Ország-világ »
Indiában sem tűrik a muszlimok Rushdie verseit
2012. január 24, kedd
Kulcsszavak:
Salman Rushdie,
India,
Távozásra szólítottak fel a dzsaipúri irodalmi fesztiválon négy írót, akik a rendezvényen Salman Rushdie indiai származású brit szerző Indiában betiltott művéből olvastak fel részleteket.
Hari Kunzru, Amitava Kumar, Dzsít Thajíl és Rucsír Dzsosi a konzervatív muszlimok körében rendkívül népszerűtlen Sátáni versek című, istenkáromlónak tartott regényből idézett a fesztivál nyitónapján, amit a hatóságok provokációnak fogtak fel. A felolvasással az indiai írók a szólásszabadság veszélybe kerülése és az erősödő cenzúra ellen kívántak tiltakozni, illetve arra a fejleményre reagáltak, hogy a brit író kénytelen volt lemondani dzsaipúri útját a muszlimok részéről őt ért fenyegetések miatt.
A fesztiválszervezők ügyvédei az őrizetbe vétel elkerülése érdekében a helyszín azonnali elhagyását javasolták a négy írónak, akik ezt meg is tették. Egyikőjük, Kunzru saját honlapján később úgy értékelte a történteket: tisztában voltak vele, hogy provokatív az, amit csinálnak, de azt nem gondolják, hogy törvénytelenül jártak volna el.
Salman Rushdie még múlt pénteken közölte: nem vesz részt az irodalmi eseményen, mivel a radzsasztáni hatóságok arra figyelmeztették, hogy orvlövészek vadászhatnak rá, ha Dzsaipúrba megy. A rendőrség ezenkívül muszlim csoportok tiltakozását vetítette előre arra az esetre, ha Rushdie megérkezne, s az állam vezetésében kétely merült fel azt illetően, hogy képes lesz-e szavatolni a brit író biztonságát.
Az indiai sajtó eközben arról cikkezett, hogy a Rushdie életét fenyegető támadást a helyi rendőrség találta ki, így akarván távol tartani az írót a fesztiváltól - írta a New York Times című amerikai napilap.
R
ushdie a média felvetéseire reagálva egy twitteres bejegyzésében azt írta: megvizsgálta az ügyet, és úgy gondolja, tényleg hazudtak neki. "Mélységesen sértve érzem magam, és nagyon dühös vagyok" - jegyezte meg.
Ruhollah Khomeini iráni legfelsőbb vezető a nyolcvanas évek végén Rushdie meggyilkolására szólított fel a Sátáni versek miatt. (stop.hu)

Hasonló hírek
Indiai kampányígéretek: áramellátás és ingyen laptop
Kisiklott egy személyvonat Indiában
Indiában sem tűrik a muszlimok Rushdie verseit
Új típusú atomerőművet tervez India
Indiában is árnyékot vet Fukusima
Szélsőséges időjárás fenyegeti Ázsiát
6,9-es földrengés sújtotta Indiát, Nepált és Tibetet
Földrengés volt Indiában
Kasmíri terroristák robbanthattak Újdelhiben
India: a világ legdinamikusabban fejlődő gazdasága?
