Ország-világ »
Ha ilyen félelmetes a rendőrség, mi szükség bűnözőkre?
2011. október 13, csütörtök
Ukrajnában "járványszerű" a rendőri bűnözés, a rendőrök által elkövetett bűncselekmények között mindennapos a korrupció, de gyakori a kínzás és az őrizetesekkel szemben alkalmazott egyéb, embertelen bánásmód is, amely nem egyszer halállal végződik - áll az Amnesty International (AI) szerdán Londonban ismertetett átfogó vizsgálati jelentésében.
A világ legnagyobb emberi jogi szervezetének 54 oldalas feltáró összeállítása szerint mindazokat, akik "kapcsolatba kerülnek" az ukrán rendőrséggel, a legkülönbözőbb módon megnyilvánuló emberi jogsértések egész sorának kockázata fenyegeti; ezek a verbális agressziótól a brutális kínzásig terjednek.
Az AI jelentése szerint a rendőrség részéről elszenvedett emberi jogsértések legnagyobb kockázatának a kábítószer-használók, a "szexiparban dolgozók" és a visszaesők vannak kitéve, valamint azok, akik "látható módon" valamely kisebbség tagjai.
A kábítószeresek és a prostituáltak könnyű célpontjai a rendőrségnek, mivel róluk kisebb valószínűséggel feltételezhető, hogy hivatalosan panaszt tesznek, és egyébként is jogi eljárás fenyegeti őket - áll az emberi jogi szervezet szerdán ismertetett jelentésében.
Az összeállítás szerint azonban az Amnesty International vizsgálata megállapította, hogy "bárki célponttá válhat"; egy ügyvédet például azért vettek őrizetbe, mert ragaszkodott ahhoz, hogy találkozhasson ügyfelével.
Az AI szerint nagyon nehéz pontosan felmérni, hogy mennyire elterjedt a rendőrségi kínzás és az őrizetesekkel szembeni rossz bánásmód Ukrajnában, mivel a rendőrségi adatrögzítési módszerek és a hivatalos statisztikák hiányosak, emellett sokan ódzkodnak attól, hogy a panaszt tegyenek.
Az Amnesty International azonban idézi a Harkivban működő szociológiai kutatóintézet becslését, amely szerint csak tavaly akár 790 ezer ukrán is elszenvedhetett kínzást, illetve rossz bánásmódot a rendőrség részéről. Ezt a számot a jelentés szerint az ukrán intézet saját felméréséből kalkulálta, amely kétezer főre terjedt ki. A megkérdezettek 2,1 százaléka mondta azt, hogy ellene vagy hozzátartozói ellen "törvényellenes fizikai erőszakot" alkalmaztak valamelyik ukrán rendőrőrsön.
Az AI által idézett felmérésbe 250 rendőrt is bevontak, akiknek 18,2 százaléka ismerte el, hogy pályafutása során tanúja volt kínzásnak és egyéb módon megnyilvánuló rossz bánásmódnak, 7,8 százalékuk pedig azt mondta, hogy az elmúlt egy évben is találkozott ilyen esetekkel.
Az Amnesty International szakértőinek nyilatkozó sértettek a szerdai jelentésben szereplő esettanulmányok alapján sokszor szélsőségesen brutális kínzási módszerekről számoltak be. Egy férfi elmondta, hogy miután bevitték egy rendőrőrsre, generátorra kötött csupasz drótokat erősítettek különböző testrészeire - köztük az ágyékára -, és áramütésekkel kínozták, egészen addig, amíg meg nem állt a szíve. Elmondása szerint a kihívott mentősöknek háromszor kellett újraéleszteniük.
Két nő arról számolt be, hogy tanúként idézték be őket az üzemükben tapasztalt lopások ügyében, ám a rendőrségen már gyanúsítottként kezelték őket, és úgy próbáltak beismerő vallomást kicsikarni belőlük, hogy műanyag zacskókat húztak a fejükre. Egyikük elmondta: többször is elvesztette az eszméletét, és amikor ezután sem volt hajlandó aláírni a vallomást, az egyik rendőr gratulált neki kitartásáért. Mindazonáltal további kínzással fenyegették őket, ha nem írnak alá egy nyilatkozatot, amely szerint nem tesznek panaszt a rendőrségen velük szemben alkalmazott rendőri eljárás miatt.
Egy 19 éves diák, akit ittasan elkövetett rendbontásért vittek be tavaly, kihallgatása után meghalt a cellájában, és a boncolás tompa tárggyal okozott koponyatörést, valamint belső vérzéseket mutatott ki.
Az Amnesty International szerint az ilyen eseteket nagyon ritkán követi felelősségre vonás, sokszor még vizsgálat sem, a panasszal élőket pedig gyakran zaklatják és megfélemlítik.
Az emberi jogi szervezet szerint azonban "a klíma már változóban van", az ukrán közvélemény egyre kevésbé toleráns a kínzásokkal és a rossz bánásmóddal szemben, és a lakosság most már követeli a rendőrség elszámoltathatóságát.
