Hirdetés
Ország-világ »
Francia-német paktum a kilábalásra?
2011. november 30, szerda

Párizs és Berlin az eurózóna kormányzásának módosításán dolgozik a jelenleginél szigorúbb és szolidárisabb gazdaságpolitika bevezetése érdekében - erősítette meg Valérie Pécresse francia költségvetési miniszter kedden.
"Német partnereinkkel együtt egy új paktumon dolgozunk, amely nagyobb szigorúságot követelne meg az eurózónában: visszatérést a költségvetési egyensúlyhoz, alkotmányba iktatott aranyszabályt (az államadósságra és a költségvetési deficitre vonatkozóan) valamennyi országban, valamint nagyobb szolidaritást az eurózónán belül erősebb intézményekkel, amelyek a jelenleginél hatékonyabban tudnának beavatkozni" - mondta a miniszter a France2 francia közszolgálati televízióban. Hozzátette: "Valamennyi állam számára a zéró deficit lesz az alapszabály".

Arra a kérdésre, hogy az eurózóna kettészakadhat-e a jobban teljesítő és a lemaradó országokra, Valérie Pécresse azt válaszolta, hogy ezt Franciaország nem szeretné.
Franciaország és Németország a múlt héten jelezte, hogy közös javaslatokat fognak előterjeszteni az adósságválság miatt politikai krízisbe került eurózóna kormányzásának megerősítésére.

A két ország arról akarja meggyőzni uniós partnereit: módosítsák annak érdekében az euró-stabilitási paktumot, hogy túl magas deficit esetén automatikusan, szankciókkal járó eljárás indulhasson egy tagállam ellen, valamint hogy a költségvetési tervezeteket ezután Brüsszelnek is jóvá kelljen hagynia. Amennyiben ez nem lehetséges a 27 tagország szintjén, úgy Párizs és Berlin első lépésben az eurózóna országaival tenne ebbe az irányba lépéseket, ha pedig ez is falakba ütközne, akkor egy részükkel is hajlandó külön megállapodást kötni.

Francia kormányzati források arról számoltak be, hogy Berlin és Párizs között jelenleg is folynak a tárgyalások, és "a következő 48 órában nagy előrelépés várható". A francia elnök csütörtökön Toulonban, a német kancellár pedig pénteken a Bundestagban tartandó beszédében készül a tervezett megegyezés főbb pontjait ismertetni. 

Párizs és Berlin között immár két éve a legnagyobb konfliktust az Európai Központi Bank szerepének megítélése okozza, amelynek Franciaország szeretné a beavatkozási lehetőségeit növelni. Ezenkívül vitás kérdés még az Európai Bizottságnak szánt szerep. Németország azt szeretné, ha a szervezetnek joga lenne elutasítani egy-egy tagállam költségvetési tervezetét túl nagy államháztartási hiány esetén, Párizs viszont nem támogatná a szuverenitás ilyen mértékű feladását az európai végrehajtó hatalom javára. 

Elsőként a Welt am Sonntag című vasárnapi újság számolt be arról, hogy Angela Merkel német kancellár és Nicolas Sarkozy francia elnök az euróválság megoldása érdekében villámgyors ütemben drasztikus intézkedésekhez folyamodna, és szükség esetén egyfajta elitklubot hoznának létre az euróövezeten belül. A német lap azt írta: a két vezető meg is állapodott a szükségesnek vélt intézkedésekről, illetve a menetrendről. Eszerint a kancellár és francia partnere mielőbb egy új stabilitási paktumot kíván kötni azokkal az euróövezeti tagállamokkal, amelyek készek a szigorú takarékosságra, és nem hajlandó várni valamennyi uniós tagállam megegyezésére. (hirextra.hu)




Hirdetés

Hozzászólások
Még senki nem szólt hozzá.
Név:
E-mail:
Téma:
Hozzászólás:
 



