Ország-világ »
Halottgyalázás Afganisztánban - Perry óv a túlzó retorikától
2012. január 17, kedd
Védelmébe vette az Afganisztánban tálib holttesteket levizelő amerikai tengerészgyalogosokat Rick Perry republikánus elnökjelölt-aspiráns, texasi kormányzó, aki szerint a haderőt "megvető" kormány retorikai túlzásokba esik az üggyel kapcsoltban - írta hétfői számában a The Washington Post.
"Nyilvánvaló, hogy ezek a 18 és 19 éves kölykök túl gyakran követnek el ostoba hibákat és itt ez történt" - idézte a lap Perry CNN-nek elmondott nyilatkozatát.
Perry szerint a háborúban, mint azt a történelem bizonyítja, előfordul az ilyesmi, George S. Patton tábornokról például 1945-ben felvétel készült, amint a katonái szeme láttára a Rajnába könnyített magán, Winston Churchill brit miniszterelnök pedig - ezt fotó nem örökítette meg - levizelte a németek második világháborús, védelmi Siegfried-vonalát.
A The Washington Post megerősítette, hogy a két történelmi szereplő ürítése valóban megesett, de nem ismeretes, hogy bármelyikük is holttesteket vizelt volna le. A lap felhívta a figyelmet, hogy a halottgyalázást az amerikai törvények és a genfi konvenciók egyaránt tiltják.
"Ezek a kölykök hibát követtek el, efelől nincs semmi kétség. Nem kellett volna ilyet tenniük. Ez rossz. De úgy gondolom, hogy ezt bűncselekménynek nevezni túlzás" - jelentette ki Rick Perry.
A videofelvételen megörökített halottgyalázást egyébként Hamid Karzai afgán elnök és a tálibok mellett elítélte Leon Panetta amerikai védelmi és Hillary Clinton külügyminiszter, valamint a NATO vezette afganisztáni nemzetközi biztonsági erő (ISAF) is. (stop.hu)

Hasonló hírek
Afganisztán 2014 után: a chicagói NATO-csúcs eredményei
NATO-csúcs - európai rakétapajzs, Afganisztán volt a téma
Átültetési sokkot kapott az ország karácsonyfája
Trösztellenes eljárás az Apple és több könyvkiadó ellen
Clinton szerint még a diplomatáké a szó, de Iránnak sürgősen lépni kell
Már elnökválasztási programbeszédét próbálgatja Romney
Botrány az USA oroszországi nagykövete körül
Másfél millió bankkártya-tulajdonos szoronghat
Alkotmányos-e Obama egészségbiztosítási reformja? A főbírók előtt az ügy
Santorum rommá vert mindenkit
Címkefelhő
Észak-Korea,
alsóház,
amerikai elnök,
amerikai külügyminisztérium,
előadás,
Európai Unió,
Julija Timosenko,
Kamilla,
Mitt Romney,
munkanélküliség reform,
orosz parlament,
Szumátra,
2014 után,
Afganisztán,
algériai választás,
Amerika,
amerikai,
Angela Merkel,
Angela Merkel,
Angola,
Ausztria,
Ázsia nagyhatalmai,
áldozatok,
árvereznek,
éhezés,
észak-koreai fogság,
ír,
ötfős vezérkar,
új elnök,
újfasiszta diplomata,
újraszámolják,
újraválasztási stáb,
útdíj,
Észak-Olaszország,
Észtország,
Bahrein,
Bain Capital,
bankok,
bankrabló,
Barack Obama,
békefenntartó,
Börtönbüntetés,
belga kormány,
Berlin,
betörő,
bevásárlóközpont,
bolgár,
brazíliai japánok,
Brüsszel,
britek,
Charles Taylor,
chicagói NATO-csúcs,
cornwalli hercegnő,
csalás,
csőd,
Cseh- és Morvaország Kommunista Párt,
csehországi egyházak,
csempészkirály,
Csen Kuang-cseng,
Derek Mitchell,
diploma,
Dmitrij Medvegyev,
együttműködés,
Egyiptom,
elnök,
emberi jogok,
Emberkereskedelem,
erdőirtás,
EU,
euró,
Eurócsoport,
eurókötvény,
Európa Tanács,
Európai Parlament,
európai parlamenti képviselő,
európai polgári kezdeményezés,
európai rakétapajzs,
Európai Unió,
eurózóna,
férfi,
földrengés,
főszerkesztő,
Fehér Ház,
Fico csomag,
François Hollande,
Franciaország,
Francois Hollande,
G8-csoport csúcstalálkozó,
gazdaság,
gazdasági együttműködés,
Gazprom-tévé,
görög tárgyalások,
Görögország,
Görögország, koalíciós kormányalakítás,
George W. Bush,
Gurmai Zita,
gyógyítás,
hadsereg,
hajóroncsra,
hazarendelte,
hivatal,
Hongkong,
Horvátországban,
Ilja Jasin,
Irak,
Irán,
Izrael, szudáni rakétatámadás,
Japán,
Jean-Marc Ayrault,
Joseph Kony,
JP Morgan Chase,
junta,
kancellár,
katolikus,
katonai terv,
Károly,
kárpótlás,
kézigrántot,
Kína,
kínai,
kínai halászok,
kínai időjárás,
kínai jogvédő aktivista,
kínai miniszterelnök,
kínai turisták,
Közép-Kína,
Kelet-Szlovákia,
kereskedelmi rakéta,
kiképzés,
kilépés,
Kongó,
kongresszus,
konzervatívok,
kormányfő,
lengyel,
Lengyelország,
leomlott,
London,
LRA,
magántőke-befektetési vállalat,
magyar,
Magyar Külügyi Intézet,
magyarok,
Magyarország,
Mali,
Mallász Gitta,
médiatörvény módosítás,
melegházasság,
mennyezet,
meteorológus,
Mianmar,
milánói repülőtér,
Moszkva,
moszkvai ellenzéki tiltakozó,
moszkvai ügyészség,
Mubarak,
Nagy-Britannia,
nagykövet,
Nantes polgármestere,
NATO-csúcs,
német,
német kancellár,
német pénzügyminiszter,
Németország,
növekedéspárti politika,
neonáci diplomata,
norvég királyi pár,
nyugdíjkorhatár,
nyugdíjrendszer,
Obama adminisztráció,
Olaszország,
osztrák,
Paraguay,
parkolási bírság,
parkolóhely,
pere,
Pozsony,
projektkötvények,
Ratko Mladic,
rekétaelhárító,
Robert Fico,
rohamrendőr,
rohamrendőrök,
Ron Paul,
Scott Thompson,
sebességkorlátozó tábla,
Svédország,
Szabadka,
szabálytalanságok,
szamba,
szavazatok,
szavazatszámlálás,
szemvizsgálat,
Szerb Haladó Párt,
Szerbia,
Szerbia köztársasági,
szerbiai elnökválasztás,
Szerbiai választások,
szeszesitalok,
szlovák parlament,
szlovák-magyar,
Talált tárgyak,
támogatja,
texasi képviselő,
titkosaszolgálat,
Tokió,
Tomislav Nikolic,
Tomiszlav Nikolics,
ukrán kormányfő,
utód,
Vajdasági Magyar Szövetség,
Vajdasági Magyar Szövetség,
vádlott,
választás,
választások,
vállalatok,
vegyes bizottság,
Ven Csia-pao,
verés,
veszteség,
vihar,
Világ Igaza kitüntetés,
Vlagyimir Putyin,
Vojtech Filip,
volt kormányfő,
Wolfgang Schäuble,
Yahoo vezérigazgató,
Zimbabwe,