisztereit, hogy hagyjanak fel az Irán elleni katonai csapás emlegetésével, mert ezzel szerinte csak Izraelnek ártanak. „A fecsegés komoly károkat okoz, a frontvonalra helyezi Izraelt és csak hátráltatja a szankciók sikerét” – mondta Netanyahu.
Mindeközben Iránban egyszerre két hadgyakorlat is folyt és folyik párhuzamosan. Irán déli részén az Iszlám Forradalmi Gárda szárazföldi erői által végrehajtott gyakorlat során az iráni alakulatok egy esetleges, az iráni atomlétesítmények ellen végrehajtott csapásra való reagálást gyakorolják, miközben a Perzsa-öbölben és a Hormuzi-szoros közelében az iráni haditengerészeti erők tartanak erődemonstrációt. A térség országainak azonban aligha jelentenek újdonságot az iráni hajók. Tavaly karácsonytól idén újévig Irán haditengerészete nagyszabású, tíznaposgyakorlatot tartott nemzetközi vizeken, egy a Hormuzi-szoros bejáratától az Ádeni-öbölig húzódó tengersávon. Mohammad Pakpour, a Forradalmi Gárda szárazföldi erőinek parancsnoka a hadgyakorlatok nemzetközi visszhangját meglovagolva maga is csatlakozott a fenyegető szóváltáshoz. Irán katonai stratégiája alapvetően védelmi jellegű, de Irán válasza minden fenyegetésre „agresszív és pusztító lesz” – nyilatkozta a dandártábornok az iráni PressTV-nek.
Vasárnap Barack Obama az amerikai NBC-nek adott interjújában megkérdőjelezte az izraeliek elszántságát. „Nem hiszem, hogy Izrael döntést hozott volna afelől, hogy mit kell tennie. Azt hiszem, hogy ők, ahogy mi is, csak abban biztosak, hogy Iránnak fel kell hagynia atomprogramjával.” Majd hozzátette: „Azt tudom mondani, hogy soha olyan szoros katonai és hírszerzési együttműködés nem volt még országaink között, mint a mostani. …A lehető legszorosabb együttműködésben dolgozunk az ügyön Izraellel, hogy diplomáciai úton oldhassuk meg a problémát.”
Iránban különleges jelentősége van a pénteki imáknak, amelyek múlt pénteki teheráni alkalmán Khamenei ajatollah rákos tumornak nevezte Izraelt. Ezek az események egyszerre színterei a vallásos és világi útmutatásnak, egyik legfontosabb platformjai az iráni vallási vezetés politikai kommunikációjának. Minden nagyobb Iráni városban, minden héten péntek délidőben tartják az imát, amelyeknek vezetőjét az iráni legfelsőbb vezető maga nevezi ki. (kitekinto.hu)

Hasonló hírek
Izrael áll a szudáni rakétatámadás mögött?
A nagykövet állítja: megvan a katonai terv Irán ellen
Követi-e Hollande-ot Európa?
