Ország-világ »
Eddig 20 halott a Japán ciklonban
2011. szeptember 05, hétfő
Újra nehéz helyzetben Japán - pusztít a Talasz. Emberi veszteségeket és súlyos gazdasági károkat okozott a Japán déli részén végigsöprő tájfun - közölték vasárnap a hatóságok.
A Talasz névre elkeresztelt ciklon következtében Japán déli tartományaiban legfrissebb hírek szerint legalább húszan vesztették életüket, a hatóságok ötven eltűntről tudnak, a sérültek száma pedig száz körül van. A Talasz áradásokat, földcsuszamlásokat okozott, közutakat és vasútvonalakat rongált meg, s elsodort egy vasúti hidat.
Nara tartomány egy részén két nap leforgása alatt átlagosan másfél méternyi csapadék hullott. Vakajama prefektúrában egy óra alatt rekord mennyiségű, 132,5 milliméternyi eső esett. A vihar térségében több ezer lakóház került víz alá. A kormány mellett működő válságstáb több mint félmillió ember kimenekítését javasolta a szélvész útjában fekvő területekről. Az evakuálásban katonák, rendőrök és tűzoltók is közreműködnek.
A Talasz szombaton érte el Sikoku szigetét és Honsú déli részét. Helyi idő szerint vasárnap délelőttre már végigvonult Honsún is, és óránkénti 30 kilométeres sebességgel a Japán-tengeren folytatja útját, északkeleti irányban.
Előrejelzések szerint a szigeteken még egy napig esni fog az eső. A hatóságok felhívták a helyi lakosok figyelmét arra, hogy legyenek különösen körültekintőek a vízgyűjtőknél, amelyek vízszintje hirtelen megemelkedett, illetve a hegyvidéki utakon, ahol földcsuszamlások és sziklaomlások fordulhatnak elő. (manna.ro)
Nara tartomány egy részén két nap leforgása alatt átlagosan másfél méternyi csapadék hullott. Vakajama prefektúrában egy óra alatt rekord mennyiségű, 132,5 milliméternyi eső esett. A vihar térségében több ezer lakóház került víz alá. A kormány mellett működő válságstáb több mint félmillió ember kimenekítését javasolta a szélvész útjában fekvő területekről. Az evakuálásban katonák, rendőrök és tűzoltók is közreműködnek.
A Talasz szombaton érte el Sikoku szigetét és Honsú déli részét. Helyi idő szerint vasárnap délelőttre már végigvonult Honsún is, és óránkénti 30 kilométeres sebességgel a Japán-tengeren folytatja útját, északkeleti irányban.
Előrejelzések szerint a szigeteken még egy napig esni fog az eső. A hatóságok felhívták a helyi lakosok figyelmét arra, hogy legyenek különösen körültekintőek a vízgyűjtőknél, amelyek vízszintje hirtelen megemelkedett, illetve a hegyvidéki utakon, ahol földcsuszamlások és sziklaomlások fordulhatnak elő. (manna.ro)
Hasonló hírek
Japán fellőtte első kereskedelmi rakétáját
Száznál is több embert megölt a kínai időjárás
Ragály a szigeten: huszonévesek vágynak tömegesen a halálra
Leállították az utolsó atomreaktort
Előrehozott választásokhoz vezethetnek a japán kormánypárt egyre élesedő belharcai
Találomra lőtték le öt áldozatukat
Kivégeztek három japánt
Több városban robbantottak: rengeteg halott Irakban
Halálos ciklon pusztít Délkelet-Afrikában
Egyre több a halott - rengetegen az üzem romjai alatt
Címkefelhő
Észak-Korea,
alsóház,
amerikai elnök,
amerikai külügyminisztérium,
előadás,
Európai Unió,
Julija Timosenko,
Kamilla,
Mitt Romney,
munkanélküliség reform,
orosz parlament,
Szumátra,
2014 után,
Afganisztán,
algériai választás,
Amerika,
amerikai,
Angela Merkel,
Angela Merkel,
