Hirdetés
Ország-világ »
Egész Oroszországban tüntetnek Putyinék győzelme ellen
2011. december 09, péntek

A vasárnap lezajlott oroszországi parlamenti választások során a Vlagyimir Putyin vezette Egységes Oroszország a voksok 49,5 százalékát szerezte meg. A második helyen szinte már szokásosnak mondható módon az Orosz Föderáció Kommunista Pártja végzett 19,8 százalékkal. A választási csalást és manipulációt számon kérő orosz lakosság most ezreivel vonul a nagyvárosok utcáira.
Rögtön a szavazás másnapján, hétfőn délelőtt számos tüntetést szerveztek az ellenzékiek javarészt Moszkvában, illetve Szentpéterváron. A fővárosban körülbelül ötezres tömeg gyűlt össze, Putyin- és kormányellenes jelszavakat skandálva. A rendőrség – katonai segítséggel - több helyen is tömegoszlatásba kezdett, többnyire azután, hogy a tüntetők többszöri felszólításra sem hagyták el a helyszínt. A tüntetésen több száz embert tartóztattak le, akiknek a nagyobb része 10-15 napos fogságot kapott.

A hétfőn letartóztatott több mint háromszáz ember között ott van Ilja Jasin, a Szolidaritás demokratikus mozgalom egyik vezetője, aki a tömeggel együtt kiabálta az „Oroszország Putyin nélkül” – jelszavakat, illetve az az Alekszej Navalnij, aki bloggerként korábban „csalók és tolvajok pártjaként” jellemezte az Egységes Oroszországot.

Letartóztatták továbbá az egykori miniszterelnök-helyettes Borisz Nyemcovot, de még a választásokon elinduló Jabloko párt elnökét, Szergej Mitrohint is (őt nem sokkal később kiengedték a mentelmi jogánának köszönhetően). 

A keddi tüntetések során Moszkvában és Szentpéterváron körülbelül 550-600 embert tartóztattak le, egyes internetes hírportálok szerint a választások óta eltelt pár nap alatt akár 1500 tüntetőt is elvihettek a rendőrök.

Az ellenzék támogatói, köztük többen a második helyen végzett kommunisták közül, illetve az Igazságos Oroszország szavazói is szabálytalanságokat jelentettek be a vasárnapi szavazásokat követően – állítólag egyes személyék különböző helyeken többször is az Egységes Oroszországra szavaztak.

Hillary Clinton, az USA külügyminisztere még a hétvége előtt aggodalmát fejezte ki az orosz választásokat illetően. A vasárnapi eredményhirdetés után Clinton kijelentette: a „választások se tisztességesek, se igazságosak nem voltak”. Moszkva hivatalosan így reagált: „Clinton nyilatkozata egyáltalán nem fogja segíteni az orosz-amerikai kapcsolatok javulását” – ezt Konsztantin Koszacsov, a Duma Külügyi Bizottságának elnöke közölte a sajtóval.

Dmitrij Medvegyev orosz államfő a hét elején a következőt nyilatkozta: „a választások tisztességesek és demokratikusak voltak. Telefonon beszéltem a Duma többi pártjának vezetőivel, senkinek nem volt semmilyen panasza”. 

Mihail Gorbacsov volt szovjet elnök szerint újra ki kellene írni a választásokat:

napról napra egyre több orosz kételkedik abban, hogy tisztességes választások voltak a hétvégén. Az ország vezetőinek el kellene ismerniük, hogy a választásokat manipulálták és az eredmények nem tükrözik az állampolgárok akaratát. Az egyetlen megoldás a választások újra kiírása lenne.”

Négy évvel ezelőtt az Egységes Oroszország 64 százalékkal nyert, a mostani győzelem viszont már öt év kormányzásra jogosít fel. 2012 márciusában elnökválasztásokat tartanak Oroszországban, Vlagyimir Putyin pedig a héten adta le a szükséges dokumentumokat a moszkvai Központi Választási Bizottságnál a jelölését illetően. Az 59 éves politikus népszerűsége egyes felmérések szerint folyamatosan apad, bár még így is 60 százalék fölött van.

Az elnökjelölt népszerűségének csökkenése nyilvánvalóan a vasárnapi választások csalódást keltő eredményének egyik fő okozója. Négy évvel ezelőtt majd 15 százalékkal jobban teljesített Putyin pártja, akkor 315 mandátumot szereztek meg a 450 fős Dumáan ami akkor abszolút többséget jelentett. A mostani 238 hely egyértelműen csalódás a korábbi választásokhoz képest, amelyhez valószínűleg az alacsony részvételi arány is hozzájárult. Az Egységes Oroszország egyébként a kaukázusi térségben volt a legnépszerűbb, Csecsenföldön, illetve Dagesztánban majd száz százalékos részvétel mellett jócskán 90 százalék fölött volt Putyinék támogatottsága.