Címkefelhő Észak-Korea, alsóház, amerikai elnök, amerikai külügyminisztérium, előadás, Európai Unió, Julija Timosenko, Kamilla, Mitt Romney, munkanélküliség reform, orosz parlament, Szumátra, 2014 után, Afganisztán, algériai választás, Amerika, amerikai, Angela Merkel, Angela Merkel, Angola, Ausztria, Ázsia nagyhatalmai, áldozatok, árvereznek, éhezés, észak-koreai fogság, ír, ötfős vezérkar, új elnök, újfasiszta diplomata, újraszámolják, újraválasztási stáb, útdíj, Észak-Olaszország, Észtország, Bahrein, Bain Capital, bankok, bankrabló, Barack Obama, békefenntartó, Börtönbüntetés, belga kormány, Berlin, betörő, bevásárlóközpont, bolgár, brazíliai japánok, Brüsszel, britek, Charles Taylor, chicagói NATO-csúcs, cornwalli hercegnő, csalás, csőd, Cseh- és Morvaország Kommunista Párt, csehországi egyházak, csempészkirály, Csen Kuang-cseng, Derek Mitchell, diploma, Dmitrij Medvegyev, együttműködés, Egyiptom, elnök, emberi jogok, Emberkereskedelem, erdőirtás, EU, euró, Eurócsoport, eurókötvény, Európa Tanács, Európai Parlament, európai parlamenti képviselő, európai polgári kezdeményezés, európai rakétapajzs, Európai Unió, eurózóna, férfi, földrengés, főszerkesztő, Fehér Ház, Fico csomag, François Hollande, Franciaország, Francois Hollande, G8-csoport csúcstalálkozó, gazdaság, gazdasági együttműködés, Gazprom-tévé, görög tárgyalások, Görögország, Görögország,  koalíciós kormányalakítás, George W. Bush, Gurmai Zita, gyógyítás, hadsereg, hajóroncsra, hazarendelte, hivatal, Hongkong, Horvátországban, Ilja Jasin, Irak, Irán, Izrael,  szudáni rakétatámadás, Japán, Jean-Marc Ayrault, Joseph Kony, JP Morgan Chase, junta, kancellár, katolikus, katonai terv, Károly, kárpótlás, kézigrántot, Kína, kínai, kínai halászok, kínai időjárás, kínai jogvédő aktivista, kínai miniszterelnök, kínai turisták, Közép-Kína, Kelet-Szlovákia, kereskedelmi rakéta, kiképzés, kilépés, Kongó, kongresszus, konzervatívok, kormányfő, lengyel, Lengyelország, leomlott, London, LRA, magántőke-befektetési vállalat, magyar, Magyar Külügyi Intézet, magyarok, Magyarország, Mali, Mallász Gitta, médiatörvény módosítás, melegházasság, mennyezet, meteorológus, Mianmar, milánói repülőtér, Moszkva, moszkvai ellenzéki tiltakozó, moszkvai ügyészség, Mubarak, Nagy-Britannia, nagykövet, Nantes polgármestere, NATO-csúcs, német, német kancellár, német pénzügyminiszter, Németország, növekedéspárti politika, neonáci diplomata, norvég királyi pár, nyugdíjkorhatár, nyugdíjrendszer, Obama adminisztráció, Olaszország, osztrák, Paraguay, parkolási bírság, parkolóhely, pere, Pozsony, projektkötvények, Ratko Mladic, rekétaelhárító, Robert Fico, rohamrendőr, rohamrendőrök, Ron Paul, Scott Thompson, sebességkorlátozó tábla, Svédország, Szabadka, szabálytalanságok, szamba, szavazatok, szavazatszámlálás, szemvizsgálat, Szerb Haladó Párt, Szerbia, Szerbia köztársasági, szerbiai elnökválasztás, Szerbiai választások, szeszesitalok, szlovák parlament, szlovák-magyar, Talált tárgyak, támogatja, texasi képviselő, titkosaszolgálat, Tokió, Tomislav Nikolic, Tomiszlav Nikolics, ukrán kormányfő, utód, Vajdasági Magyar Szövetség, Vajdasági Magyar Szövetség, vádlott, választás, választások, vállalatok, vegyes bizottság, Ven Csia-pao, verés, veszteség, vihar, Világ Igaza kitüntetés, Vlagyimir Putyin, Vojtech Filip, volt kormányfő, Wolfgang Schäuble, Yahoo vezérigazgató, Zimbabwe,






nagyvarad.ro banner | impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | hirdetési díjszabások
copyright www.nagyvarad.ro
office@nagyvarad.ro