Ország-világ »
Éhezők helyett korrupt tisztviselőkhöz jutnak az élelmiszersegélyek
2010. március 10, szerda
A rászorulók helyett korrupt tisztviselők, fegyveres csoportok és kalózok kapták a Szomáliába küldött WFP-élelmiszersegélyek felét, áll egy ENSZ-jelentésben. A készítők független vizsgálatot akarnak az Élelmezési Világprogram helyi szerződéseinek felülvizsgálatára.
A Szomáliába küldött élelmiszersegélyek legalább fele nem az éhezőkhöz jut, áll a az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé került egyik jelentésben, amelyet még nem hoztak nyilvánosságra, azonban a The New York Timesnak diplomatákon keresztül sikerült megszereznie. A jelentés készítői azt javasolják Ban Kimun ENSZ-főtitkárnak, hogy kezedményezzen független vizsgálatot az Élelmezési Világprogram (WFP) szomáliai tevékenységeiről.
A jelentést készítő monitorcsoport eredetileg a fegyverembargó megsértését követte nyomon, azonban kiszélesítették feladatkörét. A segélyek értéke 2009-ben elérte a 485 millió dollárt, ennek két és fél millió emberhez kellett volna eljutnia, azonban a jelentés szerint kartellt alakító helyi korrupt tisztviselőkhöz, rajtuk keresztül pedig sokszor iszlamista lázadókhoz és kalózokhoz kerültek. A csoport szerint a szétosztásra és a szállításra szerződő helyi WFP-személyzethez az élelmiszerek harmada, legalább egytizedük pedig a fegyveres csoportokhoz került.
A csoport arra is felhívja a figyelmet, hogy a szomáliai kormány diplomatútleveleket juttat több fegyveres szervezet tagjának, és kalózoknak. A kormányzat azonban tagadta az állításokat.
A WFP szerződéseit már 2009-ben is támadták, azonban akkor a szervezet belső vizsgálatára hivatkozva azt állította, hogy nem talált visszaéléseket. Még nem látták a mostani jelentést, de majd megvizsgálják a megállapításait, amikor jövő kedden bemutatják azt, közölték.
A WFP év elején felfüggesztette tevékenységét az ország déli részén a lázadók támadásai miatt. Az al-Kaidával szövetséges al-Shabab milícia februárban betiltotta munkájukat. (index.hu)

Hasonló hírek
Két magyart és két osztrákot buktattak le Burgenlandban
Izrael, a "rákos daganat"
Németország is nehéz évre számít
Óriási verseny a tálibok utáni Afganisztán kézben tartásáért
Republikánus kannibálok támadtak Gingrichre
A fél világ szemében hős, mégis életfogytiglan várhat rá
Tömegverekedés Egyiptomban
Mitt Romney lett a republikánus befutó
Görögország: a gazdaság romokban hever
Van új a nap alatt: megreformálják a kubai kommunista pártot
Címkefelhő
őrízetbe,
bálon,
Belgium,
botrány,
brit,
dél-szudániak,
ENSZ,
EU,
euroövezetből,
fenyegetés,
Fitch Ratings,
Görögország,
hackerek,
hajléktalan,
havazás,
holokauszt,
idegenek,
iráni,
Izrael,
Kazahsztán,
Kína,
környezetszennyezés,
közlekedés,
keresztek,
kokaint,
leminősíti,
megfagyott,
Moutait,
napilap,
nácik,
orosz főváros,
osztrák,
Prága,
rendőrt,
Szibéria,
szlovák kormány,
sztrájk,
Szudán,
táborban,
tüntetés,
tüntetőket,
tiszta választások,
Vatikán,
válság,
weboldalai,