Ország-világ »
Indiában is árnyékot vet Fukusima
2011. november 14, hétfő
A fukusimai szerencsétlenség miatt megijedt lakosság blokád alá vette egy indiai atomerőmű építkezését. A munkálatok legalább három-négy hónapot csúsznak.
Néhány hónappal el kellett halasztani az indiai Kudankulam atomerőmű építését lakossági tiltakozás következtében – nyilatkozták a helyi hatóságok a BBC-nek. Az erőmű főfelügyelője a Times of Indiának elmondta: az építési területet október 13-án bekerítették és azóta is akadályozzák a munkálatok folytatását. A tüntetők azért akarják megakasztani az építkezést, mert szerintük az atomerőmű nem biztonságos és földrengés által veszélyeztetett területen helyezkedik el. Ezzel szemben a hatóságok szerint a környék csupán alacsony szeizmikus aktivitású, az erőmű szerkezete pedig egy kilences erősségű földrengést is kibír. A japán Fukusima atomerőmű szerencsétlensége óta fokozott az emberek félelme az atomerőművekkel kapcsolatban.
Az eredeti, decemberre tervezett átadáshoz képest három-négy hónapos késés várható az erőmű első felének befejezésében, mivel az augusztusi üzempróbák után – mikor már készen álltak feltölteni az erőművet nukleáris fűtőanyaggal – a lakosság körében tapasztalható nyugtalanság következtében leálltak a munkálatok. A főfelügyelő tagadta a híreket, miszerint az orosz tudósok hazautazásukat terveznék a folyamatos tiltakozások okozta munkaleállás miatt.
Hivatalos közlemények szerint az atomerőmű biztonságos, annak ellenére is, hogy még nem született megegyezés a nukleáris hulladék tárolási helyét illetően: a kormány biztosította a lakosságot, hogy Kudankulamban nem lesz ilyen lerakóhely. A. P. J. Abdul Kalam volt elnök - aki egyben olyan tudós, aki az 1998-as első indiai kísérleti atomrobbantásban fontos szerepet játszott - az erőműben tett hétfői látogatása során azt teljes mértékben biztonságosnak értékelte. A lakosságot nyugalomra intette és kifejtette, hogy mennyire fontos India gyors fejlődése szempontjából a nukleáris energia is, a megújuló energiaforrások mellett. A tüntetők csalódtak volt elnökükben, amiért nem az ő oldalukra állt. Szerintük túl sok a bizonytalan kérdés az erőművel kapcsolatban, mely potenciális veszélyt jelent az emberek és természeti környezetük egészségére.
Az Economic Times három fő indokkal igazolja a Kudankulam erőmű fontosságát: India újabb atomerőművei közül ez jutott legközelebb a megvalósításhoz; célja, hogy elősegítse a biztonságos és elégséges energiaforrást a jövőre nézve; végül pedig Kudankulam építésének leállása magával vonná India fejlődésben levő atomenergia programjának megrekedését is, melyet mindenképp el kell kerülni. (kitekinto.hu)

Hasonló hírek
Tűz ütött ki egy franciaországi atomerőműben
Ellenzik egy atomerőmű esetleges létesítését Kárpátalján
Indiai kampányígéretek: áramellátás és ingyen laptop
Kisiklott egy személyvonat Indiában
Nyolc tonna radioaktív víz folyt el Fukusimában
Kína tagadja az atomerőmű-balesetet
Indiában sem tűrik a muszlimok Rushdie verseit
Erős földrengés Fukusimában
Új típusú atomerőművet tervez India
Van-e élet a katasztrófa után: mi folyik Fukusimában?
