Ország-világ »
Eddig több mint százmillió gyűlt össze, tizenhétmillió hiányzik
2012. január 31, kedd
Tízmillió fonttal (3,5 milliárd forint) támogatja a British Museum gyűjteményének megóvását biztosító új központ építési munkálatait a brit Nemzeti Lottóalap.
A London szívében fekvő Bloomsbury kerületben hatalmas lyuk jelzi a British Museum gyűjteményének megóvását célzó eddigi legnagyobb, összesen 135 millió fontos beruházás kezdetét. A nemzeti lottóbevétel bizonyos hányadát örökségvédelmi és kulturális célokra fordító Örökségi Lottóalaptól (Heritage Lottery Fund) kapott tízmillió fontnak köszönhetően, a British Museumnak most már csak 17 millió fontot kell előteremtenie - olvasható a The Guardian című brit napilap honlapján.
Az eddigi összegyűlt több mint 100 millió font az intézmény saját forrásaiból, az előző kormány támogatásából és magánadományokból tevődött össze. A Richard Rogers építész tervei alapján készülő 17 ezer négyzetméteres központnak több funkciója lesz. Egy több mint ezer négyzetméteren elterülő kiállítóteret fog biztosítani a múzeum híres időszakos kiállításai számára. A múzeum 19. századi épületeinek alagsoraiban megbúvó laboratóriumok is átkerülnek az új épületbe, ahol a legkorszerűbb tudományos és konzerválási technológiákkal lesznek felszerelve.
A jelenlegi állapotokat jól szemlélteti, hogy az egyiptológiai laboratóriumba vezető lift például olyan szűkös, hogy csak a mumifikált gyerekek és állatok szállítására alkalmas. Andrew Burnett, az intézmény igazgatója szerint az új épület óriási hatással lesz a múzeum konzerválási és tudományos életére. Reményei szerint az épület 2014-ben fogja megnyitni a kapuit. A központban kialakítanak továbbá egy 6500 négyzetméteres tároló helyiséget is, ahol helyet kap többek között az intézmény egyedülálló néprajzi gyűjteménye is, amelyet jelenleg egy másik helyszínen tárolnak.
A központnak a tervek szerint három alagsora lesz és egy - országszerte a legnagyobbak közé tartozó - új liftje, amelyben kényelmesen el fognak férni a teherautók is. A múzeum vezetőinek így nem kell többé aggódniuk a felbecsülhetetlen értékű és pótolhatatlan műtárgyak szállítása miatt. "Világszerte szeretnénk bemutatni a gyűjteményünket és mindez lehetőséget biztosít erre" - mondta Burnett. (stop.hu)

Hasonló hírek
Csaknem húszezer parkolási bírság egyetlen utcában
Előretört a baloldal - a konzervatívok a fővárossal vigasztalódnak
Drága és zabálja az energiát - de van
Nem tudná megvédeni a Falkland-szigeteket London
Londonban döntenek Szomália sorsáról
Eddig több mint százmillió gyűlt össze, tizenhétmillió hiányzik
A rabló váratlan húzása: a pénztárost erre nem készítették fel
Diplomáciai háború London és Teherán között
Londoni zavargások: jövőt kell mutatni a fiataloknak
Megtalálták London egyik legrégebbi kocsmáját
Címkefelhő
Észak-Korea,
alsóház,
amerikai elnök,
amerikai külügyminisztérium,
előadás,
Európai Unió,
Julija Timosenko,
Kamilla,
Mitt Romney,
munkanélküliség reform,
orosz parlament,
Szumátra,
2014 után,
Afganisztán,
algériai választás,
Amerika,
amerikai,
Angela Merkel,
Angela Merkel,
Angola,
Argentína,
Ausztria,
Ázsia nagyhatalmai,
áldozatok,
árvereznek,
éhezés,
észak-koreai fogság,
