Ország-világ »
Huszonhárom diákot ejtett foglyul egy wisconsini gimnáziumban
2010. november 30, kedd
Vérontás nélkül, szerencsés véget ért egy több mint három órás túszejtő akció az Egyesült Államokban.
Egy fegyveres diák helyi idő szerint hétfő délután túszként foglyul ejtett 23 másik diákot és egy tanárt a Wisconsin állambeli Marinette egyik gimnáziumában.
A hatóságok szerint a túszejtés során lövöldözésre nem került sor, sebesülés nem történt.
Az épületet rendőri, illetve mentőegységek vették körül. A hatóságok tárgyalásokat kezdeményeztek a túszejtő diákkal, aki a hírek szerint a szóban forgó gimnázium tanulója volt. Személyazonosságát ismerték, és a rendőrök a hírek szerint a szülőkkel is kapcsolatba léptek.
Néhány órával később már arról érkezett hír, hogy a kézifegyverrel rendelkező diák valamennyi túszt sértetlenül szabadon engedte.
A túszejtőt a hatóságok őrizetbe vették. Arról egyelőre semmit nem közöltek, hogy mi volt tettének indítéka. (stop.hu)
A hatóságok szerint a túszejtés során lövöldözésre nem került sor, sebesülés nem történt.
Az épületet rendőri, illetve mentőegységek vették körül. A hatóságok tárgyalásokat kezdeményeztek a túszejtő diákkal, aki a hírek szerint a szóban forgó gimnázium tanulója volt. Személyazonosságát ismerték, és a rendőrök a hírek szerint a szülőkkel is kapcsolatba léptek.
Néhány órával később már arról érkezett hír, hogy a kézifegyverrel rendelkező diák valamennyi túszt sértetlenül szabadon engedte.
A túszejtőt a hatóságok őrizetbe vették. Arról egyelőre semmit nem közöltek, hogy mi volt tettének indítéka. (stop.hu)
Hasonló hírek
Túszejtés egy venezuelai börtönben
Huszonhárom diákot ejtett foglyul egy wisconsini gimnáziumban
Segédmunkásokat ejtettek túszul Afganisztánban
Elengedtek két Haitin elrabolt segélymunkást
Címkefelhő
Észak-Korea,
alsóház,
amerikai elnök,
amerikai külügyminisztérium,
előadás,
Európai Unió,
Julija Timosenko,
Kamilla,
Mitt Romney,
munkanélküliség reform,
orosz parlament,
Szumátra,
2014 után,
Afganisztán,
algériai választás,
Amerika,
amerikai,
Angela Merkel,
Angela Merkel,
Angola,
Ausztria,
Ázsia nagyhatalmai,
áldozatok,
árvereznek,
éhezés,
észak-koreai fogság,
ír,
ötfős vezérkar,
új elnök,
újfasiszta diplomata,
újraszámolják,
újraválasztási stáb,
útdíj,
Észak-Olaszország,
Észtország,
Bahrein,
Bain Capital,
bankok,
bankrabló,
Barack Obama,
békefenntartó,
Börtönbüntetés,
belga kormány,
Berlin,
betörő,
bevásárlóközpont,
bolgár,
brazíliai japánok,
Brüsszel,
britek,
Charles Taylor,
chicagói NATO-csúcs,
cornwalli hercegnő,
csalás,
csőd,
Cseh- és Morvaország Kommunista Párt,
csehországi egyházak,
csempészkirály,
Csen Kuang-cseng,
Derek Mitchell,
diploma,
Dmitrij Medvegyev,
együttműködés,
Egyiptom,
elnök,
emberi jogok,
Emberkereskedelem,
erdőirtás,
EU,
euró,
Eurócsoport,
eurókötvény,
Európa Tanács,
Európai Parlament,
európai parlamenti képviselő,
európai polgári kezdeményezés,
európai rakétapajzs,
Európai Unió,
eurózóna,
férfi,
földrengés,
főszerkesztő,
Fehér Ház,
Fico csomag,
François Hollande,
Franciaország,
Francois Hollande,
G8-csoport csúcstalálkozó,
gazdaság,
gazdasági együttműködés,
Gazprom-tévé,
görög tárgyalások,
Görögország,
Görögország, koalíciós kormányalakítás,
George W. Bush,
Gurmai Zita,
gyógyítás,
hadsereg,
hajóroncsra,
hazarendelte,
hivatal,
Hongkong,
Horvátországban,
Ilja Jasin,
Irak,
Irán,
Izrael, szudáni rakétatámadás,
Japán,
Jean-Marc Ayrault,
Joseph Kony,
JP Morgan Chase,
junta,
kancellár,
katolikus,
katonai terv,
Károly,
kárpótlás,
kézigrántot,
Kína,
kínai,
kínai halászok,
kínai időjárás,
kínai jogvédő aktivista,
kínai miniszterelnök,
kínai turisták,
Közép-Kína,
Kelet-Szlovákia,
kereskedelmi rakéta,
kiképzés,
kilépés,
Kongó,
kongresszus,
konzervatívok,
kormányfő,
lengyel,
Lengyelország,
leomlott,
London,
LRA,
magántőke-befektetési vállalat,
magyar,
Magyar Külügyi Intézet,
magyarok,
Magyarország,
Mali,
Mallász Gitta,
médiatörvény módosítás,
melegházasság,
mennyezet,
meteorológus,
Mianmar,
milánói repülőtér,
Moszkva,
moszkvai ellenzéki tiltakozó,
moszkvai ügyészség,
Mubarak,
Nagy-Britannia,
nagykövet,
Nantes polgármestere,
NATO-csúcs,
német,
német kancellár,
német pénzügyminiszter,
Németország,
növekedéspárti politika,
neonáci diplomata,
norvég királyi pár,
nyugdíjkorhatár,
nyugdíjrendszer,
Obama adminisztráció,
Olaszország,
osztrák,
Paraguay,
parkolási bírság,
parkolóhely,
pere,
Pozsony,
projektkötvények,
Ratko Mladic,
rekétaelhárító,
Robert Fico,
rohamrendőr,
rohamrendőrök,
Ron Paul,
Scott Thompson,
sebességkorlátozó tábla,
Svédország,
Szabadka,
szabálytalanságok,
szamba,
szavazatok,
szavazatszámlálás,
szemvizsgálat,
Szerb Haladó Párt,
Szerbia,
Szerbia köztársasági,
szerbiai elnökválasztás,
Szerbiai választások,
szeszesitalok,
szlovák parlament,
szlovák-magyar,
Talált tárgyak,
támogatja,
texasi képviselő,
titkosaszolgálat,
Tokió,
Tomislav Nikolic,
Tomiszlav Nikolics,
ukrán kormányfő,
utód,
Vajdasági Magyar Szövetség,
Vajdasági Magyar Szövetség,
vádlott,
választás,
választások,
vállalatok,
vegyes bizottság,
Ven Csia-pao,
verés,
veszteség,
vihar,
Világ Igaza kitüntetés,
Vlagyimir Putyin,
Vojtech Filip,
volt kormányfő,
Wolfgang Schäuble,
Yahoo vezérigazgató,
Zimbabwe,











