Ország-világ »
India-ellenes tüntetés Kasmírban
2010. augusztus 05, csütörtök
Több tízezer muszlim tüntető szállt szembe a kijárási tilalommal és vonult fel Kasmír indiaiak által ellenőrzött területén szerdán az indiai uralom elleni, hetek óta tartó tiltakozás legújabb epizódjaként.
India-ellenes és szabadságot követelő jelszavakat skandáló tömeg menetelt a tüntetők és a rendőrség között kitört vasárnapi összetűzés áldozatainak tiszteletére több kasmíri város utcáin.
Annak ellenére, hogy szerdán a rendőrség ismételten figyelmeztette Szrinagár lakosait, hogy parancsuk van lelőni azokat, akik megszegik a kijárási tilalmat, a felháborodott tiltakozók elhagyták otthonaikat és függetlenséget, India távozását követelő jelmondatokat kiáltozva elüldözték a rendfenntartókat.
A kormány csaknem 2000 főnyi megerősítést küldött a kasmíri régióba - többek között az indiai rendőrség tömegek feloszlatására képzett 300 fős csapatát - hogy segítsenek a helyi erőknek megbirkózni az egyre hevesebb tüntetéssel. Az elmúlt hetekben legalább 45 ember halt meg a tiltakozások során.
A kasmíriak kifogásolták a kormány döntését, és azzal vádolták Újdelhit, hogy csak tovább erősíti a katonai jelenlétet Kasmírban ahelyett, hogy a tiltakozók politikai követeléseinek teljesítésével foglalkozna.
India belügyminisztere, Palaniappan Csidambaram a parlamentnek tett nyilatkozatában arról beszélt, hogy a kormány kész párbeszédet folytatni a kasmíriakkal.
A többségében hindu India és a muzulmán Pakisztán között felosztott himalájai területre mindkét ország igényt tart. A kasmíri szeparatisták egyik része a terület függetlenségét követeli, mások Pakisztánhoz csatlakoznának. (stop.hu)

Hasonló hírek
Aktivisták százait vették őrizetbe
Tüntetések - fehér rendész lőtte agyon a fekete fiút
Indiai kampányígéretek: áramellátás és ingyen laptop
Nyugdíjasok tüntettek Kínában
Kisiklott egy személyvonat Indiában
Sajnos, ma már a tiszta levegőért is tüntetni kell
Indiában sem tűrik a muszlimok Rushdie verseit
Oroszország: február 4-én lesz a következő tüntetés
Új típusú atomerőművet tervez India
Egész Oroszországban tüntetnek Putyinék győzelme ellen
Címkefelhő
Észak-Korea,
alsóház,
amerikai elnök,
amerikai külügyminisztérium,
előadás,
Európai Unió,
Julija Timosenko,
Kamilla,
Mitt Romney,
munkanélküliség reform,
orosz parlament,
Szumátra,
2014 után,
Afganisztán,
algériai választás,
Amerika,
amerikai,
Angela Merkel,
Angela Merkel,
Angola,
Ausztria,
Ázsia nagyhatalmai,
áldozatok,
árvereznek,
éhezés,
észak-koreai fogság,
ír,
ötfős vezérkar,
új elnök,
újfasiszta diplomata,
újraszámolják,
újraválasztási stáb,
útdíj,
Észak-Olaszország,
Észtország,
Bahrein,
Bain Capital,
bankok,
bankrabló,
Barack Obama,
békefenntartó,
Börtönbüntetés,
belga kormány,
Berlin,
betörő,
bevásárlóközpont,
bolgár,
brazíliai japánok,
Brüsszel,
britek,
Charles Taylor,
chicagói NATO-csúcs,
cornwalli hercegnő,
csalás,
csőd,
Cseh- és Morvaország Kommunista Párt,
csehországi egyházak,
csempészkirály,
Csen Kuang-cseng,
Derek Mitchell,
diploma,
Dmitrij Medvegyev,
együttműködés,
Egyiptom,
elnök,
emberi jogok,
Emberkereskedelem,
erdőirtás,
EU,
euró,
Eurócsoport,
eurókötvény,
Európa Tanács,
Európai Parlament,
európai parlamenti képviselő,
európai polgári kezdeményezés,
európai rakétapajzs,
Európai Unió,
eurózóna,
férfi,
földrengés,
főszerkesztő,
Fehér Ház,
Fico csomag,
François Hollande,
Franciaország,
Francois Hollande,
G8-csoport csúcstalálkozó,
gazdaság,
gazdasági együttműködés,
Gazprom-tévé,
görög tárgyalások,
Görögország,
Görögország, koalíciós kormányalakítás,
George W. Bush,
Gurmai Zita,
gyógyítás,
hadsereg,
hajóroncsra,
hazarendelte,
hivatal,
Hongkong,
Horvátországban,
Ilja Jasin,
Irak,
Irán,
Izrael, szudáni rakétatámadás,
Japán,
Jean-Marc Ayrault,
Joseph Kony,
JP Morgan Chase,
junta,
kancellár,
katolikus,
katonai terv,
Károly,
kárpótlás,
kézigrántot,
Kína,
kínai,
kínai halászok,
kínai időjárás,
kínai jogvédő aktivista,
kínai miniszterelnök,
kínai turisták,
Közép-Kína,
Kelet-Szlovákia,
kereskedelmi rakéta,
kiképzés,
kilépés,
Kongó,
kongresszus,
konzervatívok,
kormányfő,
lengyel,
Lengyelország,
leomlott,
London,
LRA,
magántőke-befektetési vállalat,
magyar,
Magyar Külügyi Intézet,
magyarok,
Magyarország,
Mali,
Mallász Gitta,
médiatörvény módosítás,
melegházasság,
mennyezet,
meteorológus,
Mianmar,
milánói repülőtér,
Moszkva,
moszkvai ellenzéki tiltakozó,
moszkvai ügyészség,
Mubarak,
Nagy-Britannia,
nagykövet,
Nantes polgármestere,
NATO-csúcs,
német,
német kancellár,
német pénzügyminiszter,
Németország,
növekedéspárti politika,
neonáci diplomata,
norvég királyi pár,
nyugdíjkorhatár,
nyugdíjrendszer,
Obama adminisztráció,
Olaszország,
osztrák,
Paraguay,
parkolási bírság,
parkolóhely,
pere,
Pozsony,
projektkötvények,
Ratko Mladic,
rekétaelhárító,
Robert Fico,
rohamrendőr,
rohamrendőrök,
Ron Paul,
Scott Thompson,
sebességkorlátozó tábla,
Svédország,
Szabadka,
szabálytalanságok,
szamba,
szavazatok,
szavazatszámlálás,
szemvizsgálat,
Szerb Haladó Párt,
Szerbia,
Szerbia köztársasági,
szerbiai elnökválasztás,
Szerbiai választások,
szeszesitalok,
szlovák parlament,
szlovák-magyar,
Talált tárgyak,
támogatja,
texasi képviselő,
titkosaszolgálat,
Tokió,
Tomislav Nikolic,
Tomiszlav Nikolics,
ukrán kormányfő,
utód,
Vajdasági Magyar Szövetség,
Vajdasági Magyar Szövetség,
vádlott,
választás,
választások,
vállalatok,
vegyes bizottság,
Ven Csia-pao,
verés,
veszteség,
vihar,
Világ Igaza kitüntetés,
Vlagyimir Putyin,
Vojtech Filip,
volt kormányfő,
Wolfgang Schäuble,
Yahoo vezérigazgató,
Zimbabwe,