Angola,
Argentína,
Ausztria,
Ázsia nagyhatalmai,
áldozatok,
árvereznek,
éhezés,
észak-koreai fogság,
ír,
ötfős vezérkar,
új elnök,
újfasiszta diplomata,
újraszámolják,
újraválasztási stáb,
útdíj,
Észak-Olaszország,
Észtország,
babamentő,
Bahrein,
Bain Capital,
bankok,
bankrabló,
Barack Obama,
békefenntartó,
Börtönbüntetés,
belga kormány,
Berlin,
betörő,
bevásárlóközpont,
bolgár,
brazíliai japánok,
Brüsszel,
britek,
Charles Taylor,
chicagói NATO-csúcs,
Colosseum,
cornwalli hercegnő,
csalás,
csőd,
Cseh- és Morvaország Kommunista Párt,
csehországi egyházak,
csempészkirály,
Csen Kuang-cseng,
délnyugat-Kína,
Derek Mitchell,
diploma,
Dmitrij Medvegyev,
együttműködés,
Egyiptom,
elnök,
emberi jogok,
Emberkereskedelem,
erdőirtás,
EU,
EU-tagok,
euró,
Eurócsoport,
eurókötvény,
Európa Tanács,
Európai Parlament,
európai parlamenti képviselő,
európai polgári kezdeményezés,
európai rakétapajzs,
Európai Unió,
eurózóna,
fáklyás menet,
férfi,
földrengés,
főszerkesztő,
Fehér Ház,
Fico csomag,
François Hollande,
Franciaország,
Francois Hollande,
G8-csoport csúcstalálkozó,
gazdaság,
gazdasági együttműködés,
Gazprom-tévé,
görög tárgyalások,
Görögország,
Görögország, koalíciós kormányalakítás,
George W. Bush,
Gurmai Zita,
gyógyítás,
hadsereg,
hajóroncsra,
hazarendelte,
háború,
hivatal,
Hollande,
Hongkong,
Horvátországban,
Ilja Jasin,
ingyentankoló,
inkubátorok,
Irak,
Irán,
Izrael, szudáni rakétatámadás,
jaltai csúcs,
Japán,
Jean-Marc Ayrault,
Joseph Kony,
JP Morgan Chase,
junta,
kancellár,
katolikus,
katonai terv,
Károly,
kárpótlás,
kézigrántot,
Kína,
kínai,
kínai halászok,
kínai időjárás,
kínai jogvédő aktivista,
kínai miniszterelnök,
kínai turisták,
Közép-Kína,
Kelet-Szlovákia,
kereskedelmi rakéta,
kiképzés,
kilépés,
Kongó,
kongresszus,
konzervatívok,
kormányfő,
kormányközi szerződés,
lengyel,
Lengyelország,
leomlott,
London,
LRA,
magántőke-befektetési vállalat,
magyar,
Magyar Külügyi Intézet,
magyarok,
Magyarország,
Mali,
Mallász Gitta,
médiatörvény módosítás,
melegházasság,
mennyezet,
meteorológus,
Mianmar,
milánói repülőtér,
Moszkva,
moszkvai ellenzéki tiltakozó,
moszkvai ügyészség,
Mubarak,
Nagy-Britannia,
nagykövet,
Nantes polgármestere,
NATO-csúcs,
német,
német kancellár,
német pénzügyminiszter,
Németország,
növekedéspárti politika,
neonáci diplomata,
norvég királyi pár,
nyugdíjkorhatár,
nyugdíjrendszer,
Obama adminisztráció,
Olaszország,
osztrák,
Paraguay,
parkolási bírság,
parkolóhely,
pere,
Pozsony,
projektkötvények,
Ratko Mladic,
rekétaelhárító,
robbantás,
Robert Fico,
rohamrendőr,
rohamrendőrök,
Ron Paul,
Scott Thompson,
sebességkorlátozó tábla,
spanyol vállalat,
Svédország,
Szabadka,
szabálytalanságok,
szamba,
szavazatok,
szavazatszámlálás,
szemvizsgálat,
Szerb Haladó Párt,
Szerbia,
Szerbia köztársasági,
szerbiai elnökválasztás,
Szerbiai választások,
szeszesitalok,
szlovák parlament,
szlovák-magyar,
Szudán,
Talált tárgyak,
támogatja,
texasi képviselő,
titkosaszolgálat,
Tokió,
Tomislav Nikolic,
Tomiszlav Nikolics,
Ukrajna,
ukrán kormányfő,
utód,
Vajdasági Magyar Szövetség,
Vajdasági Magyar Szövetség,
vádlott,
választás,
választások,
vállalatok,
vegyes bizottság,
Ven Csia-pao,
verés,
veszteség,
vihar,
Világ Igaza kitüntetés,
Vlagyimir Putyin,
Vojtech Filip,
volt kormányfő,
Wolfgang Schäuble,
Yahoo vezérigazgató,
Zimbabwe,












