Ország-világ »
Bulgária nem enged a kaviárlobbinak
2011. május 08, vasárnap
Bulgária egy évre betiltotta a tok halászatát a Dunában és a Fekete-tengerben, a tilalmat a tervek szerint 2012-ben további öt évre meghosszabbítanák - közölte a WWF természetvédelmi szervezet.
A kihalás szélére sodródott halfajok megmentése érdekében a szomszédos Románia már 2006-ban tízéves moratóriumot rendelt el. A tokfélék összes faja veszélyeztetett, illetve a kipusztulás szélén áll.
A bolgár halászati hatóság az állományok megerősítését célzó más intézkedéseket is bejelentett, köztük egy monitoring-projektet, a fiatal tokhalak természetbe való visszatelepítését és a halászok tájékoztatását szolgáló kampányt. Ugyanis utóbbiak jövedelme is veszélyben forog, ha a hal kipusztul - Idézte az ausztriai WWF természetvédelmi szakértőjét, Jutta Jahrlt a Der Standard című osztrák lap internetes kiadása.
A legtöbb tok a Fekete-tengerben él, és ívni felúsznak az ide torkolló folyókon. Még a 19. században is hatalmas vizák jutottak el a Dunában egészen Ausztriáig és Németországig, Bécsben akkoriban hatméteres példányokat is fogtak. A gátak létesítésével, ívóhelyeik megszűnésével és a túlhalászat miatt minden tokféle szerepel a Természetvédelmi Világszervezet (IUCN) vörös könyvében.
A Duna összes tokfaja veszélyeztetett, a viza kihaltnak is számít a folyam osztrák, szlovák, magyar és horvát szakaszán, ahogyan a vágótok is, Szlovákia kivételével. A közönséges tok már csak a franciaországi Garonne folyóban él. A sőregtok és a simatok állománya is kritikus szint alá csökkent. A kecsegék száma erőteljesen megcsappant, a fajt a vörös könyv sebezhetőként tartja nyilván.
A kaviár kereskedelme rendkívül jól fizető üzlet. A WWF szerint egy kilogrammért több mint 6000 eurót (1,6 millió forint) is elkérhetnek. A Duna alsó folyásából származó viza kaviár az egyik legbecsesebb portéka. Egészen 2007-ig a Duna déli szakaszán fekvő országoknak exportkvótájuk volt kaviárra. Az állományok riasztó visszaesését követően a vadon élő tokoktól származó kaviár exportját nemzetközileg betiltották - ez azonban illegális kereskedelemhez vezetett. (stop.hu)

Hasonló hírek
Bulgária: elképesztő közigazgatási reform
Meteorit szele a tarkón - ez az igazi halálközeli élmény
Kormányválság Bulgáriában
Bulgária: belső leszámolások szocialista módra
Európai uniós eljárás indult Bulgária ellen
Gátszakadás Bulgáriában - megy a magyar segítség
Leváltották a budapesti nagykövetet
Az államfő és a kormányfő háborúja
Süllyed a hajó - Bulgária már a mentőmellényt is felvette
Bulgária: a kormánypárt elsöprő győzelmet aratott
Címkefelhő
Észak-Korea,
alsóház,
amerikai elnök,
amerikai külügyminisztérium,
előadás,
Európai Unió,
Julija Timosenko,
Kamilla,
Mitt Romney,
munkanélküliség reform,
orosz parlament,
Szumátra,
2014 után,
Afganisztán,
algériai választás,
Amerika,
amerikai,
Angela Merkel,
Angela Merkel,
Angola,
Argentína,
Ausztria,
Ázsia nagyhatalmai,
áldozatok,
árvereznek,
éhezés,
észak-koreai fogság,
ír,
ötfős vezérkar,
új elnök,
újfasiszta diplomata,
újraszámolják,
újraválasztási stáb,
útdíj,
