Ország-világ »
Alkoholizmussal vádolják Sarkozy legfőbb riválisát
2011. július 12, kedd
A francia szocialisták vezére Martine Aubry több nyilatkozatban is kifejtette: elege van a személyét ért támadásokból. Szerinte Sarkozy közvetlen környezete felől érkeznek a rágalmak. A jobboldal cáfol.
Az utóbbi napokban több meglepő híresztelés is lábra kapott különféle francia portálokon és közösségi oldalakon Nicolas Sarkozy egyik legkomolyabb kihívójával, Martine Aubryval kapcsolatban. A szocialisták lehetséges elnökjelöltje, Lille város polgármester-asszonya a hétvégén a sajtón keresztül üzent: jól tudja, hogy milyen, a kormánypárthoz (UMP) kötődő személyek állnak az őt és családját ért, szerinte módszeres támadások hátterében.
Az Aubry esetleges alkoholizmusára (sőt: agydaganatára és homoszexualitására) vonatkozó pletykák mellett a legkoncentráltabb támadás a politikus férjét érte, akit több helyen „iszlamistának” neveztek, mivel már lezárult ügyvédi karrierje során még a nyolcvanas és a kilencvenes években többször védett hátrányos megkülönböztetést szenvedett muszlim hívőket, amikor az iszlám megnyilvánulásait még nem szabályozták törvények Franciaországban.
A vasárnap megjelenő Journal de Dimanche információi szerint Aubry, aki egyébként legfontosabb pártbeli vetálytársához, François Hollande-hoz hasonlóan biztosan megverné Nicolas Sarkozyt egy most tartandó elnökválasztáson, perrel fenyegetőzve helyesbítésre kérte a nótórius hír- és véleményportálokat, egy Nicolas Sarkozy mellett dolgozó magas rangú tisztségviselőt valamint egy korábbi jobboldali minisztert pedig telefonon vont kérdőre a híresztelések miatt.
A mostani fordulat azért is különösen érdekes, mert Aubry egyébként szinte semmit sem enged láttatni a magánéletéből. Állítása szerint viszont eztúttal nem a szokásos szélsőjobboldali sárdobálásról, hanem az elnök közvetlen környezetéből szervezett, módszeres lejáratásról van szó. Vádjaira gyorsan megérkezett a jobboldali válasz. Több kormánypárti politikus szerint egy igen meglepő, nyilvánvalóan megfontolt stratégia jegyében megtett lépés, hogy Aubry maga hozakodott elő a személyét ért vádakkal, amelyek így az országos sajtó szintjét is elérték. A kormánypárt vezetője, Jean-François Copé szerint a szocialisták "értékelhető választási program" híján csak időt akarnak nyerni az ilyen körökkel. (kitekinto.hu)

Hasonló hírek
A Frangela-tandem hatékonyabb, mint a Merkozy-páros?
Leparkolja egy időre lakókocsiját az új francia kormányfő
Hollande alatt kiszámíthatóbbá válhat Franciaország
Hollande: a franciák a változást választották
A szélsőjobb nem áll be senki mögé
Franciaország válaszút előtt
Sarkozy is eljutott ide: a média terrorjáról beszél
Sarkozy kihívója sem kér a török EU-tagságból
Konkurenciát kap a francia Disneyland
Önpusztítás: kétszáz halott hetente
Címkefelhő
Észak-Korea,
alsóház,
amerikai elnök,
amerikai külügyminisztérium,
előadás,
Európai Unió,
Julija Timosenko,
Kamilla,
Mitt Romney,
munkanélküliség reform,
orosz parlament,
Szumátra,
2014 után,
Afganisztán,
algériai választás,
Amerika,
amerikai,
Angela Merkel,
Angela Merkel,
Angola,
Argentína,
Ausztria,
Ázsia nagyhatalmai,
áldozatok,
árvereznek,
éhezés,