Címkefelhő
Észak-Korea,
alsóház,
amerikai elnök,
amerikai külügyminisztérium,
előadás,
Európai Unió,
Julija Timosenko,
Kamilla,
Mitt Romney,
munkanélküliség reform,
orosz parlament,
Szumátra,
2014 után,
Afganisztán,
algériai választás,
Amerika,
amerikai,
Angela Merkel,
Angela Merkel,
Angola,
Ausztria,
Ázsia nagyhatalmai,
áldozatok,
árvereznek,
éhezés,
észak-koreai fogság,
ír,
ötfős vezérkar,
új elnök,
újfasiszta diplomata,
újraszámolják,
újraválasztási stáb,
útdíj,
Észak-Olaszország,
Észtország,
Bahrein,
Bain Capital,
bankok,
bankrabló,
Barack Obama,
békefenntartó,
Börtönbüntetés,
belga kormány,
Berlin,
betörő,
bevásárlóközpont,
bolgár,
brazíliai japánok,
Brüsszel,
britek,
Charles Taylor,
chicagói NATO-csúcs,
cornwalli hercegnő,
csalás,
csőd,
Cseh- és Morvaország Kommunista Párt,
csehországi egyházak,
csempészkirály,
Csen Kuang-cseng,
Derek Mitchell,
diploma,
Dmitrij Medvegyev,
együttműködés,
Egyiptom,
elnök,
emberi jogok,
Emberkereskedelem,
erdőirtás,
EU,
euró,
Eurócsoport,
eurókötvény,
Európa Tanács,
Európai Parlament,
európai parlamenti képviselő,
európai polgári kezdeményezés,
európai rakétapajzs,
Európai Unió,
eurózóna,
férfi,
földrengés,
főszerkesztő,
Fehér Ház,
Fico csomag,
François Hollande,
Franciaország,
Francois Hollande,
G8-csoport csúcstalálkozó,
gazdaság,
gazdasági együttműködés,
Gazprom-tévé,
görög tárgyalások,
Görögország,
Görögország, koalíciós kormányalakítás,
George W. Bush,
Gurmai Zita,
gyógyítás,
hadsereg,
hajóroncsra,
hazarendelte,
hivatal,
Hongkong,
Horvátországban,
Ilja Jasin,
Irak,
Irán,
Izrael, szudáni rakétatámadás,
Japán,
Jean-Marc Ayrault,
Joseph Kony,
JP Morgan Chase,
junta,
kancellár,
katolikus,
katonai terv,
Károly,
kárpótlás,
kézigrántot,
Kína,
kínai,
kínai halászok,
kínai időjárás,
kínai jogvédő aktivista,
kínai miniszterelnök,
kínai turisták,
Közép-Kína,
Kelet-Szlovákia,
kereskedelmi rakéta,
kiképzés,
kilépés,
Kongó,
kongresszus,
konzervatívok,
kormányfő,
lengyel,
Lengyelország,
leomlott,
London,
LRA,
magántőke-befektetési vállalat,
magyar,
Magyar Külügyi Intézet,
magyarok,
Magyarország,
Mali,
Mallász Gitta,
médiatörvény módosítás,
melegházasság,
mennyezet,
meteorológus,
Mianmar,
milánói repülőtér,
Moszkva,
moszkvai ellenzéki tiltakozó,
moszkvai ügyészség,
Mubarak,
Nagy-Britannia,
nagykövet,
Nantes polgármestere,
NATO-csúcs,
német,
német kancellár,
német pénzügyminiszter,
Németország,
növekedéspárti politika,
neonáci diplomata,
norvég királyi pár,
nyugdíjkorhatár,
nyugdíjrendszer,
Obama adminisztráció,
Olaszország,
osztrák,
Paraguay,
parkolási bírság,
parkolóhely,
pere,
Pozsony,
projektkötvények,
Ratko Mladic,
rekétaelhárító,
Robert Fico,
rohamrendőr,
rohamrendőrök,
Ron Paul,
Scott Thompson,
sebességkorlátozó tábla,
Svédország,
Szabadka,
szabálytalanságok,
szamba,
szavazatok,
szavazatszámlálás,
szemvizsgálat,
Szerb Haladó Párt,
Szerbia,
Szerbia köztársasági,
szerbiai elnökválasztás,
Szerbiai választások,
szeszesitalok,
szlovák parlament,
szlovák-magyar,
Talált tárgyak,
támogatja,
texasi képviselő,
titkosaszolgálat,
Tokió,
Tomislav Nikolic,
Tomiszlav Nikolics,
ukrán kormányfő,
utód,
Vajdasági Magyar Szövetség,
Vajdasági Magyar Szövetség,
vádlott,
választás,
választások,
vállalatok,
vegyes bizottság,
Ven Csia-pao,
verés,
veszteség,
vihar,
Világ Igaza kitüntetés,
Vlagyimir Putyin,
Vojtech Filip,
volt kormányfő,
Wolfgang Schäuble,
Yahoo vezérigazgató,
Zimbabwe,