Ország-világ »
Irritálók az államfői módszerei - állítja az ellenzék
2012. január 09, hétfő
Nem csitul a botrány Németországban Christian Wulff államfő félmillió eurós hitele körül: vasárnap már kormánypárti politikusok is bírálták a szövetségi elnököt, a legnagyobb ellenzéki erő pedig felajánlotta Angela Merkel kancellárnak, hogy közreműködik az utód kiválasztásában, ha Wulff lemond.
Georg Nüsslein, a kisebbik konzervatív párt, a bajor CSU parlamenti képviselője szerint az államfő "válságkelező tevékenysége nem professzionális, és gyakran a kommunikációja sem az". Holger Zastrow, a liberális FDP alelnöke pedig "irritálónak" nevezte, hogy Christian Wulff az ügy tisztázása helyett mindig csak egy-egy részletet bont ki a teljes igazságból, és "újra és újra bocsánatot kér".
Sigmar Gabriel, az ellenzéki Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnöke egy vasárnapi nyilatkozatában hangsúlyozta: pártja készen áll arra, hogy a kormányzó konzervatívokkal és liberálisokkal közösen választ ki jelöltet az államfői tisztségre, amennyiben Christian Wulff lemondásra kényszerül. A kormánypártoknak "nem kell attól tartani, hogy az SPD egy saját jelölt erőltetésére használja ki a helyzetet" - mondta Gabriel a Frankfurter Allgemeine Zeitung online kiadásában megjelent beszámoló szerint.
Ugyanakkor a CDU, Christian Wulff pártja egyelőre kiáll az államfő mellett, bár kritikus megjegyzésekkel a kereszténydemokraták sem takarékoskodnak már. Hermann Gröhe, a párt főtitkára a Der Spiegel című hírmagazin vasárnap megjelent száma szerint úgy véli, Christian Wulff "az ügyetlenségek és hibák" ellenére is megérdemel egy újabb lehetőséget arra, hogy helyreállítsa a személye iránti bizalmat. Sigmar Gabriel felvetésével kapcsolatban pedig a CDU főtitkára egy másik nyilatkozatában úgy vélekedett, oktalan újraválasztásról gondolkodni az államfői tisztséggel kapcsolatban.
Maga a szövetségi elnök arra számít, hogy hivatalban marad egészen 2015-ig, megbízatása lejártáig, legalábbis a Bild am Sonntag című vasárnapi lap beszámolója szerint Christian Wulff pénteken, az államfői hivatal munkatársainak tartott évnyitó fogadáson annak a véleményének adott hangot, hogy kitölti szövetségi elnöki periódusát, "a golyózápor" pedig hamarosan alábbhagy és egy év múlva már senki nem emlékezik majd az 500 ezer eurós hitel körüli afférra. (stop.hu)
Sigmar Gabriel, az ellenzéki Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnöke egy vasárnapi nyilatkozatában hangsúlyozta: pártja készen áll arra, hogy a kormányzó konzervatívokkal és liberálisokkal közösen választ ki jelöltet az államfői tisztségre, amennyiben Christian Wulff lemondásra kényszerül. A kormánypártoknak "nem kell attól tartani, hogy az SPD egy saját jelölt erőltetésére használja ki a helyzetet" - mondta Gabriel a Frankfurter Allgemeine Zeitung online kiadásában megjelent beszámoló szerint.
Maga a szövetségi elnök arra számít, hogy hivatalban marad egészen 2015-ig, megbízatása lejártáig, legalábbis a Bild am Sonntag című vasárnapi lap beszámolója szerint Christian Wulff pénteken, az államfői hivatal munkatársainak tartott évnyitó fogadáson annak a véleményének adott hangot, hogy kitölti szövetségi elnöki periódusát, "a golyózápor" pedig hamarosan alábbhagy és egy év múlva már senki nem emlékezik majd az 500 ezer eurós hitel körüli afférra. (stop.hu)
Hasonló hírek
"Néhány hónap alatt összeomlott mindaz, amit hosszú évek során felépítettünk"
Történelmi vereséget mértek a kereszténydemokratákra
Hollande: a franciák a változást választották
Kapcsold ki a fagyasztót, mielőtt belebújsz
Államfők csúcstalálkozója államfők nélkül?
Sarkozy is eljutott ide: a média terrorjáról beszél
Le Pen a nácikat emlegeti, de nem saját pártjára gondol
Nem tudnak mit kezdeni a hatóságok a beteges tolvajjal?
