Ország-világ »
Ismert tévések szálltak síkra újságírókollégájuk elengedéséért
2011. december 07, szerda
Neves orosz televíziós személyiségek jártak közben kollégájuk szabadon engedése érdekében, akit a keddi moszkvai tüntetésen vett őrizetbe a rendőrség.
Közel 800 tüntetőt vittek el a rendfenntartók a keddi moszkvai és szentpétervári tiltakozó megmozdulások résztvevői és az arról tudósító újságírók közül.
A moszkvai Diadal téren a körülbelül kétezer tüntetőből 569 főt vett őrizetbe a rendőrség, de hivatalosan háromszázról beszélt a moszkvai parancsnokság szóvivője. Szentpétervár központjában a tüntetőknek csaknem a felét, 247 embert vettek őrizetbe. Mindkét nagyvárosban engedély nélkül vonultak az utcára a választási visszaélések ellen tiltakozók.
A Másik Oroszország nevű, parlamenten kívüli ellenzéki párt képviselője arról tud, hogy a 45-ből húsz aktivistájukat már elengedték. Eduard Limonov ellenzéki író is köztük van, de ellene szabálysértési eljárást indítottak.
A kedd esti moszkvai tüntetést szervező Jabloko párt elnökét és a Szolidaritás mozgalom egyik vezetőjét, Borisz Nyemcovot is őrizetbe vették. Őket azonban a Vedomosztyi című napilap értesülései szerint néhány óra múlva szabadon engedték anélkül, hogy eljárást kezdeményeztek volna ellenük. Csakúgy, mint Oleg Orlovot, az egyik legismertebb orosz jogvédő szervezet elnökét is előbb feltartóztatták, de aztán elengedték a rendőrök a moszkvai Diadal térnél.
A tüntetésen több újságírót is lefogtak a rendőrök, köztük a Gazeta.ru internetes újság munkatársát, Bozsena Rinszkit, akit több neves orosz televíziós műsorvezető közbenjárására szintén elengedtek a rendőrségről. Kszenyija Szobcsak, Tina Kandelaki és Andrej Malahov egyenesen a rendőrőrsre ment, hogy segítsen kollégájának.
Moszkvában az ellenzéki pártok a vasárnapi parlamenti választások óta folyamatosan tüntetnek, ugyanakkor kedden az Egységes Oroszország párt is nagyszabású tömegrendezvényt tartott a főváros központjában, hogy megköszönje a választóknak a támogatást.
A hatalommal szimpatizáló ifjúsági szervezetek is kivonultak az utcákra: a Diadal téren az Ifjú Gárda nevű csoport aktivistái ellentüntetést tartott a Jabloko és a Másik Oroszország ellenzéki pártok által oda szervezett tiltakozás idején. (stop.hu)

Hasonló hírek
Egy kiszámítható ország: megvan az új kormányfő
Közös hadgyakorlatokba kezdett Kína és Oroszország
Ezreket kellett kitelepíteni Oroszországban
Éhségsztrájk az asztrahányi választások után
Moszkva embertelenül bánt a lengyel hozzátartozókkal
"Ilyet soha senki még nem épített"
Varsóban gyászmisével és tüntetésekkel emlékeztek a tragédiára
Romney: Oroszország az elsődleges ellenfél
Elképesztő: egy kutya sütötte el a gyilkos fegyvert
Aktivisták százait vették őrizetbe
Címkefelhő
Észak-Korea,
alsóház,
amerikai elnök,
amerikai külügyminisztérium,
előadás,
Európai Unió,
Julija Timosenko,
Kamilla,
Mitt Romney,
munkanélküliség reform,
orosz parlament,
Szumátra,
2014 után,
Afganisztán,
algériai választás,
Amerika,
amerikai,
Angela Merkel,
Angela Merkel,
Angola,
Ausztria,