észak-koreai fogság,
ír,
ötfős vezérkar,
új elnök,
újfasiszta diplomata,
újraszámolják,
újraválasztási stáb,
útdíj,
Észak-Olaszország,
Észtország,
babamentő,
Bahrein,
Bain Capital,
bankok,
bankrabló,
Barack Obama,
békefenntartó,
Börtönbüntetés,
belga kormány,
Berlin,
betörő,
bevásárlóközpont,
bolgár,
brazíliai japánok,
Brüsszel,
britek,
Charles Taylor,
chicagói NATO-csúcs,
Colosseum,
cornwalli hercegnő,
csalás,
csőd,
Cseh- és Morvaország Kommunista Párt,
csehországi egyházak,
csempészkirály,
Csen Kuang-cseng,
délnyugat-Kína,
Derek Mitchell,
diploma,
Dmitrij Medvegyev,
együttműködés,
Egyiptom,
elnök,
emberi jogok,
Emberkereskedelem,
erdőirtás,
EU,
EU-tagok,
euró,
Eurócsoport,
eurókötvény,
Európa Tanács,
Európai Parlament,
európai parlamenti képviselő,
európai polgári kezdeményezés,
európai rakétapajzs,
Európai Unió,
eurózóna,
fáklyás menet,
férfi,
földrengés,
főszerkesztő,
Fehér Ház,
Fico csomag,
François Hollande,
Franciaország,
Francois Hollande,
G8-csoport csúcstalálkozó,
gazdaság,
gazdasági együttműködés,
Gazprom-tévé,
görög tárgyalások,
Görögország,
Görögország, koalíciós kormányalakítás,
George W. Bush,
Gurmai Zita,
gyógyítás,
hadsereg,
hajóroncsra,
hazarendelte,
háború,
hivatal,
Hollande,
Hongkong,
Horvátországban,
Ilja Jasin,
ingyentankoló,
inkubátorok,
Irak,
Irán,
Izrael, szudáni rakétatámadás,
jaltai csúcs,
Japán,
Jean-Marc Ayrault,
Joseph Kony,
JP Morgan Chase,
junta,
kancellár,
katolikus,
katonai terv,
Károly,
kárpótlás,
kézigrántot,
Kína,
kínai,
kínai halászok,
kínai időjárás,
kínai jogvédő aktivista,
kínai miniszterelnök,
kínai turisták,
Közép-Kína,
Kelet-Szlovákia,
kereskedelmi rakéta,
kiképzés,
kilépés,
Kongó,
kongresszus,
konzervatívok,
kormányfő,
kormányközi szerződés,
lengyel,
Lengyelország,
leomlott,
London,
LRA,
magántőke-befektetési vállalat,
magyar,
Magyar Külügyi Intézet,
magyarok,
Magyarország,
Mali,
Mallász Gitta,
médiatörvény módosítás,
melegházasság,
mennyezet,
meteorológus,
Mianmar,
milánói repülőtér,
Moszkva,
moszkvai ellenzéki tiltakozó,
moszkvai ügyészség,
Mubarak,
Nagy-Britannia,
nagykövet,
Nantes polgármestere,
NATO-csúcs,
német,
német kancellár,
német pénzügyminiszter,
Németország,
növekedéspárti politika,
neonáci diplomata,
norvég királyi pár,
nyugdíjkorhatár,
nyugdíjrendszer,
Obama adminisztráció,
Olaszország,
osztrák,
Paraguay,
parkolási bírság,
parkolóhely,
pere,
Pozsony,
projektkötvények,
Ratko Mladic,
rekétaelhárító,
robbantás,
Robert Fico,
rohamrendőr,
rohamrendőrök,
Ron Paul,
Scott Thompson,
sebességkorlátozó tábla,
spanyol vállalat,
Svédország,
Szabadka,
szabálytalanságok,
szamba,
szavazatok,
szavazatszámlálás,
szemvizsgálat,
Szerb Haladó Párt,
Szerbia,
Szerbia köztársasági,
szerbiai elnökválasztás,
Szerbiai választások,
szeszesitalok,
szlovák parlament,
szlovák-magyar,
Szudán,
Talált tárgyak,
támogatja,
texasi képviselő,
titkosaszolgálat,
Tokió,
Tomislav Nikolic,
Tomiszlav Nikolics,
Ukrajna,
ukrán kormányfő,
utód,
Vajdasági Magyar Szövetség,
Vajdasági Magyar Szövetség,
vádlott,
választás,
választások,
vállalatok,
vegyes bizottság,
Ven Csia-pao,
verés,
veszteség,
vihar,
Világ Igaza kitüntetés,
Vlagyimir Putyin,
Vojtech Filip,
volt kormányfő,
Wolfgang Schäuble,
Yahoo vezérigazgató,
Zimbabwe,