Ország-világ »
Athén rosszul áll a reformokkal
2012. január 09, hétfő
A nemzetközi pénzügyi szervezet szerint további áldozatokra van szükség ahhoz, hogy elviselhető legyen az adósságteher – írta vasárnap a Der Spiegel.
A német hírmagazin az IMF egy belső feljegyzésre hivatkozva azt írta, hogy a szervezet szakértői szerint Athén rosszul áll a reformokkal: az adóbehajtás hatékonysága nem nőtt az elvárt mértékben, a privatizációs bevételek pedig elmaradtak a várakozásoktól. Közben a vártnál tovább mélyült a recesszió, a reformprogram sikeressége így veszélybe került.
A tavaly október óta formálódó második görög mentőcsomaghoz kapcsolódó reformprogram szerint a hazai össztermék (GDP) arányában számolt államadósságot 2020-ra 120 százalékra kell csökkenteni a jelenlegi 160 százalékról, hogy fenntarthatóan működjön az állam. Ezt a célt csak újabb áldozatok árán lehet elérni, az eddigi erőfeszítések elégtelenek– véli az IMF, amely három alternatívát vázolt fel a Der Spiegelszerint.
Az egyik lehetőség az, hogy Athén további megszorításokat hajt végre. A másik alternatíva az, hogy nem a görög lakosság, hanem a görög állampapírokkal rendelkező magánbefektetők - bankok és egyéb pénzügyi szolgáltatók - vállalnak újabb áldozatot, vagyis a tervezettnél többet engednek el a görög államadósságból. A harmadik lehetőség az IMF szerint az, hogy az euróövezeti partnerországok adnak a tervezettnél nagyobb támogatást Görögországnak.
Az IMF képviselői január 16-án kezdenek újabb tárgyalási fordulót Athénban az Európai Bizottság (EB) és az Európai Központi Bank (EKB) szakértőivel együtt. A trojka és a görög kormány a nemzetközi támogatás folytatásáról folytat megbeszéléseket. Görögország fizetőképessége a trojka támogatásától függ. Az athéni vezetésnek március 20-ig mindenképpen pénzt kell szerezni, mert meg kell újítani 14,5 milliárd euró államadósságot - írta a Der Spiegel. (manna.ro)

Hozzászólások
tPS1Ks , [url=http://bnillmompbfr.com/]bnillmompbfr[/url], [link=http://ycjilndxtomx.com/]ycjilndxtomx[/link], http://lxrvcuxqghnk.com/
mibtrccrd,
2012. március 13, kedd, 19:24
tPS1Ks , [url=http://bnillmompbfr.com/]bnillmompbfr[/url], [link=http://ycjilndxtomx.com/]ycjilndxtomx[/link], http://lxrvcuxqghnk.com/
dHydMa yfgyrnfumgvl
vfpseujun,
2012. február 29, szerda, 20:43
dHydMa yfgyrnfumgvl
E8mvDV , [url=http://ttjaskvvycnr.com/]ttjaskvvycnr[/url], [link=http://jnftpsgimcnj.com/]jnftpsgimcnj[/link], http://rdmjlwqrnwru.com/
qzpdchletut,
2012. február 25, szombat, 17:46
E8mvDV , [url=http://ttjaskvvycnr.com/]ttjaskvvycnr[/url], [link=http://jnftpsgimcnj.com/]jnftpsgimcnj[/link], http://rdmjlwqrnwru.com/
vSzgDP cvyyxtuzloan
qskpoggscxh,
2012. február 25, szombat, 13:05
vSzgDP cvyyxtuzloan
Targuman wrote an irnetesting post today on Emanuel Tov Profiled by Apple ComputerHere's a quick excerptEmanuel Tov Profiled by Apple Computer Published February 12, 2008 in Apple and Dead Sea Scrolls. 0 Comments I am proud to say that I scanned all of t
Wacky,
2012. február 24, péntek, 16:41
Targuman wrote an irnetesting post today on Emanuel Tov Profiled by Apple ComputerHere's a quick excerptEmanuel Tov Profiled by Apple Computer Published February 12, 2008 in Apple and Dead Sea Scrolls. 0 Comments I am proud to say that I scanned all of the DSS images for the first OUP/Brill CD-ROM (and edited the database) while a graduate student. The scanning was all done on an Apple machine (a Macintosh IIfx, if I recall correctly) and a rotating monitor. About 1/3 of the images had been scanned when I arrived, but by then we had moved from 150dpi to 300dpi so they all had to be resc
Hasonló hírek
A „szavazás lázában" égett Athén
Van-e kiút az olasz válságból?