Észak-Olaszország,
Észtország,
babamentő,
Bahrein,
Bain Capital,
bankok,
bankrabló,
Barack Obama,
békefenntartó,
Börtönbüntetés,
belga kormány,
Berlin,
betörő,
bevásárlóközpont,
bolgár,
brazíliai japánok,
Brüsszel,
britek,
Charles Taylor,
chicagói NATO-csúcs,
Colosseum,
cornwalli hercegnő,
csalás,
csőd,
Cseh- és Morvaország Kommunista Párt,
csehországi egyházak,
csempészkirály,
Csen Kuang-cseng,
délnyugat-Kína,
Derek Mitchell,
diploma,
Dmitrij Medvegyev,
együttműködés,
Egyiptom,
elnök,
emberi jogok,
Emberkereskedelem,
erdőirtás,
EU,
EU-tagok,
euró,
Eurócsoport,
eurókötvény,
Európa Tanács,
Európai Parlament,
európai parlamenti képviselő,
európai polgári kezdeményezés,
európai rakétapajzs,
Európai Unió,
eurózóna,
fáklyás menet,
férfi,
földrengés,
főszerkesztő,
Fehér Ház,
Fico csomag,
François Hollande,
Franciaország,
Francois Hollande,
G8-csoport csúcstalálkozó,
gazdaság,
gazdasági együttműködés,
Gazprom-tévé,
görög tárgyalások,
Görögország,
Görögország, koalíciós kormányalakítás,
George W. Bush,
Gurmai Zita,
gyógyítás,
hadsereg,
hajóroncsra,
hazarendelte,
háború,
hivatal,
Hollande,
Hongkong,
Horvátországban,
Ilja Jasin,
ingyentankoló,
inkubátorok,
Irak,
Irán,
Izrael, szudáni rakétatámadás,
jaltai csúcs,
Japán,
Jean-Marc Ayrault,
Joseph Kony,
JP Morgan Chase,
junta,
kancellár,
katolikus,
katonai terv,
Károly,
kárpótlás,
kézigrántot,
Kína,
kínai,
kínai halászok,
kínai időjárás,
kínai jogvédő aktivista,
kínai miniszterelnök,
kínai turisták,
Közép-Kína,
Kelet-Szlovákia,
kereskedelmi rakéta,
kiképzés,
kilépés,
Kongó,
kongresszus,
konzervatívok,
kormányfő,
kormányközi szerződés,
lengyel,
Lengyelország,
leomlott,
London,
LRA,
magántőke-befektetési vállalat,
magyar,
Magyar Külügyi Intézet,
magyarok,
Magyarország,
Mali,
Mallász Gitta,
médiatörvény módosítás,
melegházasság,
mennyezet,
meteorológus,
Mianmar,
milánói repülőtér,
Moszkva,
moszkvai ellenzéki tiltakozó,
moszkvai ügyészség,
Mubarak,
Nagy-Britannia,
nagykövet,
Nantes polgármestere,
NATO-csúcs,
német,
német kancellár,
német pénzügyminiszter,
Németország,
növekedéspárti politika,
neonáci diplomata,
norvég királyi pár,
nyugdíjkorhatár,
nyugdíjrendszer,
Obama adminisztráció,
Olaszország,
osztrák,
Paraguay,
parkolási bírság,
parkolóhely,
pere,
Pozsony,
projektkötvények,
Ratko Mladic,
rekétaelhárító,
robbantás,
Robert Fico,
rohamrendőr,
rohamrendőrök,
Ron Paul,
Scott Thompson,
sebességkorlátozó tábla,
spanyol vállalat,
Svédország,
Szabadka,
szabálytalanságok,
szamba,
szavazatok,
szavazatszámlálás,
szemvizsgálat,
Szerb Haladó Párt,
Szerbia,
Szerbia köztársasági,
szerbiai elnökválasztás,
Szerbiai választások,
szeszesitalok,
szlovák parlament,
szlovák-magyar,
Szudán,
Talált tárgyak,
támogatja,
texasi képviselő,
titkosaszolgálat,
Tokió,
Tomislav Nikolic,
Tomiszlav Nikolics,
Ukrajna,
ukrán kormányfő,
utód,
Vajdasági Magyar Szövetség,
Vajdasági Magyar Szövetség,
vádlott,
választás,
választások,
vállalatok,
vegyes bizottság,
Ven Csia-pao,
verés,
veszteség,
vihar,
Világ Igaza kitüntetés,
Vlagyimir Putyin,
Vojtech Filip,
volt kormányfő,
Wolfgang Schäuble,
Yahoo vezérigazgató,
Zimbabwe,