Hirdetés
Ország-világ »
Az új vezetőnek rögeszméjévé lett az elődjével való leszámolás
2011. augusztus 10, szerda

Julija Timosenko volt ukrán miniszterelnök a börtönben eljátszhatja a nemzeti hős szerepét, és újjáépítheti megkopott népszerűségét - írta a Rzeczpospolita című lapban egy lengyel Ukrajna-szakértő
Julija Timosenko utolsó esélye című cikkében Marta Jaroszewicz, a tekintélyes varsói Keleti Tanulmányok Központja Ukrajnával, Fehéroroszországgal és Moldovával foglalkozó csoportjának vezetője leszögezi: nem kétséges, hogy a bírósági eljárásnak politikai indítékai vannak, és az a célja, hogy megnehezítse Timosenko számára ellenzéki tevékenységének folytatását.

Nem túl sikeres kormányzása következtében Timosenko elveszítette ugyan társadalmi támogatottságának egy részét, de továbbra is az egyetlen számottevő politikai ellenfele maradt Viktor Janukovicsnak. Az ukrán elnöknek tavaly februári hatalomra kerülése után rögeszméjévé lett a Timosenkóval és munkatársaival való leszámolás. E célból még egy speciális amerikai céget is alkalmazott, amely auditálta a Timosenko-kormány összes döntését, majd az ukrán hatóságok több volt minisztert és magas rangú kormánytisztviselőt letartóztattak hatalommal való visszaélés és korrupció vádjával. Az ügyészség a volt miniszterelnök ellen is több vádat emelt, de egyelőre csak az ukrán-orosz gázszerződés ügyében indult ellene büntetőeljárás.

Timosenkót 7-től 10 évig terjedő börtönbüntetés fenyegeti. A fő vád ellene, hogy nem az előírt procedúra szerint utasította az ukrán állami gázholding főnökét a gázszerződés aláírására Oroszországgal. Tekintettel arra, hogy az ukrajnai jogállamiság nem áll túlságosan magas szinten, és a magas rangú állami hivatalnokok nem sokat törődnek a homályos és bürokratikus előírásokkal, egy ilyen ítéletet sem az ukrán társadalom, sem a nemzetközi közvélemény nemigen fogadna el - írta a szerző.

Az ukrán hatóságok minden bizonnyal arra számítanak, hogy a nyári vakáció nem kedvez a tiltakozásoknak, az Európai Unió reakciója pedig nem lesz túlságosan éles. Csakhogy Timosenko letartóztatása alaposan megnyirbálta az ország nemzetközi tekintélyét, miközben szeptemberben döntő fontosságú tárgyalások lesznek az EU és Ukrajna közötti társulási, illetve szabadkereskedelmi megállapodásokról.

Letartóztatásával Timosenko kapott egy esélyt, hogy nemzeti hőssé lényegüljön át, és újjáépítse beporosodott népszerűségét. A büntetőeljárás eddigi lefolyása is ezt bizonyítja: a volt miniszterelnöknek sikerült komédiává tennie a pert, és magára irányítania az egész média figyelmét. Kérdés, hogy sikerül-e megnyernie az életszínvonal csökkenése és az áremelések miatt frusztrált ukrán társadalom jóindulatát. Ezért nem lehet arra számítani, hogy Timosenko saját biztonsága érdekében elhallgat, és semmi sem utal arra, hogy az ügy valamilyen kompromisszummal lezárható lenne. A legnagyobb tétre menő harcra van kilátás - olvasható a Rzeczpospolita cikkében. (stop.hu)




Hirdetés

Hozzászólások
Még senki nem szólt hozzá.
Név:
E-mail:
Téma:
Hozzászólás:
 



