Ország-világ »
Három ember is miniszterelnök lehet
2010. február 22, hétfő
Három jelöltje is van az ukrán miniszterelnöki posztra Viktor Janukovics megválasztott elnöknek, de egyelőre nem döntött véglegesen arról, melyiküket választja.
A kijevi média híradásai szerint Janukovics egy hétvégi tv-interjújában elismerte, hogy egyik jelöltje Szerhij Tihipko volt jegybankelnök, aki harmadikként végzett az elnökválasztás január 17-i első fordulójában. Tihipko neve már korábban is felmerült, és a bankár azt mondta, hogy el is fogadná a kormányfői posztot. A másik két jelölt Arszenyij Jacenyuk volt parlamenti elnök, az elnökválasztás negyedik helyezettje, illetve Mikolaj Azarov volt miniszterelnök-helyettes, aki Janukovics kampányfőnöke volt.
Janukovics azt mondta, hogy a későbbiekben, a parlamenti frakciók megalakításakor választ a jelöltek közül, s róluk különféle szinten már folynak a tárgyalások. "Nem nehéz megjósolni, hogy ki lesz közülük az erősebb, aki köré tömörülnek a képviselők, de várunk és meglátjuk" - tette hozzá.
Janukovics szerint a parlamentben már a jövő héten megalakulhat a "stabilitás és reform koalíciója", s az erről szóló tárgyalások "aktív szakasza" hétfőn kezdődik. Meggyőződését fejezte ki, hogy létrejön az új miniszterelnök megválasztásához szükséges többség.
Kijevi lapértesülés szerint koalíció létrehozására készül a Janukovics vezette Régiók Pártja (PR) és a leköszönő államfő, Viktor Juscsenko vezette Mi Ukrajnánk – Népi Önvédelem (NU-NSZ) párttömörülés. Ha a tárgyalások sikerrel járnak, Julija Timosenko jelenlegi miniszterelnöknek - az elnökválasztás második helyezettjének - távoznia kell posztjáról. (hirextra.hu)

Hasonló hírek
Válságkezelés ukrán módra
Rettegtek, hogy kiderül - Tony Blair titkos terve már nem titok
Timosenko mellett áll a strasbourgi közgyűlés
Dublin: szó sincs újabb mentőcsomagról
Saját alkalmazást kap a gépfüggő miniszterelnök
Megleckéztette az EU az ukránokat
Az EU Timosenko miatt nem társul Ukrajnával
Annyi biztos: Barroso írt Orbánnak
Koalíciós feszültség a brit vétó körül
Az államfő és a kormányfő háborúja
Címkefelhő
beindítás,
Bevándorlás,
EU,
Julija Timosenko,
külügy,
kormány,
Lengyelország,
Libanon,
növekedés,
nemzeti olajcég,
Olaszország,
Orbán Viktor,
Ukrajna,
változások,
világháló,