Hirdetés
Ország-világ »
Irak döntéskényszerben Szíria miatt
2011. december 08, csütörtök
Kulcsszavak: Irak, döntéskényszer, Szíria,

Komoly belpolitikai és külpolitikai problémákat okozhat, ahogyan az iraki vezetés kezeli a szíriai helyzetet. A szomszédos országban hónapok óta zajló felkelés miatt a bagdadi vezetés egyre kínosabb helyzetbe manőverezte bele magát, amiből nem biztos, hogy presztizsveszteség nélkül ki tud jönni. A síita Bashar al-Asszád támogatásával maga ellen hangolhatja a térség szunnita hatalmait, miközben amellett, hogy Irán befolyása is egyre csak növekszik Bagdadban, a belpolitikai instabilitás is növekszik. Mégis ezzel a politikával válhat Irak ismét fontos szereplővé a térségben?
„A Szövetség a Jogállamért figyelemmel kíséri az arab világ jelenlegi folyamatait…, támogatja a szíriai emberek ambícióit a szabadságért, igazságért, demokráciáért és az egypárti rendszer ellen…” – mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján Jasszin Mandzsid, Núri al-Maliki kormányfő pártjának egyik vezetője. A kijelentés annak ismeretében meglepő, hogy Irak volt az egyedüli ország, amelyik nem volt hajlandó a novemberi Arab Liga gyűlések során a Bashar al-Asszád rendszer elleni határozatokat megszavazni – így nem bólintott rá sem arra, hogy

Az iraki vezetés a forradalom kezdetén kifejezte aggodalmát, hogyha Asszád rendszerét megdöntik, az könnyen polgárháborúhoz vezethet, ami semmiképpen nem lenne a szomszédos Irak hasznára. Hosijar Zebari külügyminiszter úgy fogalmazott, hogy a radikálisok hatalomra kerülése egészen biztosan hatással lenne országára is. Márpedig Irak belpolitikai helyzete még egyáltalán nem nevezhető stabilnak, ráadásul a Szíriából eddig is az országba érkező terroristákat még úgy sem igazán sikerült feltartóztatni a határon, hogy szomszédja – legalábbis nyilatkozatok szintjén – is tett ennek érdekében erőfeszítéseket. Most, hogy Asszád rendszerét lefoglalja a forradalom, erre egyáltalán nincs esély.

A helyzetet nehezíti az is, hogy az iraki politikai pártok a választások óta nem tudtak megnyugtató megállapodásra jutni arról, hogy miként vezessék az országot, így a legtöbb felmerülő vita azzal fenyeget, hogy teljes szakítás következik be a felek között. A szír forradalom problémája is ezek közé a kérdések közé tartozik, hiszen Irak és Szíria vallási és etnikai sokszínűsége sok ponton fedi egymást, így könnyen beazonosíthatóak az egyes csoportok érdekei még úgy is, hogy nem feltétlenül egy irányzathoz, csak egy valláshoz tartoznak.

Bár a Szövetség a Jogállamért nyilatozatai arra utalnak, hogy inkább a felkelők mellett állnak, nem meglepő, hogy síitaként az alavita Asszádot is támogatják. Egyértelműbb a helyzet Muktada asz-Szadr esetében, akinek pártja állítólag nemcsak anyagilag támogatja az Asszádhoz közel álló fegyveres csoportokat, hanem egyértelműen kifejezte ellenérzéseit az Arab Ligával és annak határozataival szemben is, amelyek szerinte az Egyesült Államok és Izrael érdekeit szolgálják.

A kurdok féltik a Szíriában élő kurdokat és attól tartanak, hogy Asszádnál csak rosszabb jöhet. A szunniták jobban örülnének egy szunnita vezetésű Damaszkusznak, és többször is a kormány szemére vetették, hogy olyasvalakiket támogatnak, akik véres kézzel számolnak le azokkal, akik demokráciát szeretnének létrehozni az országban. Többen arra is figyelmeztetnek, hogy Szíria – Asszád vezetésével – volt az az állam, amelyik 2003-at követően utánpótlást nyújtott a radikálisoknak, akik megbecsülhetetlen számú irakit öltek meg.

A belpolitika mellett külpolitikai szinten is komoly problémákkal nézhet szembe Irak. A Közel-Kelet Szíria kapcsán egyértelműen kettészakadt; míg Szaúd-Arábia és Törökország vezetésével az Arab Liga fellépett Asszád ellen, addig a síita Irán, amelynek kulcsfontosságú, hogy Damaszkuszban megmaradjon a síita vezetésű állam, támogatja a jelenlegi rendszert. A „síita félhold” egyik tagja veszélybe került, ami Teherán számára, nagyhatalmi pozícióinak kiépítésében, akár végzetes is lehet.

