Hirdetés
Ország-világ »
Dagad a botrány, a kormány hallgat
2007. június 09, szombat

A fejlett ipari országok gazdasági együttműködési és fejlesztési szervezete (OECD) kivizsgálja, hogy London miért állította le a brit BAE Systems hadiipari cég korrupciógyanús, Nagy-Britanniában egyre súlyosabb belpolitikai botránnyá dagadó szaúdi ügyleteinek vizsgálatát - írta a szombati The Guardian.
A vezető baloldali brit napilap - amely évek óta maga is vizsgálódik a legnagyobb európai hadi- és repülőgépipari konszern tranzakcióinak ügyében - szombaton azt írta: forrásai szerint az OECD megvesztegetés-ellenes bizottsága június 19-én ül össze Párizsban, hogy megvitassa a BAE-vizsgálatról nyilvánosságra került legutóbbi értesüléseket.

A testület szakértői ezután Londonba utaznak, ahol brit minisztereknél szeretnének tájékozódni a brit kormány magatartásáról ebben az ügyben.

A BAE szaúdi tranzakcióit a súlyos csalások felderítésére szakosodott brit hatóság (Serious Fraud Office, SFO) kezdte vizsgálni, ám ezt a vizsgálatot tavaly decemberben, komoly nemzetközi visszhangot keltve, a brit kormány leállíttatta. Tony Blair miniszterelnök annak idején "nemzetbiztonsági okokkal" indokolta az intézkedést, részletek ismertetése nélkül.

A brit sajtó azonban már az SFO-vizsgálatot leállító döntés előtt megszellőztette azt az értesülését, hogy Szaúd-Arábia a diplomáciai kapcsolatok felfüggesztésével, sőt megszakításával, valamint a terrorellenes együttműködés felmondásával és a BAE-vel kötött, több tízmilliárd fontos repülőgép-vásárlási ügylet lefújásával fenyegette meg Nagy-Britanniát, ha London nem hagy fel a szaúdi királyi családot is közvetlenül érintő vizsgálattal.

A brit sajtó mindazonáltal továbbvitte az SFO által leállított vizsgálódást, és a minap a BBC, valamint a The Guardian egybehangzóan azt jelentette, hogy a BAE Systems tíz éven át évente 120 millió fontot fizetett titokban Szaúd-Arábia volt washingtoni nagykövetének. Bandar bin Szultán hercegnek, a szaúdi trónörökös fiának állítólag kulcsszerepe volt a brit hadiiparnak juttatott eddigi legnagyobb értékű megrendelésben.

A brit lap, amely most már folyamatosan közöl mind újabb értesüléseket az ügyben, azt is tudni véli, hogy Lord Goldsmith brit főügyész - aki elsődlegesen nem fővádlói, hanem kormányzati jogi főtanácsadói szerepet tölt be - személyesen korlátozta, hogy az ügy iránt már korábban is érdeklődő OECD-nek az SFO mennyit fedhet fel a BAE kifizetéseinek részleteiről.
Ezt Lord Goldsmith péntek este határozottan cáfolta.

A BAE Systems, amely a svéd SAAB konszernnel együtt a Gripen vadászgépek kelet-európai értékesítésében is érdekelt, még több mint húsz évvel ezelőtt, Margaret Thatcher konzervatív kormánya idején nyerte el a brit hadiipar eddigi messze legnagyobb egyedi megrendelését, egy 20 milliárd fontos, egyebek mellett Tornado, Hawk és újabban Eurofighter Typhoon harci repülőgépekre szóló, összetett szaúdi szállítási és szolgáltatási szerződést.

Ennek örve alatt a cég az utóbbi két évtizedben számos kapcsolódó megrendelést is kapott; a szerződésláncolat összértéke mára eléri a 43 milliárd fontot (16 ezer milliárd forint).

A The Guardian már négy éve azt is megírta, hogy a BAE Systems megvesztegetéssel próbált rábírni cseh politikusokat is Gripen vadászgépek megvásárlására. A BAE Systems és a svéd SAAB AB ipari csoport közös tulajdona a Gripen International, amely a Gripen harci repülőgépeket értékesíti.