ír,
ötfős vezérkar,
új elnök,
újfasiszta diplomata,
újraszámolják,
újraválasztási stáb,
útdíj,
Észak-Olaszország,
Észtország,
babamentő,
Bahrein,
Bain Capital,
bankok,
bankrabló,
Barack Obama,
békefenntartó,
Börtönbüntetés,
belga kormány,
Berlin,
betörő,
bevásárlóközpont,
bolgár,
brazíliai japánok,
Brüsszel,
britek,
Charles Taylor,
chicagói NATO-csúcs,
Colosseum,
cornwalli hercegnő,
csalás,
csőd,
Cseh- és Morvaország Kommunista Párt,
csehországi egyházak,
csempészkirály,
Csen Kuang-cseng,
délnyugat-Kína,
Derek Mitchell,
diploma,
Dmitrij Medvegyev,
együttműködés,
Egyiptom,
elnök,
emberi jogok,
Emberkereskedelem,
erdőirtás,
EU,
EU-tagok,
euró,
Eurócsoport,
eurókötvény,
Európa Tanács,
Európai Parlament,
európai parlamenti képviselő,
európai polgári kezdeményezés,
európai rakétapajzs,
Európai Unió,
eurózóna,
fáklyás menet,
férfi,
földrengés,
főszerkesztő,
Fehér Ház,
Fico csomag,
François Hollande,
Franciaország,
Francois Hollande,
G8-csoport csúcstalálkozó,
gazdaság,
gazdasági együttműködés,
Gazprom-tévé,
görög tárgyalások,
Görögország,
Görögország, koalíciós kormányalakítás,
George W. Bush,
Gurmai Zita,
gyógyítás,
hadsereg,
hajóroncsra,
hazarendelte,
háború,
hivatal,
Hollande,
Hongkong,
Horvátországban,
Ilja Jasin,
ingyentankoló,
inkubátorok,
Irak,
Irán,
Izrael, szudáni rakétatámadás,
jaltai csúcs,
Japán,
Jean-Marc Ayrault,
Joseph Kony,
JP Morgan Chase,
junta,
kancellár,
katolikus,
katonai terv,
Károly,
kárpótlás,
kézigrántot,
Kína,
kínai,
kínai halászok,
kínai időjárás,
kínai jogvédő aktivista,
kínai miniszterelnök,
kínai turisták,
Közép-Kína,
Kelet-Szlovákia,
kereskedelmi rakéta,
kiképzés,
kilépés,
Kongó,
kongresszus,
konzervatívok,
kormányfő,
kormányközi szerződés,
lengyel,
Lengyelország,
leomlott,
London,
LRA,
magántőke-befektetési vállalat,
magyar,
Magyar Külügyi Intézet,
magyarok,
Magyarország,
Mali,
Mallász Gitta,
médiatörvény módosítás,
melegházasság,
mennyezet,
meteorológus,
Mianmar,
milánói repülőtér,
Moszkva,
moszkvai ellenzéki tiltakozó,
moszkvai ügyészség,
Mubarak,
Nagy-Britannia,
nagykövet,
Nantes polgármestere,
NATO-csúcs,
német,
német kancellár,
német pénzügyminiszter,
Németország,
növekedéspárti politika,
neonáci diplomata,
norvég királyi pár,
nyugdíjkorhatár,
nyugdíjrendszer,
Obama adminisztráció,
Olaszország,
osztrák,
Paraguay,
parkolási bírság,
parkolóhely,
pere,
Pozsony,
projektkötvények,
Ratko Mladic,
rekétaelhárító,
robbantás,
Robert Fico,
rohamrendőr,
rohamrendőrök,
Ron Paul,
Scott Thompson,
sebességkorlátozó tábla,
spanyol vállalat,
Svédország,
Szabadka,
szabálytalanságok,
szamba,
szavazatok,
szavazatszámlálás,
szemvizsgálat,
Szerb Haladó Párt,
Szerbia,
Szerbia köztársasági,
szerbiai elnökválasztás,
Szerbiai választások,
szeszesitalok,
szlovák parlament,
szlovák-magyar,
Szudán,
Talált tárgyak,
támogatja,
texasi képviselő,
titkosaszolgálat,
Tokió,
Tomislav Nikolic,
Tomiszlav Nikolics,
Ukrajna,
ukrán kormányfő,
utód,
Vajdasági Magyar Szövetség,
Vajdasági Magyar Szövetség,
vádlott,
választás,
választások,
vállalatok,
vegyes bizottság,
Ven Csia-pao,
verés,
veszteség,
vihar,
Világ Igaza kitüntetés,
Vlagyimir Putyin,
Vojtech Filip,
volt kormányfő,
Wolfgang Schäuble,
Yahoo vezérigazgató,
Zimbabwe,