A vasárnapi szavazás nagy nyertesei ugyanakkor a kommunisták voltak, akik a 2007-es választásokon elért 11,57 százalék után most 19,8 százalékon végeztek, így az eddigi 57 helyett már 92 mandátummal fognak rendelkezni. (kitekinto.hu)

 




Hirdetés

Hozzászólások
Még senki nem szólt hozzá.
Név:
E-mail:
Téma:
Hozzászólás:
 



Címkefelhő Észak-Korea, alsóház, amerikai elnök, amerikai külügyminisztérium, előadás, Európai Unió, Julija Timosenko, Kamilla, Mitt Romney, munkanélküliség reform, orosz parlament, Szumátra, 2014 után, Afganisztán, algériai választás, Amerika, amerikai, Angela Merkel, Angela Merkel, Angola, Argentína, Ausztria, Ázsia nagyhatalmai, áldozatok, árvereznek, éhezés, észak-koreai fogság, ír, ötfős vezérkar, új elnök, újfasiszta diplomata, újraszámolják, újraválasztási stáb, útdíj, Észak-Olaszország, Észtország, babamentő, Bahrein, Bain Capital, bankok, bankrabló, Barack Obama, békefenntartó, Börtönbüntetés, belga kormány, Berlin, betörő, bevásárlóközpont, bolgár, brazíliai japánok, Brüsszel, britek, Charles Taylor, chicagói NATO-csúcs, Colosseum, cornwalli hercegnő, csalás, csőd, Cseh- és Morvaország Kommunista Párt, csehországi egyházak, csempészkirály, Csen Kuang-cseng, délnyugat-Kína, Derek Mitchell, diploma, Dmitrij Medvegyev, együttműködés, Egyiptom, elnök, emberi jogok, Emberkereskedelem, erdőirtás, EU, EU-tagok, euró, Eurócsoport, eurókötvény, Európa Tanács, Európai Parlament, európai parlamenti képviselő, európai polgári kezdeményezés, európai rakétapajzs, Európai Unió, eurózóna, fáklyás menet, férfi, földrengés, főszerkesztő, Fehér Ház, Fico csomag, François Hollande, Franciaország, Francois Hollande, G8-csoport csúcstalálkozó, gazdaság, gazdasági együttműködés, Gazprom-tévé, görög tárgyalások, Görögország, Görögország,  koalíciós kormányalakítás, George W. Bush, Gurmai Zita, gyógyítás, hadsereg, hajóroncsra, hazarendelte, háború, hivatal, Hollande, Hongkong, Horvátországban, Ilja Jasin, ingyentankoló, inkubátorok, Irak, Irán, Izrael,  szudáni rakétatámadás, jaltai csúcs, Japán, Jean-Marc Ayrault, Joseph Kony, JP Morgan Chase, junta, kancellár, katolikus, katonai terv, Károly, kárpótlás, kézigrántot, Kína, kínai, kínai halászok, kínai időjárás, kínai jogvédő aktivista, kínai miniszterelnök, kínai turisták, Közép-Kína, Kelet-Szlovákia, kereskedelmi rakéta, kiképzés, kilépés, Kongó, kongresszus, konzervatívok, kormányfő, kormányközi szerződés, lengyel, Lengyelország, leomlott, London, LRA, magántőke-befektetési vállalat, magyar, Magyar Külügyi Intézet, magyarok, Magyarország, Mali, Mallász Gitta, médiatörvény módosítás, melegházasság, mennyezet, meteorológus, Mianmar, milánói repülőtér, Moszkva, moszkvai ellenzéki tiltakozó, moszkvai ügyészség, Mubarak, Nagy-Britannia, nagykövet, Nantes polgármestere, NATO-csúcs, német, német kancellár, német pénzügyminiszter, Németország, növekedéspárti politika, neonáci diplomata, norvég királyi pár, nyugdíjkorhatár, nyugdíjrendszer, Obama adminisztráció, Olaszország, osztrák, Paraguay, parkolási bírság, parkolóhely, pere, Pozsony, projektkötvények, Ratko Mladic, rekétaelhárító, robbantás, Robert Fico, rohamrendőr, rohamrendőrök, Ron Paul, Scott Thompson, sebességkorlátozó tábla, spanyol vállalat, Svédország, Szabadka, szabálytalanságok, szamba, szavazatok, szavazatszámlálás, szemvizsgálat, Szerb Haladó Párt, Szerbia, Szerbia köztársasági, szerbiai elnökválasztás, Szerbiai választások, szeszesitalok, szlovák parlament, szlovák-magyar, Szudán, Talált tárgyak, támogatja, texasi képviselő, titkosaszolgálat, Tokió, Tomislav Nikolic, Tomiszlav Nikolics, Ukrajna, ukrán kormányfő, utód, Vajdasági Magyar Szövetség, Vajdasági Magyar Szövetség, vádlott, választás, választások, vállalatok, vegyes bizottság, Ven Csia-pao, verés, veszteség, vihar, Világ Igaza kitüntetés, Vlagyimir Putyin, Vojtech Filip, volt kormányfő, Wolfgang Schäuble, Yahoo vezérigazgató, Zimbabwe,






nagyvarad.ro banner | impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | hirdetési díjszabások
copyright www.nagyvarad.ro
office@nagyvarad.ro