(stop.hu)




Hirdetés

Hozzászólások
Még senki nem szólt hozzá.
Név:
E-mail:
Téma:
Hozzászólás:
 


Címkefelhő Észak-Korea, alsóház, amerikai elnök, amerikai külügyminisztérium, előadás, Európai Unió, Julija Timosenko, Kamilla, Mitt Romney, munkanélküliség reform, orosz parlament, Szumátra, 2014 után, Afganisztán, algériai választás, Amerika, amerikai, Angela Merkel, Angela Merkel, Angola, Argentína, Ausztria, Ázsia nagyhatalmai, áldozatok, árvereznek, éhezés, észak-koreai fogság, ír, ötfős vezérkar, új elnök, újfasiszta diplomata, újraszámolják, újraválasztási stáb, útdíj, Észak-Olaszország, Észtország, babamentő, Bahrein, Bain Capital, bankok, bankrabló, Barack Obama, békefenntartó, Börtönbüntetés, belga kormány, Berlin, betörő, bevásárlóközpont, bolgár, brazíliai japánok, Brüsszel, britek, Charles Taylor, chicagói NATO-csúcs, Colosseum, cornwalli hercegnő, csalás, csőd, Cseh- és Morvaország Kommunista Párt, csehországi egyházak, csempészkirály, Csen Kuang-cseng, délnyugat-Kína, Derek Mitchell, diploma, Dmitrij Medvegyev, együttműködés, Egyiptom, elnök, emberi jogok, Emberkereskedelem, erdőirtás, EU, EU-tagok, euró, Eurócsoport, eurókötvény, Európa Tanács, Európai Parlament, európai parlamenti képviselő, európai polgári kezdeményezés, európai rakétapajzs, Európai Unió, eurózóna, fáklyás menet, férfi, földrengés, főszerkesztő, Fehér Ház, Fico csomag, François Hollande, Franciaország, Francois Hollande, G8-csoport csúcstalálkozó, gazdaság, gazdasági együttműködés, Gazprom-tévé, görög tárgyalások, Görögország, Görögország,  koalíciós kormányalakítás, George W. Bush, Gurmai Zita, gyógyítás, hadsereg, hajóroncsra, hazarendelte, háború, hivatal, Hollande, Hongkong, Horvátországban, Ilja Jasin, ingyentankoló, inkubátorok, Irak, Irán, Izrael,  szudáni rakétatámadás, jaltai csúcs, Japán, Jean-Marc Ayrault, Joseph Kony, JP Morgan Chase, junta, kancellár, katolikus, katonai terv, Károly, kárpótlás, kézigrántot, Kína, kínai, kínai halászok, kínai időjárás, kínai jogvédő aktivista, kínai miniszterelnök, kínai turisták, Közép-Kína, Kelet-Szlovákia, kereskedelmi rakéta, kiképzés, kilépés, Kongó, kongresszus, konzervatívok, kormányfő, kormányközi szerződés, lengyel, Lengyelország, leomlott, London, LRA, magántőke-befektetési vállalat, magyar, Magyar Külügyi Intézet, magyarok, Magyarország, Mali, Mallász Gitta, médiatörvény módosítás, melegházasság, mennyezet, meteorológus, Mianmar, milánói repülőtér, Moszkva, moszkvai ellenzéki tiltakozó, moszkvai ügyészség, Mubarak, Nagy-Britannia, nagykövet, Nantes polgármestere, NATO-csúcs, német, német kancellár, német pénzügyminiszter, Németország, növekedéspárti politika, neonáci diplomata, norvég királyi pár, nyugdíjkorhatár, nyugdíjrendszer, Obama adminisztráció, Olaszország, osztrák, Paraguay, parkolási bírság, parkolóhely, pere, Pozsony, projektkötvények, Ratko Mladic, rekétaelhárító, robbantás, Robert Fico, rohamrendőr, rohamrendőrök, Ron Paul, Scott Thompson, sebességkorlátozó tábla, spanyol vállalat, Svédország, Szabadka, szabálytalanságok, szamba, szavazatok, szavazatszámlálás, szemvizsgálat, Szerb Haladó Párt, Szerbia, Szerbia köztársasági, szerbiai elnökválasztás, Szerbiai választások, szeszesitalok, szlovák parlament, szlovák-magyar, Szudán, Talált tárgyak, támogatja, texasi képviselő, titkosaszolgálat, Tokió, Tomislav Nikolic, Tomiszlav Nikolics, Ukrajna, ukrán kormányfő, utód, Vajdasági Magyar Szövetség, Vajdasági Magyar Szövetség, vádlott, választás, választások, vállalatok, vegyes bizottság, Ven Csia-pao, verés, veszteség, vihar, Világ Igaza kitüntetés, Vlagyimir Putyin, Vojtech Filip, volt kormányfő, Wolfgang Schäuble, Yahoo vezérigazgató, Zimbabwe,






nagyvarad.ro banner | impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | hirdetési díjszabások
copyright www.nagyvarad.ro
office@nagyvarad.ro