Athén rosszul áll a reformokkal
Megszorítás és reformok Lengyelországban is
Megvan Athén új vezetője
Zavargások és rendőri brutalitás Athénban
Tomboltak a neonácik - csak a könnygáz csillapította le a tömeget
A jordán király is fél, reformokat sürget
Bombát robbantottak hajnalban Athén központja közelében
Szeméthegyek és bűz Athénban
Címkefelhő
Észak-Korea,
alsóház,
amerikai elnök,
amerikai külügyminisztérium,
előadás,
Európai Unió,
Julija Timosenko,
Kamilla,
Mitt Romney,
munkanélküliség reform,
orosz parlament,
Szumátra,
2014 után,
Afganisztán,
algériai választás,
Amerika,
amerikai,
Angela Merkel,
Angela Merkel,
Angola,
Argentína,
Ausztria,
Ázsia nagyhatalmai,
áldozatok,
árvereznek,
éhezés,
észak-koreai fogság,
ír,
ötfős vezérkar,
új elnök,
újfasiszta diplomata,
újraszámolják,
újraválasztási stáb,
útdíj,
Észak-Olaszország,
Észtország,
babamentő,
Bahrein,
Bain Capital,
bankok,
bankrabló,
Barack Obama,
békefenntartó,
Börtönbüntetés,
belga kormány,
Berlin,
betörő,
bevásárlóközpont,
bolgár,
brazíliai japánok,
Brüsszel,
britek,
Charles Taylor,
chicagói NATO-csúcs,
Colosseum,
cornwalli hercegnő,
csalás,
csőd,
Cseh- és Morvaország Kommunista Párt,
csehországi egyházak,
csempészkirály,
Csen Kuang-cseng,
délnyugat-Kína,
Derek Mitchell,
diploma,
Dmitrij Medvegyev,
együttműködés,
Egyiptom,
elnök,
emberi jogok,
Emberkereskedelem,
erdőirtás,
EU,
EU-tagok,
euró,
Eurócsoport,
eurókötvény,
Európa Tanács,
Európai Parlament,
európai parlamenti képviselő,
európai polgári kezdeményezés,
európai rakétapajzs,
Európai Unió,
eurózóna,
fáklyás menet,
férfi,
földrengés,
főszerkesztő,
Fehér Ház,
Fico csomag,
François Hollande,
Franciaország,
Francois Hollande,
G8-csoport csúcstalálkozó,
gazdaság,
gazdasági együttműködés,
Gazprom-tévé,
görög tárgyalások,
Görögország,
Görögország, koalíciós kormányalakítás,
George W. Bush,
Gurmai Zita,
gyógyítás,
hadsereg,
hajóroncsra,
hazarendelte,
háború,
hivatal,
Hollande,
Hongkong,
Horvátországban,
Ilja Jasin,
ingyentankoló,
inkubátorok,
Irak,
Irán,
Izrael, szudáni rakétatámadás,
jaltai csúcs,
Japán,
Jean-Marc Ayrault,
Joseph Kony,
JP Morgan Chase,
junta,
kancellár,
katolikus,
katonai terv,
Károly,
kárpótlás,
kézigrántot,
Kína,
kínai,
kínai halászok,
kínai időjárás,
kínai jogvédő aktivista,
kínai miniszterelnök,
kínai turisták,
Közép-Kína,
Kelet-Szlovákia,
kereskedelmi rakéta,
kiképzés,
kilépés,
Kongó,
kongresszus,
konzervatívok,
kormányfő,
kormányközi szerződés,
lengyel,
Lengyelország,
leomlott,
London,
LRA,
magántőke-befektetési vállalat,
magyar,
Magyar Külügyi Intézet,
magyarok,
Magyarország,
Mali,
Mallász Gitta,
médiatörvény módosítás,
melegházasság,
mennyezet,
meteorológus,
Mianmar,
milánói repülőtér,
Moszkva,
moszkvai ellenzéki tiltakozó,
moszkvai ügyészség,
Mubarak,
Nagy-Britannia,
nagykövet,
Nantes polgármestere,
NATO-csúcs,
német,
német kancellár,
német pénzügyminiszter,
Németország,
növekedéspárti politika,
neonáci diplomata,
norvég királyi pár,
nyugdíjkorhatár,
nyugdíjrendszer,
Obama adminisztráció,
Olaszország,
osztrák,
Paraguay,
parkolási bírság,
parkolóhely,
pere,
Pozsony,
projektkötvények,
Ratko Mladic,
rekétaelhárító,
robbantás,
Robert Fico,
rohamrendőr,
rohamrendőrök,
Ron Paul,
Scott Thompson,
sebességkorlátozó tábla,
spanyol vállalat,
Svédország,
Szabadka,
szabálytalanságok,
szamba,
szavazatok,
szavazatszámlálás,
szemvizsgálat,
Szerb Haladó Párt,
Szerbia,
Szerbia köztársasági,
szerbiai elnökválasztás,
Szerbiai választások,
szeszesitalok,
szlovák parlament,
szlovák-magyar,
Szudán,
Talált tárgyak,
támogatja,
texasi képviselő,
titkosaszolgálat,
Tokió,
Tomislav Nikolic,
Tomiszlav Nikolics,
Ukrajna,
ukrán kormányfő,
utód,
Vajdasági Magyar Szövetség,
Vajdasági Magyar Szövetség,
vádlott,
választás,
választások,
vállalatok,
vegyes bizottság,
Ven Csia-pao,
verés,
veszteség,
vihar,
Világ Igaza kitüntetés,
Vlagyimir Putyin,
Vojtech Filip,
volt kormányfő,
Wolfgang Schäuble,
Yahoo vezérigazgató,
Zimbabwe,