Ország-világ »
Észak-Korea új csomaggal készülődik
2011. szeptember 20, kedd
Phenjan felkészült az Észak-Korea nukleáris leszerelését célzó hatoldalú tárgyalások folytatására - jelentette ki egy zárt ajtók mögött zajlott szemináriumot követően Csü Hszing (Qu Xing), a nemzetközi kapcsolatok kínai intézetének (CIIS) elnöke hétfőn.
A CIIS rendezvényén elhangzott előadásában Ri Jong Ho észak-koreai főtárgyaló, egyben külügyminiszter-helyettes azt mondta: országa új megoldási csomaggal készül arra az esetre, ha a hatoldalú tárgyalások újrakezdődnének.
Az eseményen Jang Csie-cse (Yang Jiechi) kínai külügyminiszter úgy vélte: a feleknek élniük kell a tárgyalásokhoz kínálkozó jó lehetőséggel.
A szemináriumot a hathatalmi tárgyalások negyedik fordulóján született 2005. szeptember 19-i közös nyilatkozat évfordulója alkalmából tartották Pekingben. E dokumentumban Phenjan kötelezettséget vállalt nukleáris programjainak leállítására, az Egyesült Államok pedig megerősítette, hogy nem rendelkezik nukleáris fegyverrel a Koreai-félszigeten, s nem szándékozik megtámadni a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságot (KNDK) sem atomfegyverrel, sem hagyományos fegyverekkel.
Szöul akkor megígérte, hogy nem fogad el, illetve nem telepít nukleáris fegyvereket. A tárgyalásokban résztvevő többi ország - Japán, Kína és Oroszország - pedig kifejezte szándékát arra, hogy energiasegélyt nyújt Észak-Koreának.
Ri most emlékeztetett arra, hogy országa 2005 után üzemképtelenné tette a jongbjoni atomlétesítményeit és leállította az atomfegyvergyártáshoz szükséges plutónium előállítását.
Sajtójelentések szerint szerdán Pekingben találkozik a két Korea képviselője, hogy közvetlenül egyeztessen a tárgyalások folytatásáról. Megfigyelők úgy vélik, mindkét oldalon enyhülés, rugalmasabb hozzáállás figyelhető meg a másik féllel szemben, s jó esély mutatkozik a lényegében 2009 óta szünetelő hatoldalú tárgyalások újraindulására. (stop.hu)

Hasonló hírek
A Pentagon jelentése szerint Kína túlzott mértékben erősíti hadseregét
Japán fellőtte első kereskedelmi rakétáját
Lesokkolta Olaszországot a földrengés
Élete végéig börtönben marad a csempészkirály
Észak-Koreáról és gazdasági együttműködésről tárgyaltak Ázsia nagyhatalmai
Robbantásig jutott a bankrabló - halálra ítélték
Ki akarták lakoltatni - a halálba vitte a hivatalnokokat
Újabb fordulatok a vak kínai aktivista ügyében
Egy kiszámítható ország: megvan az új kormányfő
Hamarosan összeomolhat Dél-Szudán
Címkefelhő
Észak-Korea,
alsóház,
amerikai elnök,
amerikai külügyminisztérium,
előadás,
Európai Unió,
Julija Timosenko,
Kamilla,
Mitt Romney,
munkanélküliség reform,
orosz parlament,
Szumátra,
2014 után,
Afganisztán,
algériai választás,
Amerika,
amerikai,
Angela Merkel,
Angela Merkel,
Angola,
Ausztria,
Ázsia nagyhatalmai,
áldozatok,
árvereznek,
éhezés,
észak-koreai fogság,
ír,
ötfős vezérkar,
új elnök,
újfasiszta diplomata,
újraszámolják,
