Ország-világ »
Dél-Korea kitiltotta a japán törvényhozókat
2011. augusztus 02, kedd
A dél-koreai hatóságok visszafordították a szöuli repülőtérről azt a három japán képviselőt, akik a koreai fennhatóság alatt álló, de a szigetország által magának követelt Dokdo-szigetek közelébe akartak ellátogatni. Az érintett politikusok és a japán kormány elítélték a lépést, míg Dél-Korea arra figyelmeztetett, hogy a Tokió által felhevített szigetvita erősítheti a Japán-ellenes közhangulatot.
Visszatért Japánba az a három parlamenti képviselő, akik órákat töltöttek egy dél-koreai repülőtéren, miután hétfőn Szöul megtiltotta nekik egy keleti sziget látogatását tiltakozásul Tokió "ismételt területi követelései" ellen. A japán konzervatív, ellenzéki Liberális Demokrata Párt három tagját a Bevándorlási Hivatal tisztviselői állították meg, amikor megérkeztek a szöuli Gimpo Nemzetközi Repülőtérre és megkérték őket, hogy a legközelebbi járattal térjenek vissza Tokióba – közölte a Külügyminisztérium szóvivője.
A csoport úgy tervezte, hogy ellátogat az Ulleung-szigetre, mely a legközelebbi dél-koreai terület a koreai fennhatóság alatt álló, ám Japán által is követelt Dokdo-szigetekhez. Ehelyett közel kilenc órát töltöttek a szöuli reptér várótermében és az AFP értesülései szerint ugyanabban a "vendégszeretetben" részesültek, mint az összes többi illegális bevándorló. Egy negyedik törvényhozó – aki később csatlakozott volna társaihoz – az utolsó illanatban lemondta útját "mozgalmas politikai menetrendjére" hivatkozva. Sindo Jositaka és a parlament két másik tagja azonban tartotta magát előzetes terveihez.
Sindo egy, a honlapján közzétett videóüzenetében azt mondta, hogy "Dél-Korea illegálisan és katonailag megszállta a [Dokdo-szigeteket], ami kétségtelenül a mi területünk". A japán honatyát egy koreai napilap, a Choson Ilpo szerkesztője szerint kizárólag belpolitikai érdekei vezették a szigetlátogatásra: "Csak egy oka van annak, hogy az Ulleung-szigetre akart jönni, Dokdo közelébe. Egy politikai mutatványt akar bemutatni, hogy visszakövetelje a koreai szigeteket, mert így szavazatokat tud nyerni" – idézte a Manichi. Sindón kívül a koreai hatóságok az 1937-es nankingi mészárlást tagadó Inada Tomomit, valamint Szato Maszahisát, a japán hadsereg korábbi tagja, a 2004-es iraki újjáépítési missziót vezetőjét fordították vissza a szöuli reptérről.
A tokiói politikusok szerint Szöulnak nem volt joga ahhoz, hogy megtiltsa a belépésüket "egy szabad országba". A dél-koreai Yonhap hírügynökség viszont arról számolt be, hogy az ország törvényei lehetővé teszik a belépési tilalmat azok ellen, akik "árthatnak a nemzet érdekeinek és a közbiztonságnak"; továbbá az Igazságügyi Minisztérium által felvetett aggodalmak, miszerint összetűzés alakulhat ki a törvényhozók és a dühös civil csoportok között, jogszerűvé tették a jelenlegi lépést. Egy másik koreai lap szerint a nem kívánatos látogatók ellenszegültek a néhány nappal korábbi koreai figyelmeztetésnek. A dél-koreai elnök, Ri Mjongbak ugyanis a múlt héten azt mondta, hogy Szöul "nem tudja garantálni a törvényhozók biztonságát" és sürgette őket, hogy mondják le látogatásukat – jelentette a Channel News Asia.
Edano Jukio japán kabinetfőtitkár "mélységesen sajnálatosnak" nevezte a dél-koreai lépést és a döntés felülvizsgálását kérte a hétfőn, Tokióban tartott sajtótájékoztatóján. Ugyanakkor Szöul szerint a szigetország túlreagálja és szándékosan nagy horderejűnek állítja be a jelenlegi tiltást. A déli vezetés ezzel a kijelentésével tartja magát ahhoz az évek óta működő politikához, hogy nem reagál erősen a japán állításokra, mivel úgy véli, nincs oka felhívni a nemzetközi figyelmet egy szigetre, mely egyértelműen az országhoz tartozik – írja a The Korea Herald.
