Ország-világ »
Állatvédők harcolnak az epéjükért tartott medvékért Kínában
2012. február 23, csütörtök
Kulcsszavak:
állatvédelem,
Kína,
Több mint száz újságírót volt kénytelen a területére engedni az a kelet-kínai gyógyszeripari vállalat, amely epét vesz le élő medvékből, és emiatt riporterek és állatvédők támadásainak kereszttüzében áll.
A szóban forgó vállalat Fucsien (Fujian) tartományi medvefarmján jelenleg mintegy 600 állat található, az állatok száma évente több mint 100 boccsal nő. A szakemberek szerdán élőben mutatták be, hogyan is vonják ki az értékes gyógyszeralapanyagot a medvéből.
Kínai sajtójelentések szerint a ketrecben lévő medvének a hasán vágást végeznek, amelyben egy 8 centiméter hosszú csövet helyeznek. Ezen keresztül mintegy 100 milliliter epét szívnak le, majd a csövet eltávolítják, fertőtlenítik a metszés helyét és ellátják a sebet.
A tudósításokból ugyanakkor az is kiderült: az újságírók a bemutató ideje során nem készíthettek fénykép- vagy videofelvételeket, illetve azt követően nem tehettek fel kérdéseket.
A Kujcsentang (Guizhentang) nevű vállalatról azóta jelennek meg kritikus írások, hogy bejelentette elsődleges tőzsdei kibocsátásának (IPO) tervét hetekkel ezelőtt. Ennek hallatán állatvédők arra következtettek, hogy a cég bővíteni kívánja epegyűjtő tevékenységét, amit a cég egyébként maga is megerősített.
A befolyó tőke függvényében az állatok számát 1200-ra szeretnék növelni, ami azt jelenti, hogy epetermelő kapacitásukat 4 tonnára emelhetnék. A cégnek egyébként épp egy évvel ezelőtt már az első tőzsdére kerülési kísérlete - hasonló bírálatok miatt - kudarccal végződött, s az interneten most is sokan a megakadályozására hívnak fel.
A jelek szerint a medvefarm imázs-javító célzattal történő megnyitása nem hozott áttörést, ráadásul az egyik fő kritikus, a hongkongi székhelyű AAF állatvédő szervezet az eseményre nem kapott meghívót.
"Mindegy, hogy mi lesz az eredmény, a vita maga jelentős előrelépés, mivel mind többen törődnek az állatokkal és vesznek részt a felügyeleti, ellenőrző tevékenységben" - mondta Sang Csing (Shang Jing) a Kínai Gyógyszerészeti Egyetem professzora a Hszinhua hírügynökségnek. Sang reméli, hogy a hasonló esetek elősegítik az állati eredetű gyógyszereket helyettesítő alternatív megoldások kutatását is.
Más szakemberek az eset kapcsán a hagyományos kínai gyógyászat és gyógyszeripar védelmére keltek, mondván a medveepe gyógyászati értékét tekintve nem helyettesíthető. A közelmúltban a tradicionális kínai gyógyászat szakmai szövetsége tartott ez ügyben tájékoztatót azzal a céllal, hogy igazolják: a medvéken végzett beavatkozás nem okoz fájdalmat.
"A medve epe levétele olyan könnyű, természetes és fájdalommentes, mint egy csap megnyitása. A műtét után a medvék boldogan játszanak tovább" - hangoztatta Fang Su-ting (Fang Shuting) a szervezet vezetője.
A kínai internetezők tömegesen vonták azonnal kétségbe, hogy Fang valóban a medve helyébe tudja képzelni magát, mások profitéhséggel vádolták a vállalatot, megint mások csak egyszerűen az "embertelen" beavatkozás miatt háborodtak fel.
