Ország-világ »
Az utolsó amerikai katona is elhagyta Irakot
2011. december 19, hétfő
Kulcsszavak:
amerikai katona,
Irak,
Kilenc évvel az iraki háború kezdete után az utolsó amerikai katona is elhagyta az arab országot vasárnap reggel, csak 157 kiképző és egy tengerészgyalogos alakulat maradt Bagdadban az amerikai nagykövetség védelmére - jelentették tudósítók az iraki-kuvaiti határról, amelyen keresztül a gépjárműkonvojok áthaladtak.
Az Egyesült Államok pénteken adta át az utolsó amerikai támaszpontot az irakiaknak abból az 505-ből, amelyet katonái használtak az évek alatt.
Barack Obama elmondta, hogy a kivonuló amerikai erők egy szuverén, stabil és önálló államot hagynak maguk mögött. Elismerően szólt arról, hogy az önmagát Afganisztánban és Irakban kitüntetett "9/11-es nemzedék" kivívta helyét a történelemben és méltó arra, hogy az Egyesült Államok függetlenségét elérő, valamint a fasizmussal és a kommunizmussal szembenéző elődök nyomdokába lépjen. (manna.ro)
Barack Obama elmondta, hogy a kivonuló amerikai erők egy szuverén, stabil és önálló államot hagynak maguk mögött. Elismerően szólt arról, hogy az önmagát Afganisztánban és Irakban kitüntetett "9/11-es nemzedék" kivívta helyét a történelemben és méltó arra, hogy az Egyesült Államok függetlenségét elérő, valamint a fasizmussal és a kommunizmussal szembenéző elődök nyomdokába lépjen. (manna.ro)
Hasonló hírek
Obama nagykövetet küld Mianmarba, de nem oldja fel a szankciókat
Minden második amerikai támogatja a melegházasságot
Füstbe ment terv: katonákat neveltek a rendőrökből
Sikeresen leszedték a rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát
Keményen kritizálta az oroszokat McCain
Megállapodtak az amerikai-afgán stratégiai partnerségről
"Ilyen szerződése csak húsz országnak van az amerikaiakkal"
Obama megnövelte a szíriai ellenzéknek nyújtott támogatást
Szorosabb észak-amerikai gazdasági együttműködés jöhet
Dilma Washingtonban: egy hullámzó barátság újabb fejezete
Címkefelhő
Észak-Korea,
alsóház,
amerikai elnök,
amerikai külügyminisztérium,
előadás,
Európai Unió,
Julija Timosenko,
Kamilla,
Mitt Romney,
munkanélküliség reform,
orosz parlament,
Szumátra,
2014 után,
Afganisztán,
algériai választás,
Amerika,
amerikai,
Angela Merkel,
Angela Merkel,
Angola,
Argentína,
Ausztria,
Ázsia nagyhatalmai,
áldozatok,
árvereznek,
éhezés,
észak-koreai fogság,
ír,
ötfős vezérkar,
új elnök,
újfasiszta diplomata,
újraszámolják,
újraválasztási stáb,
útdíj,
Észak-Olaszország,
Észtország,
babamentő,
Bahrein,
Bain Capital,
bankok,
bankrabló,
Barack Obama,
békefenntartó,
Börtönbüntetés,
belga kormány,
Berlin,
betörő,
bevásárlóközpont,
bolgár,
brazíliai japánok,
Brüsszel,
britek,
Charles Taylor,
chicagói NATO-csúcs,
Colosseum,
cornwalli hercegnő,
csalás,
csőd,
Cseh- és Morvaország Kommunista Párt,
csehországi egyházak,
csempészkirály,
Csen Kuang-cseng,
délnyugat-Kína,
Derek Mitchell,
diploma,
Dmitrij Medvegyev,
együttműködés,
Egyiptom,
elnök,
emberi jogok,
Emberkereskedelem,
erdőirtás,
EU,
EU-tagok,
euró,
Eurócsoport,
eurókötvény,
Európa Tanács,
Európai Parlament,
európai parlamenti képviselő,
európai polgári kezdeményezés,
európai rakétapajzs,
Európai Unió,
eurózóna,
fáklyás menet,
férfi,
földrengés,
főszerkesztő,
Fehér Ház,
Fico csomag,
François Hollande,
Franciaország,
Francois Hollande,
G8-csoport csúcstalálkozó,
gazdaság,
gazdasági együttműködés,
Gazprom-tévé,
görög tárgyalások,
Görögország,
Görögország, koalíciós kormányalakítás,
George W. Bush,
Gurmai Zita,
gyógyítás,
hadsereg,
hajóroncsra,
hazarendelte,
háború,
hivatal,
Hollande,
Hongkong,
Horvátországban,
Ilja Jasin,
ingyentankoló,
inkubátorok,
Irak,
Irán,
Izrael, szudáni rakétatámadás,
jaltai csúcs,
Japán,
Jean-Marc Ayrault,
Joseph Kony,
JP Morgan Chase,
junta,
kancellár,
katolikus,
katonai terv,
Károly,
kárpótlás,
kézigrántot,
Kína,
kínai,
kínai halászok,
kínai időjárás,
kínai jogvédő aktivista,
kínai miniszterelnök,
kínai turisták,
Közép-Kína,
Kelet-Szlovákia,
kereskedelmi rakéta,
kiképzés,
kilépés,
Kongó,
kongresszus,
konzervatívok,
kormányfő,
kormányközi szerződés,
lengyel,
Lengyelország,
leomlott,
London,
LRA,
magántőke-befektetési vállalat,
magyar,
Magyar Külügyi Intézet,
magyarok,
Magyarország,
Mali,
Mallász Gitta,
médiatörvény módosítás,
melegházasság,
mennyezet,
meteorológus,
Mianmar,
milánói repülőtér,
Moszkva,
moszkvai ellenzéki tiltakozó,
moszkvai ügyészség,
Mubarak,
Nagy-Britannia,
nagykövet,
Nantes polgármestere,
NATO-csúcs,
német,
német kancellár,
német pénzügyminiszter,
Németország,
növekedéspárti politika,
neonáci diplomata,
norvég királyi pár,
nyugdíjkorhatár,
nyugdíjrendszer,
Obama adminisztráció,
Olaszország,
osztrák,
Paraguay,
parkolási bírság,
parkolóhely,
pere,
Pozsony,
projektkötvények,
Ratko Mladic,
rekétaelhárító,
robbantás,
Robert Fico,
rohamrendőr,
rohamrendőrök,
Ron Paul,
Scott Thompson,
sebességkorlátozó tábla,
spanyol vállalat,
Svédország,
Szabadka,
szabálytalanságok,
szamba,
szavazatok,
szavazatszámlálás,
szemvizsgálat,
Szerb Haladó Párt,
Szerbia,
Szerbia köztársasági,
szerbiai elnökválasztás,
Szerbiai választások,
szeszesitalok,
szlovák parlament,
szlovák-magyar,
Szudán,
Talált tárgyak,
támogatja,
texasi képviselő,
titkosaszolgálat,
Tokió,
Tomislav Nikolic,
Tomiszlav Nikolics,
Ukrajna,
ukrán kormányfő,
utód,
Vajdasági Magyar Szövetség,
Vajdasági Magyar Szövetség,
vádlott,
választás,
választások,
vállalatok,
vegyes bizottság,
Ven Csia-pao,
verés,
veszteség,
vihar,
Világ Igaza kitüntetés,
Vlagyimir Putyin,
Vojtech Filip,
volt kormányfő,
Wolfgang Schäuble,
Yahoo vezérigazgató,
Zimbabwe,











