Hirdetés
Ország-világ »
EU: stratégia a romák beilleszkedésére
2010. október 22, péntek

Jövő tavaszra elkészül az a szabályozási javaslat az Európai Unióban, amely uniós keretet adna a tagországok nemzeti stratégiáinak a romák társadalmi bevonására - jelentették be a tagállamok foglalkoztatási és szociálisügyi minisztereinek csütörtöki luxembourgi találkozóján.
Andor László, az Európai Bizottság e témáért felelős egyik tagja az ülés utáni sajtótájékoztatón azt is elmondta, már dolgozik az a munkacsoport, amely a rendelkezésre álló uniós pénzeszközök, mindenekelőtt az Európai Szociális Alap felhasználásának szempontjából vizsgálja, hogyan tudna az EU a jelenleginél hatékonyabban forrásokat biztosítani a romák integrációjának segítésére.

A miniszterek egyetértettek abban, hogy a cigányok társadalmi beilleszkedéséhez az iskolázottság javításán át vezet az út. Méltatták továbbá, hogy a témát a jövő év első felében uniós soros elnökséget adó Magyarország is egyik elnökségi prioritásává emelte ki. Martonyi János külügyminiszter nemrégiben erősítette meg, hogy a roma populáció integrációja az egyik legfontosabb elnökségi feladat lesz. Mint fogalmazott, ez tagállami feladat, de megvalósításához összeurópai stratégia és források szükségesek.

A találkozón áttekintették a következő évtized uniós foglalkoztatási és gazdasági növekedési stratégiájának (Európa 2020) témakörét is. Andor László jelezte, hogy a tagországok már dolgoznak nemzeti reformterveiken, amelyek rendeltetése, hogy tagállami szinten határozzák meg, milyen lépésekkel lehetséges elérni az ambiciózus uniós célkitűzéseket.

Az EU 2020 program keretében a tagországok öt fő célkitűzést határoztak meg: a 20 és 64 év közötti korosztályon belül 75 százalékos foglalkoztatási arányt kellene elérni, a kutatásra fordított összegnek el kellene érnie a bruttó nemzeti termék 3 százalékát, a szén-dioxid-kibocsátást 20 százalékkal kellene csökkenteni 2020-ig, továbbá növekedjék 40 százalékra a felsőfokú képzésben részesülők aránya, és legkevesebb 20 millió uniós polgárt emeljenek ki a szegénysorsból.

A szociális témák között a luxemburgi találkozó részvevői egyebek között sürgették, hogy ez a tanács is kapjon beleszólási lehetőséget az uniós gazdaságpolitika jelenleg zajló - a nemzetközi válság tanulságainak levonásán alapuló - reformjának alakításába. Hangoztatták, hogy nem szabad megfeledkezni a válság, valamint a tervezett uniós pénzügyi szigor szociális következményeiről, velejáróiról sem.

A találkozón döntöttek a soron következő foglalkoztatási iránymutatásokról. Ezek célja is az, hogy az EU minél hamarabb kilábaljon a válságból. A belga elnökség beszámolt az ülésen a szegénység elleni küzdelem keretében az elmúlt hetekben tartott konferenciák megállapításairól. Ezek közé tartozik, hogy a helyi hatóságokat, illetve a civil szervezeteket az eddiginél jobban be kell vonni az erőfeszítésekbe, illetve hatékonyabbá kell tenni az uniós pénzügyi eszközök felhasználását. (hirextra.hu)




Hirdetés

Hozzászólások
Még senki nem szólt hozzá.
Név:
E-mail:
Téma:
Hozzászólás:
 