A koalíciókötés magasiskolája
Bolívia államosítja a spanyol áramszolgáltatót
Franciaország válaszút előtt
Újabb amerikai szankciók Szíria és Irán ellen
Phenjan kudarcot vallott, és a segélytől is búcsúzhat
Clinton szerint még a diplomatáké a szó, de Iránnak sürgősen lépni kell
Dilma Washingtonban: egy hullámzó barátság újabb fejezete
Címkefelhő
Észak-Korea,
alsóház,
amerikai elnök,
amerikai külügyminisztérium,
előadás,
Európai Unió,
Julija Timosenko,
Kamilla,
Mitt Romney,
munkanélküliség reform,
orosz parlament,
Szumátra,
2014 után,
Afganisztán,
algériai választás,
Amerika,
amerikai,
Angela Merkel,
Angela Merkel,
Angola,
Ausztria,
Ázsia nagyhatalmai,
áldozatok,
árvereznek,
éhezés,
észak-koreai fogság,
ír,
ötfős vezérkar,
új elnök,
újfasiszta diplomata,
újraszámolják,
újraválasztási stáb,
útdíj,
Észak-Olaszország,
Észtország,
Bahrein,
Bain Capital,
bankok,
bankrabló,
Barack Obama,
békefenntartó,
Börtönbüntetés,
belga kormány,
Berlin,
betörő,
bevásárlóközpont,
bolgár,
brazíliai japánok,
Brüsszel,
britek,
Charles Taylor,
chicagói NATO-csúcs,
cornwalli hercegnő,
csalás,
csőd,
Cseh- és Morvaország Kommunista Párt,
csehországi egyházak,
csempészkirály,
Csen Kuang-cseng,
Derek Mitchell,
diploma,
Dmitrij Medvegyev,
együttműködés,
Egyiptom,
elnök,
emberi jogok,
Emberkereskedelem,
erdőirtás,
EU,
euró,
Eurócsoport,
eurókötvény,
Európa Tanács,
Európai Parlament,
európai parlamenti képviselő,
európai polgári kezdeményezés,
európai rakétapajzs,
Európai Unió,
eurózóna,
férfi,
földrengés,
főszerkesztő,
Fehér Ház,
Fico csomag,
François Hollande,
Franciaország,
Francois Hollande,
G8-csoport csúcstalálkozó,
gazdaság,
gazdasági együttműködés,
Gazprom-tévé,
görög tárgyalások,
Görögország,
Görögország, koalíciós kormányalakítás,
George W. Bush,
Gurmai Zita,
gyógyítás,
hadsereg,
hajóroncsra,
hazarendelte,
hivatal,
Hongkong,
Horvátországban,
Ilja Jasin,
Irak,
Irán,
Izrael, szudáni rakétatámadás,
Japán,
Jean-Marc Ayrault,
Joseph Kony,
JP Morgan Chase,
junta,
kancellár,
katolikus,
katonai terv,
Károly,
kárpótlás,
kézigrántot,
Kína,
kínai,
kínai halászok,
kínai időjárás,
kínai jogvédő aktivista,
kínai miniszterelnök,
kínai turisták,
Közép-Kína,
Kelet-Szlovákia,
kereskedelmi rakéta,
kiképzés,
kilépés,
Kongó,
kongresszus,
konzervatívok,
kormányfő,
lengyel,
Lengyelország,
leomlott,
London,
LRA,
magántőke-befektetési vállalat,
magyar,
Magyar Külügyi Intézet,
magyarok,
Magyarország,
Mali,
Mallász Gitta,
médiatörvény módosítás,
melegházasság,
mennyezet,
meteorológus,
Mianmar,
milánói repülőtér,
Moszkva,
moszkvai ellenzéki tiltakozó,
moszkvai ügyészség,
Mubarak,
Nagy-Britannia,
nagykövet,
Nantes polgármestere,
NATO-csúcs,
német,
német kancellár,
német pénzügyminiszter,
Németország,
növekedéspárti politika,
neonáci diplomata,
norvég királyi pár,
nyugdíjkorhatár,
nyugdíjrendszer,
Obama adminisztráció,
Olaszország,
osztrák,
Paraguay,
parkolási bírság,
parkolóhely,
pere,
Pozsony,
projektkötvények,
Ratko Mladic,
rekétaelhárító,
Robert Fico,
rohamrendőr,
rohamrendőrök,
Ron Paul,
Scott Thompson,
sebességkorlátozó tábla,
Svédország,
Szabadka,
szabálytalanságok,
szamba,
szavazatok,
szavazatszámlálás,
szemvizsgálat,
Szerb Haladó Párt,
Szerbia,
Szerbia köztársasági,
szerbiai elnökválasztás,
Szerbiai választások,
szeszesitalok,
szlovák parlament,
szlovák-magyar,
Talált tárgyak,
támogatja,
texasi képviselő,
titkosaszolgálat,
Tokió,
Tomislav Nikolic,
Tomiszlav Nikolics,
ukrán kormányfő,
utód,
Vajdasági Magyar Szövetség,
Vajdasági Magyar Szövetség,
vádlott,
választás,
választások,
vállalatok,
vegyes bizottság,
Ven Csia-pao,
verés,
veszteség,
vihar,
Világ Igaza kitüntetés,
Vlagyimir Putyin,
Vojtech Filip,
volt kormányfő,
Wolfgang Schäuble,
Yahoo vezérigazgató,
Zimbabwe,