A két szomszédos ország között akkor romlott meg (ismét) a viszony, amikor a Korean Air új Aribus A380-as gépe júliusban tesztrepülést végzett a Dokdo-szigetek felett. Tokió válaszul elrendelte kormánytisztviselőinek, hogy egy hónapon keresztül ne használják a koreai légitársaságot. A vitatott terület kis szigetek csoportjából áll, melyet Japánban a Japán-tengeren található Takesima-szigeteknek neveznek, míg Dél-Koreában a Keleti-tengeren fekvő Dokdo-szigeteknek. A gazdag halászterületről úgy hiszik, hogy hatalmas gázlelőhelyeket tartalmaz, melyért a vita valószínűleg a közeljövőben sem fog enyhülni. A tokiói kormány ugyanis kedden készül kiadni idei védelmi fehér könyvét, mely megismétli Japán területi követelését a Dokdo-szigetekre. A lépés a dél-koreai kormány szerint csak rontani fog az országban uralkodó Japán-ellenes közhangulaton, sőt az egész félszigetén, miután Észak-Korea is – ritka egyetértésben Szöullal – elítélte a törvényhozók tervezett utazását – tájékoztatott az AFP. (kitekinto.hu)

Hozzászólások
qOSecf , [url=http://nizinlyghddm.com/]nizinlyghddm[/url], [link=http://gugrbneepvzj.com/]gugrbneepvzj[/link], http://pxibcupdglcz.com/
xndmlezdfaf,
2011. szeptember 30, péntek, 16:37
qOSecf , [url=http://nizinlyghddm.com/]nizinlyghddm[/url], [link=http://gugrbneepvzj.com/]gugrbneepvzj[/link], http://pxibcupdglcz.com/
qc18zm cvpezedbtdgu
inmmnzr,
2011. szeptember 28, szerda, 16:35
qc18zm cvpezedbtdgu
I am toatlly wowed and prepared to take the next step now.
Cherry,
2011. szeptember 28, szerda, 04:24
I am toatlly wowed and prepared to take the next step now.
Hasonló hírek
Japán fellőtte első kereskedelmi rakétáját
Észak-Koreáról és gazdasági együttműködésről tárgyaltak Ázsia nagyhatalmai
Hamarosan összeomolhat Dél-Szudán
Ragály a szigeten: huszonévesek vágynak tömegesen a halálra
Leállították az utolsó atomreaktort
Előrehozott választásokhoz vezethetnek a japán kormánypárt egyre élesedő belharcai
Folytatódnak a bombázások a két Szudánban
Atomrobbantásra készülhet Észak-Korea
Szudán: háborús retorika Dél-Szudán ellen
Dél-Szudán a Világbank-csoport és az IMF soraiban
Címkefelhő
Észak-Korea,
alsóház,
amerikai elnök,
amerikai külügyminisztérium,
előadás,
Európai Unió,
Julija Timosenko,
Kamilla,
Mitt Romney,
munkanélküliség reform,
orosz parlament,
Szumátra,
2014 után,
Afganisztán,
algériai választás,
Amerika,
amerikai,
Angela Merkel,
Angela Merkel,
Angola,
Argentína,
Ausztria,
Ázsia nagyhatalmai,
áldozatok,
árvereznek,
éhezés,
észak-koreai fogság,
ír,
ötfős vezérkar,
új elnök,
újfasiszta diplomata,
újraszámolják,
újraválasztási stáb,
útdíj,
Észak-Olaszország,
Észtország,
babamentő,
Bahrein,
Bain Capital,
bankok,
bankrabló,
Barack Obama,
békefenntartó,
Börtönbüntetés,
belga kormány,
Berlin,
betörő,
bevásárlóközpont,
bolgár,
brazíliai japánok,
Brüsszel,
britek,
Charles Taylor,