Walesa is ott volt a bokrétaünnepen
Lemondott a szerb államfő (is)
Címkefelhő
Észak-Korea,
alsóház,
amerikai elnök,
amerikai külügyminisztérium,
előadás,
Európai Unió,
Julija Timosenko,
Kamilla,
Mitt Romney,
munkanélküliség reform,
orosz parlament,
Szumátra,
2014 után,
Afganisztán,
algériai választás,
Amerika,
amerikai,
Angela Merkel,
Angela Merkel,
Angola,
Ausztria,
Ázsia nagyhatalmai,
áldozatok,
árvereznek,
éhezés,
észak-koreai fogság,
ír,
ötfős vezérkar,
új elnök,
újfasiszta diplomata,
újraszámolják,
újraválasztási stáb,
útdíj,
Észak-Olaszország,
Észtország,
Bahrein,
Bain Capital,
bankok,
bankrabló,
Barack Obama,
békefenntartó,
Börtönbüntetés,
belga kormány,
Berlin,
betörő,
bevásárlóközpont,
bolgár,
brazíliai japánok,
Brüsszel,
britek,
Charles Taylor,
chicagói NATO-csúcs,
cornwalli hercegnő,
csalás,
csőd,
Cseh- és Morvaország Kommunista Párt,
csehországi egyházak,
csempészkirály,
Csen Kuang-cseng,
Derek Mitchell,
diploma,
Dmitrij Medvegyev,
együttműködés,
Egyiptom,
elnök,
emberi jogok,
Emberkereskedelem,
erdőirtás,
EU,
euró,
Eurócsoport,
eurókötvény,
Európa Tanács,
Európai Parlament,
európai parlamenti képviselő,
európai polgári kezdeményezés,
európai rakétapajzs,
Európai Unió,
eurózóna,
férfi,
földrengés,
főszerkesztő,
Fehér Ház,
Fico csomag,
François Hollande,
Franciaország,
Francois Hollande,
G8-csoport csúcstalálkozó,
gazdaság,
gazdasági együttműködés,
Gazprom-tévé,
görög tárgyalások,
Görögország,
Görögország, koalíciós kormányalakítás,
George W. Bush,
Gurmai Zita,
gyógyítás,
hadsereg,
hajóroncsra,
hazarendelte,
hivatal,
Hongkong,
Horvátországban,
Ilja Jasin,
Irak,
Irán,
Izrael, szudáni rakétatámadás,
Japán,
Jean-Marc Ayrault,
Joseph Kony,
JP Morgan Chase,
junta,
kancellár,
katolikus,
katonai terv,
Károly,
kárpótlás,
kézigrántot,
Kína,
kínai,
kínai halászok,
kínai időjárás,
kínai jogvédő aktivista,
kínai miniszterelnök,
kínai turisták,
Közép-Kína,
Kelet-Szlovákia,
kereskedelmi rakéta,
kiképzés,
kilépés,
Kongó,
kongresszus,
konzervatívok,
kormányfő,
lengyel,
Lengyelország,
leomlott,
London,
LRA,
magántőke-befektetési vállalat,
magyar,
Magyar Külügyi Intézet,
magyarok,
Magyarország,
Mali,
Mallász Gitta,
médiatörvény módosítás,
melegházasság,
mennyezet,
meteorológus,
Mianmar,
milánói repülőtér,
Moszkva,
moszkvai ellenzéki tiltakozó,
moszkvai ügyészség,
Mubarak,
Nagy-Britannia,
nagykövet,
Nantes polgármestere,
NATO-csúcs,
német,
német kancellár,
német pénzügyminiszter,
Németország,
növekedéspárti politika,
neonáci diplomata,
norvég királyi pár,
nyugdíjkorhatár,
nyugdíjrendszer,
Obama adminisztráció,
Olaszország,
osztrák,
Paraguay,
parkolási bírság,
parkolóhely,
pere,
Pozsony,
projektkötvények,
Ratko Mladic,
rekétaelhárító,
Robert Fico,
rohamrendőr,
rohamrendőrök,
Ron Paul,
Scott Thompson,
sebességkorlátozó tábla,
Svédország,
Szabadka,
szabálytalanságok,
szamba,
szavazatok,
szavazatszámlálás,
szemvizsgálat,
Szerb Haladó Párt,
Szerbia,
Szerbia köztársasági,
szerbiai elnökválasztás,
Szerbiai választások,
szeszesitalok,
szlovák parlament,
szlovák-magyar,
Talált tárgyak,
támogatja,
texasi képviselő,
titkosaszolgálat,
Tokió,
Tomislav Nikolic,
Tomiszlav Nikolics,
ukrán kormányfő,
utód,
Vajdasági Magyar Szövetség,
Vajdasági Magyar Szövetség,
vádlott,
választás,
választások,
vállalatok,
vegyes bizottság,
Ven Csia-pao,
verés,
veszteség,
vihar,
Világ Igaza kitüntetés,
Vlagyimir Putyin,
Vojtech Filip,
volt kormányfő,
Wolfgang Schäuble,
Yahoo vezérigazgató,
Zimbabwe,