Címkefelhő Észak-Korea, alsóház, amerikai elnök, amerikai külügyminisztérium, előadás, Európai Unió, Julija Timosenko, Kamilla, Mitt Romney, munkanélküliség reform, orosz parlament, Szumátra, 2014 után, Afganisztán, algériai választás, Amerika, amerikai, Angela Merkel, Angela Merkel, Angola, Argentína, Ausztria, Ázsia nagyhatalmai, áldozatok, árvereznek, éhezés, észak-koreai fogság, ír, ötfős vezérkar, új elnök, újfasiszta diplomata, újraszámolják, újraválasztási stáb, útdíj, Észak-Olaszország, Észtország, babamentő, Bahrein, Bain Capital, bankok, bankrabló, Barack Obama, békefenntartó, Börtönbüntetés, belga kormány, Berlin, betörő, bevásárlóközpont, bolgár, brazíliai japánok, Brüsszel, britek, Charles Taylor, chicagói NATO-csúcs, Colosseum, cornwalli hercegnő, csalás, csőd, Cseh- és Morvaország Kommunista Párt, csehországi egyházak, csempészkirály, Csen Kuang-cseng, délnyugat-Kína, Derek Mitchell, diploma, Dmitrij Medvegyev, együttműködés, Egyiptom, elnök, emberi jogok, Emberkereskedelem, erdőirtás, EU, EU-tagok, euró, Eurócsoport, eurókötvény, Európa Tanács, Európai Parlament, európai parlamenti képviselő, európai polgári kezdeményezés, európai rakétapajzs, Európai Unió, eurózóna, fáklyás menet, férfi, földrengés, főszerkesztő, Fehér Ház, Fico csomag, François Hollande, Franciaország, Francois Hollande, G8-csoport csúcstalálkozó, gazdaság, gazdasági együttműködés, Gazprom-tévé, görög tárgyalások, Görögország, Görögország,  koalíciós kormányalakítás, George W. Bush, Gurmai Zita, gyógyítás, hadsereg, hajóroncsra, hazarendelte, háború, hivatal, Hollande, Hongkong, Horvátországban, Ilja Jasin, ingyentankoló, inkubátorok, Irak, Irán, Izrael,  szudáni rakétatámadás, jaltai csúcs, Japán, Jean-Marc Ayrault, Joseph Kony, JP Morgan Chase, junta, kancellár, katolikus, katonai terv, Károly, kárpótlás, kézigrántot, Kína, kínai, kínai halászok, kínai időjárás, kínai jogvédő aktivista, kínai miniszterelnök, kínai turisták, Közép-Kína, Kelet-Szlovákia, kereskedelmi rakéta, kiképzés, kilépés, Kongó, kongresszus, konzervatívok, kormányfő, kormányközi szerződés, lengyel, Lengyelország, leomlott, London, LRA, magántőke-befektetési vállalat, magyar, Magyar Külügyi Intézet, magyarok, Magyarország, Mali, Mallász Gitta, médiatörvény módosítás, melegházasság, mennyezet, meteorológus, Mianmar, milánói repülőtér, Moszkva, moszkvai ellenzéki tiltakozó, moszkvai ügyészség, Mubarak, Nagy-Britannia, nagykövet, Nantes polgármestere, NATO-csúcs, német, német kancellár, német pénzügyminiszter, Németország, növekedéspárti politika, neonáci diplomata, norvég királyi pár, nyugdíjkorhatár, nyugdíjrendszer, Obama adminisztráció, Olaszország, osztrák, Paraguay, parkolási bírság, parkolóhely, pere, Pozsony, projektkötvények, Ratko Mladic, rekétaelhárító, robbantás, Robert Fico, rohamrendőr, rohamrendőrök, Ron Paul, Scott Thompson, sebességkorlátozó tábla, spanyol vállalat, Svédország, Szabadka, szabálytalanságok, szamba, szavazatok, szavazatszámlálás, szemvizsgálat, Szerb Haladó Párt, Szerbia, Szerbia köztársasági, szerbiai elnökválasztás, Szerbiai választások, szeszesitalok, szlovák parlament, szlovák-magyar, Szudán, Talált tárgyak, támogatja, texasi képviselő, titkosaszolgálat, Tokió, Tomislav Nikolic, Tomiszlav Nikolics, Ukrajna, ukrán kormányfő, utód, Vajdasági Magyar Szövetség, Vajdasági Magyar Szövetség, vádlott, választás, választások, vállalatok, vegyes bizottság, Ven Csia-pao, verés, veszteség, vihar, Világ Igaza kitüntetés, Vlagyimir Putyin, Vojtech Filip, volt kormányfő, Wolfgang Schäuble, Yahoo vezérigazgató, Zimbabwe,






nagyvarad.ro banner | impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | hirdetési díjszabások
copyright www.nagyvarad.ro
office@nagyvarad.ro