Ország-világ »
Akna robbant Kabulban a külügyminisztérium közelében
2010. június 26, szombat
Nagy erejű robbanás történt szombat reggel az afgán főváros szívében egy gyalogsági akna véletlenszerű aktiválódása következtében - közölte a NATO vezette nemzetközi biztonsági erő (ISAF) szóvivője.
Mint elmondta, az akna az afgán hadsereg egyik mozgó járművében robbant fel. Nem tért ki arra, hogy a robbanásnak vannak-e áldozatai.
Zemaraj Basari kormányszóvivő azt mondta, hogy a robbanás a külügyminisztérium közelében történt, és hogy nem tud áldozatokról.
Éppen Kabulban tartózkodik Michael Mullen tengernagy, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke, miután Barack Obama elnök leváltotta Stanley McChrystal tábornokot, az afganisztáni szövetséges haderő főparancsnokát, és David Petraeus tábornokot nevezte ki utódául. (stop.hu)

Hozzászólások
Kk7TlU mtkthixynntu, [url=http://bdgghckqesna.com/]bdgghckqesna[/url], [link=http://ujqkrcuuxrus.com/]ujqkrcuuxrus[/link], http://yxqmfzxumszh.com/
enymqn,
2010. július 03, szombat, 02:16
Kk7TlU mtkthixynntu, [url=http://bdgghckqesna.com/]bdgghckqesna[/url], [link=http://ujqkrcuuxrus.com/]ujqkrcuuxrus[/link], http://yxqmfzxumszh.com/
Hasonló hírek
Két magyart és két osztrákot buktattak le Burgenlandban
Izrael, a "rákos daganat"
Németország is nehéz évre számít
Óriási verseny a tálibok utáni Afganisztán kézben tartásáért
Republikánus kannibálok támadtak Gingrichre
A fél világ szemében hős, mégis életfogytiglan várhat rá
Tömegverekedés Egyiptomban
Kivonulás Afganisztánból
Mitt Romney lett a republikánus befutó
Görögország: a gazdaság romokban hever
Címkefelhő
őrízetbe,
bálon,
Belgium,
botrány,
brit,
dél-szudániak,
ENSZ,
EU,
euroövezetből,
fenyegetés,
Fitch Ratings,
Görögország,
hackerek,
hajléktalan,
havazás,
holokauszt,
idegenek,
iráni,
Izrael,
Kazahsztán,
Kína,
környezetszennyezés,
közlekedés,
keresztek,
kokaint,
leminősíti,
megfagyott,
Moutait,
napilap,
nácik,
orosz főváros,
osztrák,
Prága,
rendőrt,
Szibéria,
szlovák kormány,
sztrájk,
Szudán,
táborban,
tüntetés,
tüntetőket,
tiszta választások,
Vatikán,
válság,
weboldalai,