chicagói NATO-csúcs,
Colosseum,
cornwalli hercegnő,
csalás,
csőd,
Cseh- és Morvaország Kommunista Párt,
csehországi egyházak,
csempészkirály,
Csen Kuang-cseng,
délnyugat-Kína,
Derek Mitchell,
diploma,
Dmitrij Medvegyev,
együttműködés,
Egyiptom,
elnök,
emberi jogok,
Emberkereskedelem,
erdőirtás,
EU,
EU-tagok,
euró,
Eurócsoport,
eurókötvény,
Európa Tanács,
Európai Parlament,
európai parlamenti képviselő,
európai polgári kezdeményezés,
európai rakétapajzs,
Európai Unió,
eurózóna,
fáklyás menet,
férfi,
földrengés,
főszerkesztő,
Fehér Ház,
Fico csomag,
François Hollande,
Franciaország,
Francois Hollande,
G8-csoport csúcstalálkozó,
gazdaság,
gazdasági együttműködés,
Gazprom-tévé,
görög tárgyalások,
Görögország,
Görögország, koalíciós kormányalakítás,
George W. Bush,
Gurmai Zita,
gyógyítás,
hadsereg,
hajóroncsra,
hazarendelte,
háború,
hivatal,
Hollande,
Hongkong,
Horvátországban,
Ilja Jasin,
ingyentankoló,
inkubátorok,
Irak,
Irán,
Izrael, szudáni rakétatámadás,
jaltai csúcs,
Japán,
Jean-Marc Ayrault,
Joseph Kony,
JP Morgan Chase,
junta,
kancellár,
katolikus,
katonai terv,
Károly,
kárpótlás,
kézigrántot,
Kína,
kínai,
kínai halászok,
kínai időjárás,
kínai jogvédő aktivista,
kínai miniszterelnök,
kínai turisták,
Közép-Kína,
Kelet-Szlovákia,
kereskedelmi rakéta,
kiképzés,
kilépés,
Kongó,
kongresszus,
konzervatívok,
kormányfő,
kormányközi szerződés,
lengyel,
Lengyelország,
leomlott,
London,
LRA,
magántőke-befektetési vállalat,
magyar,
Magyar Külügyi Intézet,
magyarok,
Magyarország,
Mali,
Mallász Gitta,
médiatörvény módosítás,
melegházasság,
mennyezet,
meteorológus,
Mianmar,
milánói repülőtér,
Moszkva,
moszkvai ellenzéki tiltakozó,
moszkvai ügyészség,
Mubarak,
Nagy-Britannia,
nagykövet,
Nantes polgármestere,
NATO-csúcs,
német,
német kancellár,
német pénzügyminiszter,
Németország,
növekedéspárti politika,
neonáci diplomata,
norvég királyi pár,
nyugdíjkorhatár,
nyugdíjrendszer,
Obama adminisztráció,
Olaszország,
osztrák,
Paraguay,
parkolási bírság,
parkolóhely,
pere,
Pozsony,
projektkötvények,
Ratko Mladic,
rekétaelhárító,
robbantás,
Robert Fico,
rohamrendőr,
rohamrendőrök,
Ron Paul,
Scott Thompson,
sebességkorlátozó tábla,
spanyol vállalat,
Svédország,
Szabadka,
szabálytalanságok,
szamba,
szavazatok,
szavazatszámlálás,
szemvizsgálat,
Szerb Haladó Párt,
Szerbia,
Szerbia köztársasági,
szerbiai elnökválasztás,
Szerbiai választások,
szeszesitalok,
szlovák parlament,
szlovák-magyar,
Szudán,
Talált tárgyak,
támogatja,
texasi képviselő,
titkosaszolgálat,
Tokió,
Tomislav Nikolic,
Tomiszlav Nikolics,
Ukrajna,
ukrán kormányfő,
utód,
Vajdasági Magyar Szövetség,
Vajdasági Magyar Szövetség,
vádlott,
választás,
választások,
vállalatok,
vegyes bizottság,
Ven Csia-pao,
verés,
veszteség,
vihar,
Világ Igaza kitüntetés,
Vlagyimir Putyin,
Vojtech Filip,
volt kormányfő,
Wolfgang Schäuble,
Yahoo vezérigazgató,
Zimbabwe,