Hirdetés
Ország-világ »
Csökkent a képviselők fizetése? A sajtó trükköt sejt
2012. február 01, szerda

A római parlament alsóházának hétfői döntését követve a felsőház is bércsökkentést vezetett be, amelyet az olasz sajtó fenntartásokkal kezel.
A 630 képviselőhöz hasonlóan az olasz parlament 315 szenátorának is tizenhárom százalékkal csökkent a fizetése, ami havi bruttó 1 300, nettó 700 eurót jelent. Így a szenátorok alapfizetése nettó 5 ezer euró körüli összeg maradt, melyhez jelentős költségtérítés és kedvezmények járulnak, havi 10 ezer fölé emelve a végösszeget.

A fizetéscsökkentéssel megtakarított hatmillió eurós összeget a szenátusi kiadások lefaragására használják fel - mondta olasz újságíróknak Renato Schifani, a szenátus elnöke. A képviselőház viszont ugyanebből alapot hozott létre a veszteség ellen esetleg fellebbező képviselők számára. 

Schifani közölte: márciusra meg akarják szüntetni a szenátus volt elnökei által eddig élvezett kiváltságokat is. Megvonnák tőlük a szolgálati gépjármű használatát, a szolgálati lakás, az iroda és a titkárság költségeinek térítését is. Ez a sajtó szerint a szenátus összesen négy volt elnökét érintené. 

A képviselők és szenátorok igent mondtak a többi olasz dolgozóval egyenlő nyugdíjkorhatárra is: ezentúl az olasz parlament tagjai is 67 évesen mehetnek nyugdíjba, a nőknél 41, a férfiaknál 42 év szolgálati idővel. Roberto Rosso, a Szabadság Népe nevű volt kormánypárt képviselője máris fellebbezett, mivel a régi rendszer szerint már ötvenévesen képviselői nyugdíjban részesült volna. 

"Nem a politikus felelős mindenért. Az lesz a vége, hogy csak az megy el képviselőnek, aki gazdag is" - jelentette ki Giovanna Melandri, a Demokrata Párt képviselője. 

Az olasz újságok szerint a képviselők és szenátorok "trükköztek", valójában egy centtel sem csökkent a fizetésük. A járulék emelése miatt ugyanis nettó 700 euróval nőtt volna a fizetésük, erről mondtak le. 

"Ha azt akarjátok, hogy a politika költségei tényleg mérséklődjenek, csökkenteni kell a 945 fős parlamenti létszámot" - mondta az újságíróknak Gianfranco Fini, a képviselőház elnöke.  (stop.hu)




Hirdetés

Hozzászólások
Még senki nem szólt hozzá.
Név:
E-mail:
Téma:
Hozzászólás:
 



Címkefelhő Észak-Korea, alsóház, amerikai elnök, amerikai külügyminisztérium, előadás, Európai Unió, Julija Timosenko, Kamilla, Mitt Romney, munkanélküliség reform, orosz parlament, Szumátra, 2014 után, Afganisztán, algériai választás, Amerika, amerikai, Angela Merkel, Angela Merkel, Angola, Argentína, Ausztria, Ázsia nagyhatalmai, áldozatok, árvereznek, éhezés, észak-koreai fogság, ír, ötfős vezérkar, új elnök, újfasiszta diplomata, újraszámolják, újraválasztási stáb, útdíj, Észak-Olaszország, Észtország, babamentő, Bahrein, Bain Capital, bankok, bankrabló, Barack Obama, békefenntartó, Börtönbüntetés, belga kormány, Berlin, betörő, bevásárlóközpont, bolgár, brazíliai japánok, Brüsszel, britek, Charles Taylor, chicagói NATO-csúcs, Colosseum, cornwalli hercegnő, csalás, csőd, Cseh- és Morvaország Kommunista Párt, csehországi egyházak, csempészkirály, Csen Kuang-cseng, délnyugat-Kína, Derek Mitchell, diploma, Dmitrij Medvegyev, együttműködés, Egyiptom, elnök, emberi jogok, Emberkereskedelem, erdőirtás, EU, EU-tagok, euró, Eurócsoport, eurókötvény, Európa Tanács, Európai Parlament, európai parlamenti képviselő, európai polgári kezdeményezés, európai rakétapajzs, Európai Unió, eurózóna, fáklyás menet, férfi, földrengés, főszerkesztő, Fehér Ház, Fico csomag, François Hollande, Franciaország, Francois Hollande, G8-csoport csúcstalálkozó, gazdaság, gazdasági együttműködés, Gazprom-tévé, görög tárgyalások, Görögország, Görögország,  koalíciós kormányalakítás, George W. Bush, Gurmai Zita, gyógyítás, hadsereg, hajóroncsra, hazarendelte, háború, hivatal, Hollande, Hongkong, Horvátországban, Ilja Jasin, ingyentankoló, inkubátorok, Irak, Irán, Izrael,  szudáni rakétatámadás, jaltai csúcs, Japán, Jean-Marc Ayrault, Joseph Kony, JP Morgan Chase, junta, kancellár, katolikus, katonai terv, Károly, kárpótlás, kézigrántot, Kína, kínai, kínai halászok, kínai időjárás, kínai jogvédő aktivista, kínai miniszterelnök, kínai turisták, Közép-Kína, Kelet-Szlovákia, kereskedelmi rakéta, kiképzés, kilépés, Kongó, kongresszus, konzervatívok, kormányfő, kormányközi szerződés, lengyel, Lengyelország, leomlott, London, LRA, magántőke-befektetési vállalat, magyar, Magyar Külügyi Intézet, magyarok, Magyarország, Mali, Mallász Gitta, médiatörvény módosítás, melegházasság, mennyezet, meteorológus, Mianmar, milánói repülőtér, Moszkva, moszkvai ellenzéki tiltakozó, moszkvai ügyészség, Mubarak, Nagy-Britannia, nagykövet, Nantes polgármestere, NATO-csúcs, német, német kancellár, német pénzügyminiszter, Németország, növekedéspárti politika, neonáci diplomata, norvég királyi pár, nyugdíjkorhatár, nyugdíjrendszer, Obama adminisztráció, Olaszország, osztrák, Paraguay, parkolási bírság, parkolóhely, pere, Pozsony, projektkötvények, Ratko Mladic, rekétaelhárító, robbantás, Robert Fico, rohamrendőr, rohamrendőrök, Ron Paul, Scott Thompson, sebességkorlátozó tábla, spanyol vállalat, Svédország, Szabadka, szabálytalanságok, szamba, szavazatok, szavazatszámlálás, szemvizsgálat, Szerb Haladó Párt, Szerbia, Szerbia köztársasági, szerbiai elnökválasztás, Szerbiai választások, szeszesitalok, szlovák parlament, szlovák-magyar, Szudán, Talált tárgyak, támogatja, texasi képviselő, titkosaszolgálat, Tokió, Tomislav Nikolic, Tomiszlav Nikolics, Ukrajna, ukrán kormányfő, utód, Vajdasági Magyar Szövetség, Vajdasági Magyar Szövetség, vádlott, választás, választások, vállalatok, vegyes bizottság, Ven Csia-pao, verés, veszteség, vihar, Világ Igaza kitüntetés, Vlagyimir Putyin, Vojtech Filip, volt kormányfő, Wolfgang Schäuble, Yahoo vezérigazgató, Zimbabwe,






nagyvarad.ro banner | impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | hirdetési díjszabások
copyright www.nagyvarad.ro
office@nagyvarad.ro