Címkefelhő
Észak-Korea,
alsóház,
amerikai elnök,
amerikai külügyminisztérium,
előadás,
Európai Unió,
Julija Timosenko,
Kamilla,
Mitt Romney,
munkanélküliség reform,
orosz parlament,
Szumátra,
2014 után,
Afganisztán,
algériai választás,
Amerika,
amerikai,
Angela Merkel,
Angela Merkel,
Angola,
Ausztria,
Ázsia nagyhatalmai,
áldozatok,
árvereznek,
éhezés,
észak-koreai fogság,
ír,
ötfős vezérkar,
új elnök,
újfasiszta diplomata,
újraszámolják,
újraválasztási stáb,
útdíj,
Észak-Olaszország,
Észtország,
Bahrein,
Bain Capital,
bankok,
bankrabló,
Barack Obama,
békefenntartó,
Börtönbüntetés,
belga kormány,
Berlin,
betörő,
bevásárlóközpont,
bolgár,
brazíliai japánok,
Brüsszel,
britek,
Charles Taylor,
chicagói NATO-csúcs,
cornwalli hercegnő,
csalás,
csőd,
Cseh- és Morvaország Kommunista Párt,
csehországi egyházak,
csempészkirály,
Csen Kuang-cseng,
Derek Mitchell,
diploma,
Dmitrij Medvegyev,
együttműködés,
Egyiptom,
elnök,
emberi jogok,
Emberkereskedelem,
erdőirtás,
EU,
euró,
Eurócsoport,
eurókötvény,
Európa Tanács,
Európai Parlament,
európai parlamenti képviselő,
európai polgári kezdeményezés,
európai rakétapajzs,
Európai Unió,
eurózóna,
férfi,
földrengés,
főszerkesztő,
Fehér Ház,
Fico csomag,
François Hollande,
Franciaország,
Francois Hollande,
G8-csoport csúcstalálkozó,
gazdaság,
gazdasági együttműködés,
Gazprom-tévé,
görög tárgyalások,
Görögország,
Görögország, koalíciós kormányalakítás,
George W. Bush,
Gurmai Zita,
gyógyítás,
hadsereg,
hajóroncsra,
hazarendelte,
hivatal,
Hongkong,
Horvátországban,
Ilja Jasin,
Irak,
Irán,
Izrael, szudáni rakétatámadás,
Japán,
Jean-Marc Ayrault,
Joseph Kony,
JP Morgan Chase,
junta,
kancellár,
katolikus,
katonai terv,
Károly,
kárpótlás,
kézigrántot,
Kína,
kínai,
kínai halászok,
kínai időjárás,
kínai jogvédő aktivista,
kínai miniszterelnök,
kínai turisták,
Közép-Kína,
Kelet-Szlovákia,
kereskedelmi rakéta,
kiképzés,
kilépés,
Kongó,
kongresszus,
konzervatívok,
kormányfő,
lengyel,
Lengyelország,
leomlott,
London,
LRA,
magántőke-befektetési vállalat,
magyar,
Magyar Külügyi Intézet,
magyarok,
Magyarország,
Mali,
Mallász Gitta,
médiatörvény módosítás,
melegházasság,
mennyezet,
meteorológus,
Mianmar,
milánói repülőtér,
Moszkva,
moszkvai ellenzéki tiltakozó,
moszkvai ügyészség,
Mubarak,
Nagy-Britannia,
nagykövet,
Nantes polgármestere,
NATO-csúcs,
német,
német kancellár,
német pénzügyminiszter,
Németország,
növekedéspárti politika,
neonáci diplomata,
norvég királyi pár,
nyugdíjkorhatár,
nyugdíjrendszer,
Obama adminisztráció,
Olaszország,
osztrák,
Paraguay,
parkolási bírság,
parkolóhely,
pere,
Pozsony,
projektkötvények,
Ratko Mladic,
rekétaelhárító,
Robert Fico,
rohamrendőr,
rohamrendőrök,
Ron Paul,
Scott Thompson,
sebességkorlátozó tábla,
Svédország,
Szabadka,
szabálytalanságok,
szamba,
szavazatok,
szavazatszámlálás,
szemvizsgálat,
Szerb Haladó Párt,
Szerbia,
Szerbia köztársasági,
szerbiai elnökválasztás,
Szerbiai választások,
szeszesitalok,
szlovák parlament,
szlovák-magyar,
Talált tárgyak,
támogatja,
texasi képviselő,
titkosaszolgálat,
Tokió,
Tomislav Nikolic,
Tomiszlav Nikolics,
ukrán kormányfő,
utód,
Vajdasági Magyar Szövetség,
Vajdasági Magyar Szövetség,
vádlott,
választás,
választások,
vállalatok,
vegyes bizottság,
Ven Csia-pao,
verés,
veszteség,
vihar,
Világ Igaza kitüntetés,
Vlagyimir Putyin,
Vojtech Filip,
volt kormányfő,
Wolfgang Schäuble,
Yahoo vezérigazgató,
Zimbabwe,