Hirdetés
Ország-világ »
Bulgária: jobboldali erőfölény és választási csalások
2011. október 24, hétfő

Választási csalások és jobboldali erőfölény – ez a két tény jellemezte leginkább az október 23-án megtartott helyhatósági- és államfőválasztásokat Bulgáriában. Nem történt nagyobb meglepetés, a papírforma szerint az ország legnépszerűbb pártja, a kormányzó Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért (GERB) jelentős erőfölényre tett szert. A szocialisták jelentős választási vereséget szenvedtek el. A törpepártok kiszorulnak a parlamentből és a török érdekek is háttérbe szorultak. Példátlanul széles választási csalási spektrumról és a bolgár jobboldal várható második körös győzelméről olvashatnak a cikkben.
Közepes, 50 százalékos részvétel mellett a kormányzó jobbközép GERB jelentős lépést tett a helyhatósági- és államfőválasztások első körében a politikai hatalom teljes birtoklása felé. Nem történt meglepetés, a közvélemény-kutató központok által közzétett eredmények pontosnak bizonyultak, a GERB szinte mindenhol nyert az első körben, de nem eléggé, hogy ne tartsanak második választási kört.

A Központi Választási Bizottság által meg nem erősített adatok alapján a kormánypárt köztársasági elnök-jelöltje Roszen Plevneliev megszerezte a szavazatok 40 százalékát, míg fő ellenfelei a Bolgár Szocialista Párt (BSZP) jelöltje Ivajlo Kalfin 27-30 százalékot és Meglena Kuneva volt európai uniós biztos 14-17 százalékot szerzett.

A választási törvények értelmében az első körös győzelem megszerzéséhez (mind államfő-, mind helyhatósági posztoknál) minimum 50 százalék plusz 1 szavazat szükséges. A második választási körben a két legtöbb szavazatot szerző jelölt jut be, ez esetben Plevneliev és Kalfin között fog eldőlni ki lesz a rendszerváltás utáni Bulgária negyedik államfője.

A többi 15 jelölt közül egyiknek sem sikerült 4 százaléknál jobb eredményt elérnie, így a második körben a legnagyobb kérdés az, hogy kire adja szavazatát Kuneva tábora és a jelöltet  nem állító Mozgalom a Jogokért és Szabadságért (DPSz) török-liberális párt szimpatizánsai. Az elemzők szerint Plevneliev a szélsőjobboldali Ataka és VMRO, a konzervatív Kék Koalíció és liberális Rend, Törvényesség és Igazságosság (RZSz) szavazóira számíthat, míg Kalfin a török párt szavazataira. A közepes választási kedv és a kérdéses háttérszövetségek kiélezetté tehetik a második kört, ugyanakkor Plevneliev nagy eséllyel néz a végső megmérettetések elé.

A végleges eredményekre csak később lehet számítani, ugyanis több mint 120 külföldi szekcióból még nem érkezett meg a végleges szavazatszám. Az eddigi eredményeket a vezető bolgár közvélemény-kutató intézetek publikálták és a jelöltek is tudomásul vették az eredményeket.

A vártaknak megfelelően nagyon kiélezett körülmények alakultak ki a helyhatósági választások miatt. Több nappal a választások előtt több külföldi megfigyelő szervezet aggályát fejezte ki a szavazás lebonyolításának tisztaságát és törvényességét illetően. Nem voltak megalapozatlanak a kritikák a választást lebonyolító szervek szempontjából– a választási csalások legelképzelhetetlenebb módszereit vetették be egyes bolgár szavazók, hogy előnyhöz juttassák jelöltjüket. Országos kereskedés indult a szavazócédulákért, egy polgármesteri vagy önkormányzati képviselői szavazólapért 20 és 300 levát (1 leva~152 forint) kínáltak, de egyes helyeken 10 kebapcse-t (bolgár húsétel), 1 grill csirkét vagy 5 liter gyenge minőségű bort ajánlottak.

A Bolgár Nemzeti Televízió (BNT) felvételein Plovdiv városának cigány negyedeiben élő emberek hosszú sorokban állva várták, hogy ki ajánlja a legmagasabb licitet egy-egy szavazatért. Szófiában a hatóságok kiderítették, hogy egy házaspár lakásába 444 moldvai bolgárt jegyeztek be, de volt szavazókör, ahol átlátszó szavazófülkét állítottak fel, más körzetben elpárolgó tintával író tollra bukkantak.