Címkefelhő Észak-Korea, alsóház, amerikai elnök, amerikai külügyminisztérium, előadás, Európai Unió, Julija Timosenko, Kamilla, Mitt Romney, munkanélküliség reform, orosz parlament, Szumátra, 2014 után, Afganisztán, algériai választás, Amerika, amerikai, Angela Merkel, Angela Merkel, Angola, Argentína, Ausztria, Ázsia nagyhatalmai, áldozatok, árvereznek, éhezés, észak-koreai fogság, ír, ötfős vezérkar, új elnök, újfasiszta diplomata, újraszámolják, újraválasztási stáb, útdíj, Észak-Olaszország, Észtország, babamentő, Bahrein, Bain Capital, bankok, bankrabló, Barack Obama, békefenntartó, Börtönbüntetés, belga kormány, Berlin, betörő, bevásárlóközpont, bolgár, brazíliai japánok, Brüsszel, britek, Charles Taylor, chicagói NATO-csúcs, Colosseum, cornwalli hercegnő, csalás, csőd, Cseh- és Morvaország Kommunista Párt, csehországi egyházak, csempészkirály, Csen Kuang-cseng, délnyugat-Kína, Derek Mitchell, diploma, Dmitrij Medvegyev, együttműködés, Egyiptom, elnök, emberi jogok, Emberkereskedelem, erdőirtás, EU, EU-tagok, euró, Eurócsoport, eurókötvény, Európa Tanács, Európai Parlament, európai parlamenti képviselő, európai polgári kezdeményezés, európai rakétapajzs, Európai Unió, eurózóna, fáklyás menet, férfi, földrengés, főszerkesztő, Fehér Ház, Fico csomag, François Hollande, Franciaország, Francois Hollande, G8-csoport csúcstalálkozó, gazdaság, gazdasági együttműködés, Gazprom-tévé, görög tárgyalások, Görögország, Görögország,  koalíciós kormányalakítás, George W. Bush, Gurmai Zita, gyógyítás, hadsereg, hajóroncsra, hazarendelte, háború, hivatal, Hollande, Hongkong, Horvátországban, Ilja Jasin, ingyentankoló, inkubátorok, Irak, Irán, Izrael,  szudáni rakétatámadás, jaltai csúcs, Japán, Jean-Marc Ayrault, Joseph Kony, JP Morgan Chase, junta, kancellár, katolikus, katonai terv, Károly, kárpótlás, kézigrántot, Kína, kínai, kínai halászok, kínai időjárás, kínai jogvédő aktivista, kínai miniszterelnök, kínai turisták, Közép-Kína, Kelet-Szlovákia, kereskedelmi rakéta, kiképzés, kilépés, Kongó, kongresszus, konzervatívok, kormányfő, kormányközi szerződés, lengyel, Lengyelország, leomlott, London, LRA, magántőke-befektetési vállalat, magyar, Magyar Külügyi Intézet, magyarok, Magyarország, Mali, Mallász Gitta, médiatörvény módosítás, melegházasság, mennyezet, meteorológus, Mianmar, milánói repülőtér, Moszkva, moszkvai ellenzéki tiltakozó, moszkvai ügyészség, Mubarak, Nagy-Britannia, nagykövet, Nantes polgármestere, NATO-csúcs, német, német kancellár, német pénzügyminiszter, Németország, növekedéspárti politika, neonáci diplomata, norvég királyi pár, nyugdíjkorhatár, nyugdíjrendszer, Obama adminisztráció, Olaszország, osztrák, Paraguay, parkolási bírság, parkolóhely, pere, Pozsony, projektkötvények, Ratko Mladic, rekétaelhárító, robbantás, Robert Fico, rohamrendőr, rohamrendőrök, Ron Paul, Scott Thompson, sebességkorlátozó tábla, spanyol vállalat, Svédország, Szabadka, szabálytalanságok, szamba, szavazatok, szavazatszámlálás, szemvizsgálat, Szerb Haladó Párt, Szerbia, Szerbia köztársasági, szerbiai elnökválasztás, Szerbiai választások, szeszesitalok, szlovák parlament, szlovák-magyar, Szudán, Talált tárgyak, támogatja, texasi képviselő, titkosaszolgálat, Tokió, Tomislav Nikolic, Tomiszlav Nikolics, Ukrajna, ukrán kormányfő, utód, Vajdasági Magyar Szövetség, Vajdasági Magyar Szövetség, vádlott, választás, választások, vállalatok, vegyes bizottság, Ven Csia-pao, verés, veszteség, vihar, Világ Igaza kitüntetés, Vlagyimir Putyin, Vojtech Filip, volt kormányfő, Wolfgang Schäuble, Yahoo vezérigazgató, Zimbabwe,






nagyvarad.ro banner | impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | hirdetési díjszabások
copyright www.nagyvarad.ro
office@nagyvarad.ro