Hirdetés
Ország-világ »
Bombát robbantottak hajnalban Athén központja közelében
2010. december 31, péntek
Kulcsszavak: Athén, pokolgép,

Pokolgép robbant egy athéni éjszakai klub előtt pénteken hajnalban, de szerencsére nem okozott sérüléseket a különben zárva tartó vendéglátóhely körzetében.
A görög rendőrség közleménye a bűnözői csoportok szembenállásának tudja be a városközpont közelében elkövetett robbantásos akciót. A detonációt - amely alaposan megrongálta a klub bejáratát - a főváros egész déli részén hallani lehetet.

A hatóságok védelmi pénzek behajtásával hozták összefüggésbe a terrorcselekményt, s arra emlékezettetek, hogy az elmúlt években több hasonló pokolgépes merénylet történt.

Előző nap, csütörtökön ugyanakkor feltételezhetően anarchisták robbantottak pokolgépet egy athéni bíróság épületénél, amire telefonhívás figyelmeztette a hatóságokat, így itt sem sérült meg senki. A robbanás megremegtette a környékbeli házak ablakait, autókat rongált meg és sűrű füstöt árasztott, ami városszerte jól látható volt. Rendőrségi források arról számoltak be, hogy az előzetes vizsgálatok szerint a robbanószerkezetet egy parkoló motorkerékpáron helyezték el a bíróság előtt.




Hirdetés

Hozzászólások
VruAxo hwboywzfzhhh, [url=http://fnfuzwamiwaf.com/]fnfuzwamiwaf[/url], [link=http://ivfpypnybpdf.com/]ivfpypnybpdf[/link], http://iqybegdroeoo.com/
mjmoiy,
2011. január 05, szerda, 16:56
VruAxo hwboywzfzhhh, [url=http://fnfuzwamiwaf.com/]fnfuzwamiwaf[/url], [link=http://ivfpypnybpdf.com/]ivfpypnybpdf[/link], http://iqybegdroeoo.com/
Név:
E-mail:
Téma:
Hozzászólás:
 



Címkefelhő Észak-Korea, alsóház, amerikai elnök, amerikai külügyminisztérium, előadás, Európai Unió, Julija Timosenko, Kamilla, Mitt Romney, munkanélküliség reform, orosz parlament, Szumátra, 2014 után, Afganisztán, algériai választás, Amerika, amerikai, Angela Merkel, Angela Merkel, Angola, Argentína, Ausztria, Ázsia nagyhatalmai, áldozatok, árvereznek, éhezés, észak-koreai fogság, ír, ötfős vezérkar, új elnök, újfasiszta diplomata, újraszámolják, újraválasztási stáb, útdíj, Észak-Olaszország, Észtország, babamentő, Bahrein, Bain Capital, bankok, bankrabló, Barack Obama, békefenntartó, Börtönbüntetés, belga kormány, Berlin, betörő, bevásárlóközpont, bolgár, brazíliai japánok, Brüsszel, britek, Charles Taylor, chicagói NATO-csúcs, Colosseum, cornwalli hercegnő, csalás, csőd, Cseh- és Morvaország Kommunista Párt, csehországi egyházak, csempészkirály, Csen Kuang-cseng, délnyugat-Kína, Derek Mitchell, diploma, Dmitrij Medvegyev, együttműködés, Egyiptom, elnök, emberi jogok, Emberkereskedelem, erdőirtás, EU, EU-tagok, euró, Eurócsoport, eurókötvény, Európa Tanács, Európai Parlament, európai parlamenti képviselő, európai polgári kezdeményezés, európai rakétapajzs, Európai Unió, eurózóna, fáklyás menet, férfi, földrengés, főszerkesztő, Fehér Ház, Fico csomag, François Hollande, Franciaország, Francois Hollande, G8-csoport csúcstalálkozó, gazdaság, gazdasági együttműködés, Gazprom-tévé, görög tárgyalások, Görögország, Görögország,  koalíciós kormányalakítás, George W. Bush, Gurmai Zita, gyógyítás, hadsereg, hajóroncsra, hazarendelte, háború, hivatal, Hollande, Hongkong, Horvátországban, Ilja Jasin, ingyentankoló, inkubátorok, Irak, Irán, Izrael,  szudáni rakétatámadás, jaltai csúcs, Japán, Jean-Marc Ayrault, Joseph Kony, JP Morgan Chase, junta, kancellár, katolikus, katonai terv, Károly, kárpótlás, kézigrántot, Kína, kínai, kínai halászok, kínai időjárás, kínai jogvédő aktivista, kínai miniszterelnök, kínai turisták, Közép-Kína, Kelet-Szlovákia, kereskedelmi rakéta, kiképzés, kilépés, Kongó, kongresszus, konzervatívok, kormányfő, kormányközi szerződés, lengyel, Lengyelország, leomlott, London, LRA, magántőke-befektetési vállalat, magyar, Magyar Külügyi Intézet, magyarok, Magyarország, Mali, Mallász Gitta, médiatörvény módosítás, melegházasság, mennyezet, meteorológus, Mianmar, milánói repülőtér, Moszkva, moszkvai ellenzéki tiltakozó, moszkvai ügyészség, Mubarak, Nagy-Britannia, nagykövet, Nantes polgármestere, NATO-csúcs, német, német kancellár, német pénzügyminiszter, Németország, növekedéspárti politika, neonáci diplomata, norvég királyi pár, nyugdíjkorhatár, nyugdíjrendszer, Obama adminisztráció, Olaszország, osztrák, Paraguay, parkolási bírság, parkolóhely, pere, Pozsony, projektkötvények, Ratko Mladic, rekétaelhárító, robbantás, Robert Fico, rohamrendőr, rohamrendőrök, Ron Paul, Scott Thompson, sebességkorlátozó tábla, spanyol vállalat, Svédország, Szabadka, szabálytalanságok, szamba, szavazatok, szavazatszámlálás, szemvizsgálat, Szerb Haladó Párt, Szerbia, Szerbia köztársasági, szerbiai elnökválasztás, Szerbiai választások, szeszesitalok, szlovák parlament, szlovák-magyar, Szudán, Talált tárgyak, támogatja, texasi képviselő, titkosaszolgálat, Tokió, Tomislav Nikolic, Tomiszlav Nikolics, Ukrajna, ukrán kormányfő, utód, Vajdasági Magyar Szövetség, Vajdasági Magyar Szövetség, vádlott, választás, választások, vállalatok, vegyes bizottság, Ven Csia-pao, verés, veszteség, vihar, Világ Igaza kitüntetés, Vlagyimir Putyin, Vojtech Filip, volt kormányfő, Wolfgang Schäuble, Yahoo vezérigazgató, Zimbabwe,






nagyvarad.ro banner | impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | hirdetési díjszabások
copyright www.nagyvarad.ro
office@nagyvarad.ro