Ország-világ »
Diétára fognák az EU-t a nettó befizetők
2012. január 29, vasárnap
Kulcsszavak:
EU,
Legalább hét uniós tagállam jelentősen lefaragná azt az összeget, amelyet az Európai Bizottság javasolt az uniós költségvetés 2014 és 2020 közötti finanszírozására, miközben a kormányok többsége jó kiindulópontnak tartja a vitához a javaslatot. Az általános ügyek tanácsa pénteken tartott átfogó vitát a következő többéves pénzügyi keretről.
Az általános ügyek tanácsának pénteki vitája is megerősítette, hogy továbbra is széles szakadék tátong a tagállamok között az Európai Unió jövőbeni finanszírozását illetően. A dán elnökség által rendezett pénteki vitán a közös költségvetés hét nettó befizetője elfogadhatatlannak nevezte az Európai Bizottság javaslatát a következő, 2014 és 2020 közötti pénzügyi keretre és jelentősen megkurtítaná a kiadások Brüsszel által javasolt mértékét.
Guido Westerwelle, német külügyminiszter a nyilvános vitán a Bizottság által a pénzügyi kötelezettségvállalásként hét évre ajánlott összeg 100 milliárd euróval való csökkentését indítványozta és hozzátette, hogy a Bizottság elképzelésével szemben folyó áron, és nem a 2011-es árakon kell kiszámolni a forrásokat. A német pozíciót támogatásáról biztosította a brit, a holland, a finn, a svéd és valamivel kevésbé hangsúlyosan a francia delegáció is.
A Bizottság júliusi javaslata szerint 2014 és 2020 között 1025 milliárd eurót (a nemzeti összjövedelem, GNI 1,05 százalékát) kellene biztosítani a pénzügyi kötelezettségvállalás szintjén az Európai Unió finanszírozására, a német igény tehát közel 10 százalékos vágást jelentene. Ehhez még hozzáadódik, hogy a németek folyó áron, és nem a 2011-es árakon szeretnék számolni a forrásokat, ahogyan az a Bizottság javaslatában szerepel.
A nettó befizetőkkel szemben ugyanakkor számszerűleg többségben vannak azok a tagállamok, amelyek vagy keveslik az Európai Bizottság által javasolt uniós kiadásokat, vagy az általános gazdasági és pénzügyi helyzetre való tekintettel reálisnak tartják azt és így jó kiindulópontnak a tárgyalásokhoz.
A vitán különösen kiütközött a kohéziós országok és a fejlettebb államok közötti nézeteltérés a kohéziós politika jövőbeni finanszírozásáról. Az előbbi „klub” tagjai a jövőben is erős regionális politikában gondolkodnak, mert szerintük fontos szerepet játszhat a növekedéshez és a munkahelyteremtéshez szükséges beruházásokban. Több nettó befizető ország ugyanakkor csökkentené a felzárkóztatásra fordított összegeket és inkább a felhasználás hatékonyságának javítására összpontosítana. A német külügyminiszter saját, német példákat említve indokolhatatlannak nevezte, hogy a kohéziós pénzekből wellness-központokat és „romantika szállókat” finanszírozzanak. A közös agrárpolitikai kiadások minimum szinten tartását szorgalmazó Párizs is elsősorban a regionális politikán spórolna.
A magyar külügyminiszter felszólalásában világossá tette, hogy Budapest nem ért egyet azzal a megközelítéssel, hogy előbb megszabják a kiadások felső határát, és ehhez igazítsák hozzá a politikákat. Ez a módszer nem segíti elő a kompromisszumok megtalálását – közölte.