Iraknak döntenie kellene, hogy melyik csoporthoz tartozik, amely döntést a belpolitikai problémák mellett még az is nehezíti, hogy az Egyesült Államok végleges kivonulásával még inkább megerősödik Irán befolyása az országban, miközben Szaúd-Arábiával Bagdadnak továbbra sem felhőtlen a kapcsolata. Az egyértelmű volt már Irak megtámadása után is, hogy Szaddám Huszein rendszerének megdöntésével Washingon éppen Irán helyzetét erősítette meg a térségben, és több szakértő is azt jósolta, hogy a Hezbollah-Damaszkusz-Teherán háromszöget könnyen Bagdad egészítheti ki, és mint negyedik tag, instabilitása és jelenlegi gazdasági problémái ellenére is fontos szerepet tölthet be a közel-keleti regionális harcokban. (kitekinto.hu)




Hirdetés

Hozzászólások
Még senki nem szólt hozzá.
Név:
E-mail:
Téma:
Hozzászólás:
 



Címkefelhő Észak-Korea, alsóház, amerikai elnök, amerikai külügyminisztérium, előadás, Európai Unió, Julija Timosenko, Kamilla, Mitt Romney, munkanélküliség reform, orosz parlament, Szumátra, 2014 után, Afganisztán, algériai választás, Amerika, amerikai, Angela Merkel, Angela Merkel, Angola, Ausztria, Ázsia nagyhatalmai, áldozatok, árvereznek, éhezés, észak-koreai fogság, ír, ötfős vezérkar, új elnök, újfasiszta diplomata, újraszámolják, újraválasztási stáb, útdíj, Észak-Olaszország, Észtország, Bahrein, Bain Capital, bankok, bankrabló, Barack Obama, békefenntartó, Börtönbüntetés, belga kormány, Berlin, betörő, bevásárlóközpont, bolgár, brazíliai japánok, Brüsszel, britek, Charles Taylor, chicagói NATO-csúcs, cornwalli hercegnő, csalás, csőd, Cseh- és Morvaország Kommunista Párt, csehországi egyházak, csempészkirály, Csen Kuang-cseng, Derek Mitchell, diploma, Dmitrij Medvegyev, együttműködés, Egyiptom, elnök, emberi jogok, Emberkereskedelem, erdőirtás, EU, euró, Eurócsoport, eurókötvény, Európa Tanács, Európai Parlament, európai parlamenti képviselő, európai polgári kezdeményezés, európai rakétapajzs, Európai Unió, eurózóna, férfi, földrengés, főszerkesztő, Fehér Ház, Fico csomag, François Hollande, Franciaország, Francois Hollande, G8-csoport csúcstalálkozó, gazdaság, gazdasági együttműködés, Gazprom-tévé, görög tárgyalások, Görögország, Görögország,  koalíciós kormányalakítás, George W. Bush, Gurmai Zita, gyógyítás, hadsereg, hajóroncsra, hazarendelte, hivatal, Hongkong, Horvátországban, Ilja Jasin, Irak, Irán, Izrael,  szudáni rakétatámadás, Japán, Jean-Marc Ayrault, Joseph Kony, JP Morgan Chase, junta, kancellár, katolikus, katonai terv, Károly, kárpótlás, kézigrántot, Kína, kínai, kínai halászok, kínai időjárás, kínai jogvédő aktivista, kínai miniszterelnök, kínai turisták, Közép-Kína, Kelet-Szlovákia, kereskedelmi rakéta, kiképzés, kilépés, Kongó, kongresszus, konzervatívok, kormányfő, lengyel, Lengyelország, leomlott, London, LRA, magántőke-befektetési vállalat, magyar, Magyar Külügyi Intézet, magyarok, Magyarország, Mali, Mallász Gitta, médiatörvény módosítás, melegházasság, mennyezet, meteorológus, Mianmar, milánói repülőtér, Moszkva, moszkvai ellenzéki tiltakozó, moszkvai ügyészség, Mubarak, Nagy-Britannia, nagykövet, Nantes polgármestere, NATO-csúcs, német, német kancellár, német pénzügyminiszter, Németország, növekedéspárti politika, neonáci diplomata, norvég királyi pár, nyugdíjkorhatár, nyugdíjrendszer, Obama adminisztráció, Olaszország, osztrák, Paraguay, parkolási bírság, parkolóhely, pere, Pozsony, projektkötvények, Ratko Mladic, rekétaelhárító, Robert Fico, rohamrendőr, rohamrendőrök, Ron Paul, Scott Thompson, sebességkorlátozó tábla, Svédország, Szabadka, szabálytalanságok, szamba, szavazatok, szavazatszámlálás, szemvizsgálat, Szerb Haladó Párt, Szerbia, Szerbia köztársasági, szerbiai elnökválasztás, Szerbiai választások, szeszesitalok, szlovák parlament, szlovák-magyar, Talált tárgyak, támogatja, texasi képviselő, titkosaszolgálat, Tokió, Tomislav Nikolic, Tomiszlav Nikolics, ukrán kormányfő, utód, Vajdasági Magyar Szövetség, Vajdasági Magyar Szövetség, vádlott, választás, választások, vállalatok, vegyes bizottság, Ven Csia-pao, verés, veszteség, vihar, Világ Igaza kitüntetés, Vlagyimir Putyin, Vojtech Filip, volt kormányfő, Wolfgang Schäuble, Yahoo vezérigazgató, Zimbabwe,






nagyvarad.ro banner | impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | hirdetési díjszabások
copyright www.nagyvarad.ro
office@nagyvarad.ro