Ázsia nagyhatalmai,
áldozatok,
árvereznek,
éhezés,
észak-koreai fogság,
ír,
ötfős vezérkar,
új elnök,
újfasiszta diplomata,
újraszámolják,
újraválasztási stáb,
útdíj,
Észak-Olaszország,
Észtország,
Bahrein,
Bain Capital,
bankok,
bankrabló,
Barack Obama,
békefenntartó,
Börtönbüntetés,
belga kormány,
Berlin,
betörő,
bevásárlóközpont,
bolgár,
brazíliai japánok,
Brüsszel,
britek,
Charles Taylor,
chicagói NATO-csúcs,
cornwalli hercegnő,
csalás,
csőd,
Cseh- és Morvaország Kommunista Párt,
csehországi egyházak,
csempészkirály,
Csen Kuang-cseng,
Derek Mitchell,
diploma,
Dmitrij Medvegyev,
együttműködés,
Egyiptom,
elnök,
emberi jogok,
Emberkereskedelem,
erdőirtás,
EU,
euró,
Eurócsoport,
eurókötvény,
Európa Tanács,
Európai Parlament,
európai parlamenti képviselő,
európai polgári kezdeményezés,
európai rakétapajzs,
Európai Unió,
eurózóna,
férfi,
földrengés,
főszerkesztő,
Fehér Ház,
Fico csomag,
François Hollande,
Franciaország,
Francois Hollande,
G8-csoport csúcstalálkozó,
gazdaság,
gazdasági együttműködés,
Gazprom-tévé,
görög tárgyalások,
Görögország,
Görögország, koalíciós kormányalakítás,
George W. Bush,
Gurmai Zita,
gyógyítás,
hadsereg,
hajóroncsra,
hazarendelte,
hivatal,
Hongkong,
Horvátországban,
Ilja Jasin,
Irak,
Irán,
Izrael, szudáni rakétatámadás,
Japán,
Jean-Marc Ayrault,
Joseph Kony,
JP Morgan Chase,
junta,
kancellár,
katolikus,
katonai terv,
Károly,
kárpótlás,
kézigrántot,
Kína,
kínai,
kínai halászok,
kínai időjárás,
kínai jogvédő aktivista,
kínai miniszterelnök,
kínai turisták,
Közép-Kína,
Kelet-Szlovákia,
kereskedelmi rakéta,
kiképzés,
kilépés,
Kongó,
kongresszus,
konzervatívok,
kormányfő,
lengyel,
Lengyelország,
leomlott,
London,
LRA,
magántőke-befektetési vállalat,
magyar,
Magyar Külügyi Intézet,
magyarok,
Magyarország,
Mali,
Mallász Gitta,
médiatörvény módosítás,
melegházasság,
mennyezet,
meteorológus,
Mianmar,
milánói repülőtér,
Moszkva,
moszkvai ellenzéki tiltakozó,
moszkvai ügyészség,
Mubarak,
Nagy-Britannia,
nagykövet,
Nantes polgármestere,
NATO-csúcs,
német,
német kancellár,
német pénzügyminiszter,
Németország,
növekedéspárti politika,
neonáci diplomata,
norvég királyi pár,
nyugdíjkorhatár,
nyugdíjrendszer,
Obama adminisztráció,
Olaszország,
osztrák,
Paraguay,
parkolási bírság,
parkolóhely,
pere,
Pozsony,
projektkötvények,
Ratko Mladic,
rekétaelhárító,
Robert Fico,
rohamrendőr,
rohamrendőrök,
Ron Paul,
Scott Thompson,
sebességkorlátozó tábla,
Svédország,
Szabadka,
szabálytalanságok,
szamba,
szavazatok,
szavazatszámlálás,
szemvizsgálat,
Szerb Haladó Párt,
Szerbia,
Szerbia köztársasági,
szerbiai elnökválasztás,
Szerbiai választások,
szeszesitalok,
szlovák parlament,
szlovák-magyar,
Talált tárgyak,
támogatja,
texasi képviselő,
titkosaszolgálat,
Tokió,
Tomislav Nikolic,
Tomiszlav Nikolics,
ukrán kormányfő,
utód,
Vajdasági Magyar Szövetség,
Vajdasági Magyar Szövetség,
vádlott,
választás,
választások,
vállalatok,
vegyes bizottság,
Ven Csia-pao,
verés,
veszteség,
vihar,
Világ Igaza kitüntetés,
Vlagyimir Putyin,
Vojtech Filip,
volt kormányfő,
Wolfgang Schäuble,
Yahoo vezérigazgató,
Zimbabwe,