újraválasztási stáb,
útdíj,
Észak-Olaszország,
Észtország,
Bahrein,
Bain Capital,
bankok,
bankrabló,
Barack Obama,
békefenntartó,
Börtönbüntetés,
belga kormány,
Berlin,
betörő,
bevásárlóközpont,
bolgár,
brazíliai japánok,
Brüsszel,
britek,
Charles Taylor,
chicagói NATO-csúcs,
cornwalli hercegnő,
csalás,
csőd,
Cseh- és Morvaország Kommunista Párt,
csehországi egyházak,
csempészkirály,
Csen Kuang-cseng,
Derek Mitchell,
diploma,
Dmitrij Medvegyev,
együttműködés,
Egyiptom,
elnök,
emberi jogok,
Emberkereskedelem,
erdőirtás,
EU,
euró,
Eurócsoport,
eurókötvény,
Európa Tanács,
Európai Parlament,
európai parlamenti képviselő,
európai polgári kezdeményezés,
európai rakétapajzs,
Európai Unió,
eurózóna,
férfi,
földrengés,
főszerkesztő,
Fehér Ház,
Fico csomag,
François Hollande,
Franciaország,
Francois Hollande,
G8-csoport csúcstalálkozó,
gazdaság,
gazdasági együttműködés,
Gazprom-tévé,
görög tárgyalások,
Görögország,
Görögország, koalíciós kormányalakítás,
George W. Bush,
Gurmai Zita,
gyógyítás,
hadsereg,
hajóroncsra,
hazarendelte,
hivatal,
Hongkong,
Horvátországban,
Ilja Jasin,
Irak,
Irán,
Izrael, szudáni rakétatámadás,
Japán,
Jean-Marc Ayrault,
Joseph Kony,
JP Morgan Chase,
junta,
kancellár,
katolikus,
katonai terv,
Károly,
kárpótlás,
kézigrántot,
Kína,
kínai,
kínai halászok,
kínai időjárás,
kínai jogvédő aktivista,
kínai miniszterelnök,
kínai turisták,
Közép-Kína,
Kelet-Szlovákia,
kereskedelmi rakéta,
kiképzés,
kilépés,
Kongó,
kongresszus,
konzervatívok,
kormányfő,
lengyel,
Lengyelország,
leomlott,
London,
LRA,
magántőke-befektetési vállalat,
magyar,
Magyar Külügyi Intézet,
magyarok,
Magyarország,
Mali,
Mallász Gitta,
médiatörvény módosítás,
melegházasság,
mennyezet,
meteorológus,
Mianmar,
milánói repülőtér,
Moszkva,
moszkvai ellenzéki tiltakozó,
moszkvai ügyészség,
Mubarak,
Nagy-Britannia,
nagykövet,
Nantes polgármestere,
NATO-csúcs,
német,
német kancellár,
német pénzügyminiszter,
Németország,
növekedéspárti politika,
neonáci diplomata,
norvég királyi pár,
nyugdíjkorhatár,
nyugdíjrendszer,
Obama adminisztráció,
Olaszország,
osztrák,
Paraguay,
parkolási bírság,
parkolóhely,
pere,
Pozsony,
projektkötvények,
Ratko Mladic,
rekétaelhárító,
Robert Fico,
rohamrendőr,
rohamrendőrök,
Ron Paul,
Scott Thompson,
sebességkorlátozó tábla,
Svédország,
Szabadka,
szabálytalanságok,
szamba,
szavazatok,
szavazatszámlálás,
szemvizsgálat,
Szerb Haladó Párt,
Szerbia,
Szerbia köztársasági,
szerbiai elnökválasztás,
Szerbiai választások,
szeszesitalok,
szlovák parlament,
szlovák-magyar,
Talált tárgyak,
támogatja,
texasi képviselő,
titkosaszolgálat,
Tokió,
Tomislav Nikolic,
Tomiszlav Nikolics,
ukrán kormányfő,
utód,
Vajdasági Magyar Szövetség,
Vajdasági Magyar Szövetség,
vádlott,
választás,
választások,
vállalatok,
vegyes bizottság,
Ven Csia-pao,
verés,
veszteség,
vihar,
Világ Igaza kitüntetés,
Vlagyimir Putyin,
Vojtech Filip,
volt kormányfő,
Wolfgang Schäuble,
Yahoo vezérigazgató,
Zimbabwe,