Egy kistelepülésen ismeretlenek festettek be egy kecskét a BSZP színeibe és engedtek szabadon a választási körnél. Közel 50 fekvő beteg kívánta elhagyni több szófiai kórház különböző osztályát, hogy feltehetőleg kétszer szavazhasson. A többségben törökök által lakott déli területeken sok megfigyelő kifogásolta, hogy törökül kommunikálnak a választási megbízottak a szavazókkal, így nem zárható ki, hogy manipulatív kampány folyhat a háttérben. 

Sok törökországi bolgár állampolgár nem szavazhatott a helyhatósági választásokon, ugyanis a kormány által egy éve bevezetett választási törvény 4 hónapos bulgáriai lakcímhez köti a szavazást. Sok helyen probléma volt a szavazólapokkal, a választ megelőző napon közel 1000 szavazólapot tulajdonítottak el Pirdop városából, más helyeken pedig több jelöltet nem (vagy tévesen) tüntettek fel a lapokon. Kuriózum volt Plovdivban, hogy az önkormányzati jelöltek nagy száma miatt a szavazólap hossza meghaladta a 180 centimétert, a felügyelő bizottság gyors reagálását követően a hosszt lecsökkentették 114-re.

A választások eredménye immár kevesebb izgalmat tartogatott – a GERB szereplése itt is sikeresnek bizonyult. A legtöbb megyei jogú városban második körös szavazás lesz, ugyanakkor a GERB első körös győzelmet aratott Szófiában és Burgaszban. Szófia főpolgármestere, Jordanka Fandakova tarolt és a szavazatok 51,9 százalékával elnyerte a főváros vezetését újabb négy évre. Fandakova legfőbb ellenfele a szocialista Georgi Kadiev 22 százalékot sem szerzett. Várnában és Plovdivban jelentős előnnyel várhatják a második kört a kormánypárt jelöltjei. A DPSz fellegvárának számító Kardzsali városában meglepetésre szintén második kört fognak tartani. A szocialisták nagy valószínűséggel óriási pofonra számíthatnak a második körben, ugyanis idáig csak Sumen városát tudták megnyerni és vesztésre állnak eddig sok hagyományosan vörös településen (például Pernik, Szmolján).

A pártok szavazatait összesítve a kormánypárt megerősödve jött ki a szavazásból, országosan a megyei szavazatok 38 százalék tudhatja magáénak, a BSZP 24 százalékot és a DPSz 6 százalékot. A többi parlamenti párt – a Kék Koalíció, az Ataka és RZSz 4 százalék alatti teljesítményt produkált. Bojko Boriszov miniszterelnök az eredmények nyilvánosságra kerülését követően büszkén nyilatkozta, hogy a nehéz gazdasági körülmények közepette a lakosság zsinórban hatodik alkalommal juttatta győzelemhez a GERB-et.

A választások második fordulójának időpontjáról csak később dönt a Központi Választási Bizottság, de a kormánypárt nyeregben érezheti magát. A választásokat követően döntő változások várhatóak a bolgár belpolitikában. Megújult, stabil politikai háttérrel milyen útra vezeti Boriszov az országot, ki veszi át a hatalmat a BSZP-n belül és javul-e Bulgária megítélése az Európai Unión belül? Kövesse figyelemmel a Kitekintőt és értesüljön első kézből a bolgár belpolitikáról. (kitekinto.hu)




Hirdetés

Hozzászólások
NjZBAhxhXpHOuU
Qenyugvb,
2011. október 24, hétfő, 18:33
I'm a trainee Little Preteen Nymphets %(((
uUFwHlnmeLSsTEiKNqt
Dwbbcxgs,
2011. október 24, hétfő, 18:07
An estate agents Preteen Nude Toplist 206
sIgnHnSkxwNU
Wxqssovi,
2011. október 24, hétfő, 18:03
Can I take your number? Great Lolita Bbs 1104
NKUWesiKkdBp
Bmyflffx,
2011. október 24, hétfő, 17:43
Will I be paid weekly or monthly? Preteen Nymphets Bbs vyp
TublwvaOWVY
Arcrgple,
2011. október 24, hétfő, 17:23
What sort of work do you do? Off Lolita Toplist 8-))
Név:
E-mail:
Téma:
Hozzászólás:
 



