Hirdetés
Ország-világ »
Eltemették Habsburg Ottót
2011. július 17, vasárnap

Ünnepélyes keretek között végső nyugalomra helyezték szombaton Bécsben Habsburg Ottót.
A július 4-én Németországban elhunyt politikust, egykori trónörököst a belvárosi Kapucinusok templomának kriptájában temették el. Előzőleg a Szent István székesegyházban (Stephansdom) mutattak be gyászmisét az elhunytért mintegy ezer fős gyászoló tömeg, köztük európai uralkodóházak tagjai jelenlétében. Részt vettek a gyászmisén osztrák és külföldi politikusok is, köztük Jadranka Kosor horvát miniszterelnök, Jerzy Buzek, az Európai Parlament elnöke, Karl Schwarzenberg cseh külügyminiszter és Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes.

A koporsót ezt követően ünnepélyes menetben kísérték Bécs történelmi belvárosán át a dómtól a Kapucinusok templomáig.

Ahogy 1989-ben Habsburg Ottó anyja, Zita királyné temetésekor, ezúttal is a gyászszertartás része volt az úgynevezett "kopogtatási ceremónia". Először az elhunyt egykori trónörökösi címeit, majd politikai tisztségeit sorolták fel, s a szerzetesek mindkétszer azt felelték belülről: "nem ismerjük". Csak a harmadik kopogtatás után nyitották ki a kaput, amikor a "Ki kér bebocsátást?" kérdésre azt a választ kapták: "Ottó, egy halandó, bűnös ember".

Habsburg Ottó koporsójával együtt Ausztriába szállították és szintén a kapucinusok kriptájában helyezték örök nyugalomra tavaly elhunyt felesége, Regina földi maradványait is.

Az utolsó magyar király, IV. Károly (I. Károly osztrák császár) legidősebb fia 98 évesen hunyt el a németországi Pöckingben.

A gyászszertartások Bajorországban kezdődtek, és ezen a héten Mariazellben folytatódtak. Habsburg Ottó szívét kívánsága szerint külön urnában, a Pannonhalmai Bencés Főapátságban helyezik el. A szertartás előtt a budapesti Szent István Bazilikában mondanak gyászmisét vasárnap Habsburg Ottóért. (stop.hu)




Hirdetés

Hozzászólások
Még senki nem szólt hozzá.
Név:
E-mail:
Téma:
Hozzászólás:
 



Címkefelhő Észak-Korea, alsóház, amerikai elnök, amerikai külügyminisztérium, előadás, Európai Unió, Julija Timosenko, Kamilla, Mitt Romney, munkanélküliség reform, orosz parlament, Szumátra, 2014 után, Afganisztán, algériai választás, Amerika, amerikai, Angela Merkel, Angela Merkel, Angola, Ausztria, Ázsia nagyhatalmai, áldozatok, árvereznek, éhezés, észak-koreai fogság, ír, ötfős vezérkar, új elnök, újfasiszta diplomata, újraszámolják, újraválasztási stáb, útdíj, Észak-Olaszország, Észtország, Bahrein, Bain Capital, bankok, bankrabló, Barack Obama, békefenntartó, Börtönbüntetés, belga kormány, Berlin, betörő, bevásárlóközpont, bolgár, brazíliai japánok, Brüsszel, britek, Charles Taylor, chicagói NATO-csúcs, cornwalli hercegnő, csalás, csőd, Cseh- és Morvaország Kommunista Párt, csehországi egyházak, csempészkirály, Csen Kuang-cseng, Derek Mitchell, diploma, Dmitrij Medvegyev, együttműködés, Egyiptom, elnök, emberi jogok, Emberkereskedelem, erdőirtás, EU, euró, Eurócsoport, eurókötvény, Európa Tanács, Európai Parlament, európai parlamenti képviselő, európai polgári kezdeményezés, európai rakétapajzs, Európai Unió, eurózóna, férfi, földrengés, főszerkesztő, Fehér Ház, Fico csomag, François Hollande, Franciaország, Francois Hollande, G8-csoport csúcstalálkozó, gazdaság, gazdasági együttműködés, Gazprom-tévé, görög tárgyalások, Görögország, Görögország,  koalíciós kormányalakítás, George W. Bush, Gurmai Zita, gyógyítás, hadsereg, hajóroncsra, hazarendelte, hivatal, Hongkong, Horvátországban, Ilja Jasin, Irak, Irán, Izrael,  szudáni rakétatámadás, Japán, Jean-Marc Ayrault, Joseph Kony, JP Morgan Chase, junta, kancellár, katolikus, katonai terv, Károly, kárpótlás, kézigrántot, Kína, kínai, kínai halászok, kínai időjárás, kínai jogvédő aktivista, kínai miniszterelnök, kínai turisták, Közép-Kína, Kelet-Szlovákia, kereskedelmi rakéta, kiképzés, kilépés, Kongó, kongresszus, konzervatívok, kormányfő, lengyel, Lengyelország, leomlott, London, LRA, magántőke-befektetési vállalat, magyar, Magyar Külügyi Intézet, magyarok, Magyarország, Mali, Mallász Gitta, médiatörvény módosítás, melegházasság, mennyezet, meteorológus, Mianmar, milánói repülőtér, Moszkva, moszkvai ellenzéki tiltakozó, moszkvai ügyészség, Mubarak, Nagy-Britannia, nagykövet, Nantes polgármestere, NATO-csúcs, német, német kancellár, német pénzügyminiszter, Németország, növekedéspárti politika, neonáci diplomata, norvég királyi pár, nyugdíjkorhatár, nyugdíjrendszer, Obama adminisztráció, Olaszország, osztrák, Paraguay, parkolási bírság, parkolóhely, pere, Pozsony, projektkötvények, Ratko Mladic, rekétaelhárító, Robert Fico, rohamrendőr, rohamrendőrök, Ron Paul, Scott Thompson, sebességkorlátozó tábla, Svédország, Szabadka, szabálytalanságok, szamba, szavazatok, szavazatszámlálás, szemvizsgálat, Szerb Haladó Párt, Szerbia, Szerbia köztársasági, szerbiai elnökválasztás, Szerbiai választások, szeszesitalok, szlovák parlament, szlovák-magyar, Talált tárgyak, támogatja, texasi képviselő, titkosaszolgálat, Tokió, Tomislav Nikolic, Tomiszlav Nikolics, ukrán kormányfő, utód, Vajdasági Magyar Szövetség, Vajdasági Magyar Szövetség, vádlott, választás, választások, vállalatok, vegyes bizottság, Ven Csia-pao, verés, veszteség, vihar, Világ Igaza kitüntetés, Vlagyimir Putyin, Vojtech Filip, volt kormányfő, Wolfgang Schäuble, Yahoo vezérigazgató, Zimbabwe,






nagyvarad.ro banner | impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | hirdetési díjszabások
copyright www.nagyvarad.ro
office@nagyvarad.ro