Az AI szerint ennek legjobb módja egy független testület létrehozása lenne a rendőrök elleni panaszok teljes kivizsgálására. (stop.hu)

Hasonló hírek
Ukrajna: Elhalasztják a jaltai csúcsot
Meg akarta védeni az eladót - lelőtték
Több tucatnyi település maradt áram nélkül a vihar után
Kárpátalja: Könnyítés vízumügyben
Felhólyagzott festék: megsínylették a hideget a kincsek
Ukrajna is bejelenthezhet államcsődre
Válságkezelés ukrán módra
Átszervezések a nigériai rendőrségnél
Timosenko mellett áll a strasbourgi közgyűlés
Pusztító erejű robbanószert találtak: egyházi vezetők voltak a célpontok?
Címkefelhő
Észak-Korea,
alsóház,
amerikai elnök,
amerikai külügyminisztérium,
előadás,
Európai Unió,
Julija Timosenko,
Kamilla,
Mitt Romney,
munkanélküliség reform,
orosz parlament,
Szumátra,
2014 után,
Afganisztán,
algériai választás,
Amerika,
amerikai,
Angela Merkel,
Angela Merkel,
Angola,
Ausztria,
Ázsia nagyhatalmai,
áldozatok,
árvereznek,
éhezés,
észak-koreai fogság,
ír,
ötfős vezérkar,
új elnök,
újfasiszta diplomata,
újraszámolják,
újraválasztási stáb,
útdíj,
Észak-Olaszország,
Észtország,
Bahrein,
Bain Capital,
bankok,
bankrabló,
Barack Obama,
békefenntartó,
Börtönbüntetés,
belga kormány,
Berlin,
betörő,
bevásárlóközpont,
bolgár,
brazíliai japánok,
Brüsszel,
britek,
Charles Taylor,
chicagói NATO-csúcs,
cornwalli hercegnő,
csalás,
csőd,
Cseh- és Morvaország Kommunista Párt,
csehországi egyházak,
csempészkirály,
Csen Kuang-cseng,
Derek Mitchell,
diploma,
Dmitrij Medvegyev,
együttműködés,
Egyiptom,
elnök,
emberi jogok,
Emberkereskedelem,
erdőirtás,
EU,
euró,
Eurócsoport,
eurókötvény,
Európa Tanács,
Európai Parlament,
európai parlamenti képviselő,
európai polgári kezdeményezés,
európai rakétapajzs,
Európai Unió,
eurózóna,
férfi,
földrengés,
főszerkesztő,
Fehér Ház,
Fico csomag,
François Hollande,
Franciaország,
Francois Hollande,
G8-csoport csúcstalálkozó,
gazdaság,
gazdasági együttműködés,
Gazprom-tévé,
görög tárgyalások,
Görögország,
Görögország, koalíciós kormányalakítás,
George W. Bush,
Gurmai Zita,
gyógyítás,
hadsereg,
hajóroncsra,
hazarendelte,
hivatal,
Hongkong,
Horvátországban,
Ilja Jasin,
Irak,
Irán,
Izrael, szudáni rakétatámadás,
Japán,
Jean-Marc Ayrault,
Joseph Kony,
JP Morgan Chase,
junta,
kancellár,
katolikus,
katonai terv,
Károly,
kárpótlás,
kézigrántot,
Kína,
kínai,
kínai halászok,
kínai időjárás,
kínai jogvédő aktivista,
kínai miniszterelnök,
kínai turisták,
Közép-Kína,
Kelet-Szlovákia,
kereskedelmi rakéta,
kiképzés,
kilépés,
Kongó,
kongresszus,
konzervatívok,
kormányfő,
lengyel,
Lengyelország,
leomlott,
London,
LRA,
magántőke-befektetési vállalat,
magyar,
Magyar Külügyi Intézet,
magyarok,
Magyarország,
Mali,
Mallász Gitta,
médiatörvény módosítás,
melegházasság,
mennyezet,
meteorológus,
Mianmar,
milánói repülőtér,
Moszkva,
moszkvai ellenzéki tiltakozó,
moszkvai ügyészség,
Mubarak,
Nagy-Britannia,
nagykövet,
Nantes polgármestere,
NATO-csúcs,
német,
német kancellár,
német pénzügyminiszter,
Németország,
növekedéspárti politika,
neonáci diplomata,
norvég királyi pár,
nyugdíjkorhatár,
nyugdíjrendszer,
Obama adminisztráció,
Olaszország,
osztrák,
Paraguay,
parkolási bírság,
parkolóhely,
pere,
Pozsony,
projektkötvények,
Ratko Mladic,
rekétaelhárító,
Robert Fico,
rohamrendőr,
rohamrendőrök,
Ron Paul,
Scott Thompson,
sebességkorlátozó tábla,
Svédország,
Szabadka,
szabálytalanságok,
szamba,
szavazatok,
szavazatszámlálás,
szemvizsgálat,
Szerb Haladó Párt,
Szerbia,
Szerbia köztársasági,
szerbiai elnökválasztás,
Szerbiai választások,
szeszesitalok,
szlovák parlament,
szlovák-magyar,
Talált tárgyak,
támogatja,
texasi képviselő,
titkosaszolgálat,
Tokió,
Tomislav Nikolic,
Tomiszlav Nikolics,
ukrán kormányfő,
utód,
Vajdasági Magyar Szövetség,
Vajdasági Magyar Szövetség,
vádlott,
választás,
választások,
vállalatok,
vegyes bizottság,
Ven Csia-pao,
verés,
veszteség,
vihar,
Világ Igaza kitüntetés,
Vlagyimir Putyin,
Vojtech Filip,
volt kormányfő,
Wolfgang Schäuble,
Yahoo vezérigazgató,
Zimbabwe,