Martonyi János szerint a 2014 és 2020 közötti kiadások Bizottság által javasolt főösszege nem csökkenhet tovább és 2011-es árakon kell számolni a kiadásokat. Úgy vélte, hogy a közös agrárpolitikát és a kohéziós politikát erős és integrált politikaként kell megőrizni. Bírálta, hogy a Bizottság javaslata magyar megítélés szerint jelentős mértékben csökkenti a kohéziós politikából a legszegényebb régiókra fordított forrásokat. Azt is megismételte, hogy a felzárkóztatási támogatások új felső határával Magyarország forrásai csökkennének a legnagyobb mértékben a jelenlegi pénzügyi időszakhoz képest. Fontosnak nevezte egyúttal, hogy a KAP költségvetése ne csökkenjen. (kitekinto.hu)

Címkefelhő
Észak-Korea,
alsóház,
amerikai elnök,
amerikai külügyminisztérium,
előadás,
Európai Unió,
Julija Timosenko,
Kamilla,
Mitt Romney,
munkanélküliség reform,
orosz parlament,
Szumátra,
2014 után,
Afganisztán,
algériai választás,
Amerika,
amerikai,
Angela Merkel,
Angela Merkel,
Angola,
Argentína,
Ausztria,
Ázsia nagyhatalmai,
áldozatok,
árvereznek,
éhezés,
észak-koreai fogság,
ír,
ötfős vezérkar,
új elnök,
újfasiszta diplomata,
újraszámolják,
újraválasztási stáb,
útdíj,
Észak-Olaszország,
Észtország,
babamentő,
Bahrein,
Bain Capital,
bankok,
bankrabló,
Barack Obama,
békefenntartó,
Börtönbüntetés,
belga kormány,
Berlin,
betörő,
bevásárlóközpont,
bolgár,
brazíliai japánok,
Brüsszel,
britek,
Charles Taylor,
chicagói NATO-csúcs,
Colosseum,
cornwalli hercegnő,
csalás,
csőd,
Cseh- és Morvaország Kommunista Párt,
csehországi egyházak,
csempészkirály,
Csen Kuang-cseng,
délnyugat-Kína,
Derek Mitchell,
diploma,
Dmitrij Medvegyev,
együttműködés,
Egyiptom,
elnök,
emberi jogok,
Emberkereskedelem,
erdőirtás,
EU,
EU-tagok,
euró,
Eurócsoport,
eurókötvény,
Európa Tanács,
Európai Parlament,
európai parlamenti képviselő,
európai polgári kezdeményezés,
európai rakétapajzs,
Európai Unió,
eurózóna,
fáklyás menet,
férfi,
földrengés,
főszerkesztő,
Fehér Ház,
Fico csomag,
François Hollande,
Franciaország,
Francois Hollande,
G8-csoport csúcstalálkozó,
gazdaság,
gazdasági együttműködés,
Gazprom-tévé,
görög tárgyalások,
Görögország,
Görögország, koalíciós kormányalakítás,
George W. Bush,
Gurmai Zita,
gyógyítás,
hadsereg,
hajóroncsra,
hazarendelte,
háború,
hivatal,
Hollande,
Hongkong,
Horvátországban,
Ilja Jasin,
ingyentankoló,
inkubátorok,
Irak,
Irán,
Izrael, szudáni rakétatámadás,
jaltai csúcs,
Japán,
Jean-Marc Ayrault,
Joseph Kony,
JP Morgan Chase,
junta,
kancellár,
katolikus,
katonai terv,
Károly,
kárpótlás,
kézigrántot,
Kína,
kínai,
kínai halászok,
kínai időjárás,
kínai jogvédő aktivista,
kínai miniszterelnök,
kínai turisták,
Közép-Kína,
Kelet-Szlovákia,
kereskedelmi rakéta,
kiképzés,
kilépés,
Kongó,
kongresszus,
konzervatívok,
kormányfő,
kormányközi szerződés,
lengyel,
Lengyelország,
leomlott,
London,
LRA,
magántőke-befektetési vállalat,
magyar,
Magyar Külügyi Intézet,
magyarok,
Magyarország,
Mali,
Mallász Gitta,
médiatörvény módosítás,
melegházasság,
mennyezet,
meteorológus,
Mianmar,
milánói repülőtér,
Moszkva,
moszkvai ellenzéki tiltakozó,
moszkvai ügyészség,
Mubarak,
Nagy-Britannia,
nagykövet,
Nantes polgármestere,
NATO-csúcs,
német,
német kancellár,
német pénzügyminiszter,
Németország,
növekedéspárti politika,
neonáci diplomata,
norvég királyi pár,
nyugdíjkorhatár,
nyugdíjrendszer,
Obama adminisztráció,
Olaszország,
osztrák,
Paraguay,
parkolási bírság,
parkolóhely,
pere,
Pozsony,
projektkötvények,
Ratko Mladic,
rekétaelhárító,
robbantás,
Robert Fico,
rohamrendőr,
rohamrendőrök,
Ron Paul,
Scott Thompson,
sebességkorlátozó tábla,
spanyol vállalat,
Svédország,
Szabadka,
szabálytalanságok,
szamba,
szavazatok,
szavazatszámlálás,
szemvizsgálat,
Szerb Haladó Párt,
Szerbia,
Szerbia köztársasági,
szerbiai elnökválasztás,
Szerbiai választások,
szeszesitalok,
szlovák parlament,
szlovák-magyar,
Szudán,
Talált tárgyak,
támogatja,
texasi képviselő,
titkosaszolgálat,
Tokió,
Tomislav Nikolic,
Tomiszlav Nikolics,
Ukrajna,
ukrán kormányfő,
utód,
Vajdasági Magyar Szövetség,
Vajdasági Magyar Szövetség,
vádlott,
választás,
választások,
vállalatok,
vegyes bizottság,
Ven Csia-pao,
verés,
veszteség,
vihar,
Világ Igaza kitüntetés,
Vlagyimir Putyin,
Vojtech Filip,
volt kormányfő,
Wolfgang Schäuble,
Yahoo vezérigazgató,
Zimbabwe,