Címkefelhő Észak-Korea, alsóház, amerikai elnök, amerikai külügyminisztérium, előadás, Európai Unió, Julija Timosenko, Kamilla, Mitt Romney, munkanélküliség reform, orosz parlament, Szumátra, 2014 után, Afganisztán, algériai választás, Amerika, amerikai, Angela Merkel, Angela Merkel, Angola, Argentína, Ausztria, Ázsia nagyhatalmai, áldozatok, árvereznek, éhezés, észak-koreai fogság, ír, ötfős vezérkar, új elnök, újfasiszta diplomata, újraszámolják, újraválasztási stáb, útdíj, Észak-Olaszország, Észtország, babamentő, Bahrein, Bain Capital, bankok, bankrabló, Barack Obama, békefenntartó, Börtönbüntetés, belga kormány, Berlin, betörő, bevásárlóközpont, bolgár, brazíliai japánok, Brüsszel, britek, Charles Taylor, chicagói NATO-csúcs, Colosseum, cornwalli hercegnő, csalás, csőd, Cseh- és Morvaország Kommunista Párt, csehországi egyházak, csempészkirály, Csen Kuang-cseng, délnyugat-Kína, Derek Mitchell, diploma, Dmitrij Medvegyev, együttműködés, Egyiptom, elnök, emberi jogok, Emberkereskedelem, erdőirtás, EU, EU-tagok, euró, Eurócsoport, eurókötvény, Európa Tanács, Európai Parlament, európai parlamenti képviselő, európai polgári kezdeményezés, európai rakétapajzs, Európai Unió, eurózóna, fáklyás menet, férfi, földrengés, főszerkesztő, Fehér Ház, Fico csomag, François Hollande, Franciaország, Francois Hollande, G8-csoport csúcstalálkozó, gazdaság, gazdasági együttműködés, Gazprom-tévé, görög tárgyalások, Görögország, Görögország,  koalíciós kormányalakítás, George W. Bush, Gurmai Zita, gyógyítás, hadsereg, hajóroncsra, hazarendelte, háború, hivatal, Hollande, Hongkong, Horvátországban, Ilja Jasin, ingyentankoló, inkubátorok, Irak, Irán, Izrael,  szudáni rakétatámadás, jaltai csúcs, Japán, Jean-Marc Ayrault, Joseph Kony, JP Morgan Chase, junta, kancellár, katolikus, katonai terv, Károly, kárpótlás, kézigrántot, Kína, kínai, kínai halászok, kínai időjárás, kínai jogvédő aktivista, kínai miniszterelnök, kínai turisták, Közép-Kína, Kelet-Szlovákia, kereskedelmi rakéta, kiképzés, kilépés, Kongó, kongresszus, konzervatívok, kormányfő, kormányközi szerződés, lengyel, Lengyelország, leomlott, London, LRA, magántőke-befektetési vállalat, magyar, Magyar Külügyi Intézet, magyarok, Magyarország, Mali, Mallász Gitta, médiatörvény módosítás, melegházasság, mennyezet, meteorológus, Mianmar, milánói repülőtér, Moszkva, moszkvai ellenzéki tiltakozó, moszkvai ügyészség, Mubarak, Nagy-Britannia, nagykövet, Nantes polgármestere, NATO-csúcs, német, német kancellár, német pénzügyminiszter, Németország, növekedéspárti politika, neonáci diplomata, norvég királyi pár, nyugdíjkorhatár, nyugdíjrendszer, Obama adminisztráció, Olaszország, osztrák, Paraguay, parkolási bírság, parkolóhely, pere, Pozsony, projektkötvények, Ratko Mladic, rekétaelhárító, robbantás, Robert Fico, rohamrendőr, rohamrendőrök, Ron Paul, Scott Thompson, sebességkorlátozó tábla, spanyol vállalat, Svédország, Szabadka, szabálytalanságok, szamba, szavazatok, szavazatszámlálás, szemvizsgálat, Szerb Haladó Párt, Szerbia, Szerbia köztársasági, szerbiai elnökválasztás, Szerbiai választások, szeszesitalok, szlovák parlament, szlovák-magyar, Szudán, Talált tárgyak, támogatja, texasi képviselő, titkosaszolgálat, Tokió, Tomislav Nikolic, Tomiszlav Nikolics, Ukrajna, ukrán kormányfő, utód, Vajdasági Magyar Szövetség, Vajdasági Magyar Szövetség, vádlott, választás, választások, vállalatok, vegyes bizottság, Ven Csia-pao, verés, veszteség, vihar, Világ Igaza kitüntetés, Vlagyimir Putyin, Vojtech Filip, volt kormányfő, Wolfgang Schäuble, Yahoo vezérigazgató, Zimbabwe,






nagyvarad.ro banner | impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | hirdetési díjszabások
copyright www.nagyvarad.ro
office@nagyvarad.ro