Ország-világ »
Franciaország: megkezdődött az országos sztrájk
2010. szeptember 07, kedd
Kulcsszavak:
Franciaország,
országos sztrájk,
Franciaországban kedden hajnalban megkezdődött az egy naposra tervezett országos sztrájk. A tüntetők a nyugdíjkorhatár tervezett emelése, illetve a nyugdíjrendszer kilátásba helyezett módosítása ellen tiltakoznak.
A törvényjavaslat vitája kedden kezdődik a francia parlamentben. A szakszervezetek várhatóan 137 francia városban legalább kétmillió embert várnak az utcákra. A tömegmegmozdulások miatt komoly fennakadások lehetnek a közlekedésben - beleértve a repülőterek, kikötők forgalmát -, az energiaellátásban, zárva lesz sok közhivatal, minisztérium, posta, iskola. A magánszektor alkalmazottainak körében nem várhatók komolyabb megmozdulások.
Nicholas Sarkozy államfő tervei szerint egyebek mellett két évvel meghosszabbítanák a munkával töltendő éveket, és 60 helyett 62 év lenne a nyugdíjkorhatár. A tervek ellen júniusban is voltak nagyszabású tüntetések, akkor közel egymillióan vonultak az utcákra. (hirextra.hu)
Nicholas Sarkozy államfő tervei szerint egyebek mellett két évvel meghosszabbítanák a munkával töltendő éveket, és 60 helyett 62 év lenne a nyugdíjkorhatár. A tervek ellen júniusban is voltak nagyszabású tüntetések, akkor közel egymillióan vonultak az utcákra. (hirextra.hu)
Hasonló hírek
A Frangela-tandem hatékonyabb, mint a Merkozy-páros?
Leparkolja egy időre lakókocsiját az új francia kormányfő
Hollande alatt kiszámíthatóbbá válhat Franciaország
Hollande: a franciák a változást választották
A szélsőjobb nem áll be senki mögé
Franciaország válaszút előtt
Sarkozy is eljutott ide: a média terrorjáról beszél
Komoly problémákkal küzd az Air Canada
Soha nem látott méretű sztrájk Szlovéniában
Szigorú fellépést várnak az újabb vereckei provokáció után
Címkefelhő
Észak-Korea,
alsóház,
amerikai elnök,
amerikai külügyminisztérium,
előadás,
Európai Unió,
Julija Timosenko,
Kamilla,
Mitt Romney,
munkanélküliség reform,
orosz parlament,
Szumátra,
2014 után,
Afganisztán,
algériai választás,
Amerika,
amerikai,
Angela Merkel,
Angela Merkel,
Angola,
Ausztria,
Ázsia nagyhatalmai,
áldozatok,
árvereznek,
éhezés,
észak-koreai fogság,
ír,
ötfős vezérkar,
új elnök,
újfasiszta diplomata,
újraszámolják,
újraválasztási stáb,
útdíj,
Észak-Olaszország,
Észtország,
Bahrein,
Bain Capital,
bankok,
bankrabló,
Barack Obama,
békefenntartó,
Börtönbüntetés,
belga kormány,
Berlin,
betörő,
bevásárlóközpont,
bolgár,
brazíliai japánok,
Brüsszel,
britek,
Charles Taylor,
chicagói NATO-csúcs,
cornwalli hercegnő,
csalás,
csőd,
Cseh- és Morvaország Kommunista Párt,
csehországi egyházak,
csempészkirály,
Csen Kuang-cseng,
Derek Mitchell,
diploma,
Dmitrij Medvegyev,
együttműködés,
Egyiptom,
elnök,
emberi jogok,
Emberkereskedelem,
erdőirtás,
EU,
euró,
Eurócsoport,
eurókötvény,
Európa Tanács,
Európai Parlament,
európai parlamenti képviselő,
európai polgári kezdeményezés,
európai rakétapajzs,
Európai Unió,
eurózóna,
férfi,
földrengés,
főszerkesztő,
Fehér Ház,
Fico csomag,
François Hollande,
Franciaország,
Francois Hollande,
G8-csoport csúcstalálkozó,
gazdaság,
gazdasági együttműködés,
Gazprom-tévé,
görög tárgyalások,
Görögország,
Görögország, koalíciós kormányalakítás,
George W. Bush,
Gurmai Zita,
gyógyítás,
hadsereg,
hajóroncsra,
hazarendelte,
hivatal,
Hongkong,
Horvátországban,
Ilja Jasin,
Irak,
Irán,
Izrael, szudáni rakétatámadás,
Japán,
Jean-Marc Ayrault,
Joseph Kony,
JP Morgan Chase,
junta,
kancellár,
katolikus,
katonai terv,
Károly,
kárpótlás,
kézigrántot,
Kína,
kínai,
kínai halászok,
kínai időjárás,
kínai jogvédő aktivista,
kínai miniszterelnök,
kínai turisták,
Közép-Kína,
Kelet-Szlovákia,
kereskedelmi rakéta,
kiképzés,
kilépés,
Kongó,
kongresszus,
konzervatívok,
kormányfő,
lengyel,
Lengyelország,
leomlott,
London,
LRA,
magántőke-befektetési vállalat,
magyar,
Magyar Külügyi Intézet,
magyarok,
Magyarország,
Mali,
Mallász Gitta,
médiatörvény módosítás,
melegházasság,
mennyezet,
meteorológus,
Mianmar,
milánói repülőtér,
Moszkva,
moszkvai ellenzéki tiltakozó,
moszkvai ügyészség,
Mubarak,
Nagy-Britannia,
nagykövet,
Nantes polgármestere,
NATO-csúcs,
német,
német kancellár,
német pénzügyminiszter,
Németország,
növekedéspárti politika,
neonáci diplomata,
norvég királyi pár,
nyugdíjkorhatár,
nyugdíjrendszer,
Obama adminisztráció,
Olaszország,
osztrák,
Paraguay,
parkolási bírság,
parkolóhely,
pere,
Pozsony,
projektkötvények,
Ratko Mladic,
rekétaelhárító,
Robert Fico,
rohamrendőr,
rohamrendőrök,
Ron Paul,
Scott Thompson,
sebességkorlátozó tábla,
Svédország,
Szabadka,
szabálytalanságok,
szamba,
szavazatok,
szavazatszámlálás,
szemvizsgálat,
Szerb Haladó Párt,
Szerbia,
Szerbia köztársasági,
szerbiai elnökválasztás,
Szerbiai választások,
szeszesitalok,
szlovák parlament,
szlovák-magyar,
Talált tárgyak,
támogatja,
texasi képviselő,
titkosaszolgálat,
Tokió,
Tomislav Nikolic,
Tomiszlav Nikolics,
ukrán kormányfő,
utód,
Vajdasági Magyar Szövetség,
Vajdasági Magyar Szövetség,
vádlott,
választás,
választások,
vállalatok,
vegyes bizottság,
Ven Csia-pao,
verés,
veszteség,
vihar,
Világ Igaza kitüntetés,
Vlagyimir Putyin,
Vojtech Filip,
volt kormányfő,
Wolfgang Schäuble,
Yahoo vezérigazgató,
Zimbabwe,