Kínában 68 hivatalosan működtetett medvefarm létezik, területükön 10 ezer állattal. Közülük 6-8000 egyed van 3 év és 100 kilogramm súly felett, ezek alkalmasak az epe kivonására. A medveepe közel 3000 éve olyan hagyományos kínai gyógyszerek alapanyaga, amelyekkel szem- és májbetegségeket kezelnek; méreghajtó és lázcsillapító hatása van. (stop.hu)

Hasonló hírek
A Pentagon jelentése szerint Kína túlzott mértékben erősíti hadseregét
Élete végéig börtönben marad a csempészkirály
Robbantásig jutott a bankrabló - halálra ítélték
Ki akarták lakoltatni - a halálba vitte a hivatalnokokat
Újabb fordulatok a vak kínai aktivista ügyében
Svédországban a kínai vendég megtekinti a kínai tulajdonú Volvót
Tucatnyi halott a buszbalesetben
Közös hadgyakorlatokba kezdett Kína és Oroszország
Őrizetbe vették a gyógyszerkapszula-hamisítókat
Politikai bukás és gyilkosság
Címkefelhő
Észak-Korea,
alsóház,
amerikai elnök,
amerikai külügyminisztérium,
előadás,
Európai Unió,
Julija Timosenko,
Kamilla,
Mitt Romney,
munkanélküliség reform,
orosz parlament,
Szumátra,
2014 után,
Afganisztán,
algériai választás,
Amerika,
amerikai,
Angela Merkel,
Angela Merkel,
Angola,
Argentína,
Ausztria,
Ázsia nagyhatalmai,
áldozatok,
árvereznek,
éhezés,
észak-koreai fogság,
ír,
ötfős vezérkar,
új elnök,
újfasiszta diplomata,
újraszámolják,
újraválasztási stáb,
útdíj,
Észak-Olaszország,
Észtország,
babamentő,
Bahrein,
Bain Capital,
bankok,
bankrabló,
Barack Obama,
békefenntartó,
Börtönbüntetés,
belga kormány,
Berlin,
betörő,
bevásárlóközpont,
bolgár,
brazíliai japánok,
Brüsszel,
britek,
Charles Taylor,
chicagói NATO-csúcs,
Colosseum,
cornwalli hercegnő,
csalás,
csőd,
Cseh- és Morvaország Kommunista Párt,
csehországi egyházak,
csempészkirály,
Csen Kuang-cseng,
délnyugat-Kína,
Derek Mitchell,
diploma,
Dmitrij Medvegyev,
együttműködés,
Egyiptom,
elnök,
emberi jogok,
Emberkereskedelem,
erdőirtás,
EU,
EU-tagok,
euró,
Eurócsoport,
eurókötvény,
Európa Tanács,
Európai Parlament,
európai parlamenti képviselő,
európai polgári kezdeményezés,
európai rakétapajzs,
Európai Unió,
eurózóna,
fáklyás menet,
férfi,
földrengés,
főszerkesztő,
Fehér Ház,
Fico csomag,
François Hollande,
Franciaország,
Francois Hollande,
G8-csoport csúcstalálkozó,
gazdaság,
gazdasági együttműködés,
Gazprom-tévé,
görög tárgyalások,
Görögország,
Görögország, koalíciós kormányalakítás,
George W. Bush,
Gurmai Zita,
gyógyítás,
hadsereg,
hajóroncsra,
hazarendelte,
háború,
hivatal,
Hollande,
Hongkong,
Horvátországban,
Ilja Jasin,
ingyentankoló,
inkubátorok,
Irak,
Irán,
Izrael, szudáni rakétatámadás,
jaltai csúcs,
Japán,
Jean-Marc Ayrault,
Joseph Kony,
JP Morgan Chase,
junta,
kancellár,
katolikus,
katonai terv,
Károly,
kárpótlás,
kézigrántot,
Kína,
kínai,
kínai halászok,
kínai időjárás,
kínai jogvédő aktivista,
kínai miniszterelnök,
kínai turisták,
Közép-Kína,
Kelet-Szlovákia,
kereskedelmi rakéta,
kiképzés,
kilépés,
Kongó,
kongresszus,
konzervatívok,
kormányfő,
kormányközi szerződés,
lengyel,
Lengyelország,
leomlott,
London,
LRA,
magántőke-befektetési vállalat,
magyar,
Magyar Külügyi Intézet,
magyarok,
Magyarország,
Mali,
Mallász Gitta,
médiatörvény módosítás,
melegházasság,
mennyezet,
meteorológus,
Mianmar,
milánói repülőtér,
Moszkva,
moszkvai ellenzéki tiltakozó,
moszkvai ügyészség,
Mubarak,
Nagy-Britannia,
nagykövet,
Nantes polgármestere,
NATO-csúcs,
német,
német kancellár,
német pénzügyminiszter,
Németország,
növekedéspárti politika,
neonáci diplomata,
norvég királyi pár,
nyugdíjkorhatár,
nyugdíjrendszer,
Obama adminisztráció,
Olaszország,
osztrák,
Paraguay,
parkolási bírság,
parkolóhely,
pere,
Pozsony,
projektkötvények,
Ratko Mladic,
rekétaelhárító,
robbantás,
Robert Fico,
rohamrendőr,
rohamrendőrök,
Ron Paul,
Scott Thompson,
sebességkorlátozó tábla,
spanyol vállalat,
Svédország,
Szabadka,
szabálytalanságok,
szamba,
szavazatok,
szavazatszámlálás,
szemvizsgálat,
Szerb Haladó Párt,
Szerbia,
Szerbia köztársasági,
szerbiai elnökválasztás,
Szerbiai választások,
szeszesitalok,
szlovák parlament,
szlovák-magyar,
Szudán,
Talált tárgyak,
támogatja,
texasi képviselő,
titkosaszolgálat,
Tokió,
Tomislav Nikolic,
Tomiszlav Nikolics,
Ukrajna,
ukrán kormányfő,
utód,
Vajdasági Magyar Szövetség,
Vajdasági Magyar Szövetség,
vádlott,
választás,
választások,
vállalatok,
vegyes bizottság,
Ven Csia-pao,
verés,
veszteség,
vihar,
Világ Igaza kitüntetés,
Vlagyimir Putyin,
Vojtech Filip,
volt kormányfő,
Wolfgang Schäuble,
Yahoo vezérigazgató,
Zimbabwe,