Hirdetés
Ország-világ »
Afgán rabok kínzásáról számolt be egy ENSZ-jelentés
2011. szeptember 07, szerda
Kulcsszavak: Afganisztán, NATO, kínzás,

A NATO vezette afganisztáni nemzetközi biztonsági erő (ISAF) fontolóra vette, hogy felfüggeszti a gyanúsítottak afganisztáni börtönökbe való áthelyezését azt követően, hogy az ENSZ kínzások soráról számolt be Afganisztánban - közölte kedden a világszervezet egyik, eddig nyilvánosságra nem hozott jelentésére hivatkozva a BBC brit közszolgálati hírtelevízió internetes portálja.
A BBC úgy értesült, hogy az ENSZ-jelentésben a foglyok megveréséről illetve elektrosokk alkalmazásáról számolt be, a szóban forgó börtönöket az afgán rendőrség valamint a hírszerzés működteti.

A portál birtokába jutott dokumentumból kiderült az is, hogy egyes afgán rendőrparancsnokok titkos büntetés-végrehajtási intézeteket működtetnek.

A nemzetközi katonai misszió képviselői arra figyelmeztették az afganisztáni Nemzeti Biztonsági Igazgatóság (NDS) vezetőségét, hogy hét tartományban állíthatják le a foglyok átadását a NATO által felügyelt börtönökből, beleértve a délkeleti Hoszt, az északi Tahár és a nyugati Herát provinciát. Szintén kínzások gyanúja miatt állhat le a folyamat Kunduz tartományban.

A nemzetközi koalíció a külföldi katonák kivonásával párhuzamosan adja át a hatalmat az afganisztáni rendfenntartó erőknek, ám egyes területeken kételyek merültek fel a helyi biztonsági erők megbízhatóságával kapcsolatban. Augusztusban a brit védelmi miniszter döntött úgy, hogy felfüggeszti a raboknak az NDS kabuli börtöneibe való átszállítását, miután egy bíróság kínzások és súlyos bántalmazások veszélyeire figyelmeztetett.

A biztonsági ellenőrzés átadása a tervek szerint 2014 végéig fejeződik be Afganisztánban. (stop.hu)





Hirdetés

Hozzászólások
Még senki nem szólt hozzá.
Név:
E-mail:
Téma:
Hozzászólás:
 



Címkefelhő Észak-Korea, alsóház, amerikai elnök, amerikai külügyminisztérium, előadás, Európai Unió, Julija Timosenko, Kamilla, Mitt Romney, munkanélküliség reform, orosz parlament, Szumátra, 2014 után, Afganisztán, algériai választás, Amerika, amerikai, Angela Merkel, Angela Merkel, Angola, Argentína, Ausztria, Ázsia nagyhatalmai, áldozatok, árvereznek, éhezés, észak-koreai fogság, ír, ötfős vezérkar, új elnök, újfasiszta diplomata, újraszámolják, újraválasztási stáb, útdíj, Észak-Olaszország, Észtország, babamentő, Bahrein, Bain Capital, bankok, bankrabló, Barack Obama, békefenntartó, Börtönbüntetés, belga kormány, Berlin, betörő, bevásárlóközpont, bolgár, brazíliai japánok, Brüsszel, britek, Charles Taylor, chicagói NATO-csúcs, Colosseum, cornwalli hercegnő, csalás, csőd, Cseh- és Morvaország Kommunista Párt, csehországi egyházak, csempészkirály, Csen Kuang-cseng, délnyugat-Kína, Derek Mitchell, diploma, Dmitrij Medvegyev, együttműködés, Egyiptom, elnök, emberi jogok, Emberkereskedelem, erdőirtás, EU, EU-tagok, euró, Eurócsoport, eurókötvény, Európa Tanács, Európai Parlament, európai parlamenti képviselő, európai polgári kezdeményezés, európai rakétapajzs, Európai Unió, eurózóna, fáklyás menet, férfi, földrengés, főszerkesztő, Fehér Ház, Fico csomag, François Hollande, Franciaország, Francois Hollande, G8-csoport csúcstalálkozó, gazdaság, gazdasági együttműködés, Gazprom-tévé, görög tárgyalások, Görögország, Görögország,  koalíciós kormányalakítás, George W. Bush, Gurmai Zita, gyógyítás, hadsereg, hajóroncsra, hazarendelte, háború, hivatal, Hollande, Hongkong, Horvátországban, Ilja Jasin, ingyentankoló, inkubátorok, Irak, Irán, Izrael,  szudáni rakétatámadás, jaltai csúcs, Japán, Jean-Marc Ayrault, Joseph Kony, JP Morgan Chase, junta, kancellár, katolikus, katonai terv, Károly, kárpótlás, kézigrántot, Kína, kínai, kínai halászok, kínai időjárás, kínai jogvédő aktivista, kínai miniszterelnök, kínai turisták, Közép-Kína, Kelet-Szlovákia, kereskedelmi rakéta, kiképzés, kilépés, Kongó, kongresszus, konzervatívok, kormányfő, kormányközi szerződés, lengyel, Lengyelország, leomlott, London, LRA, magántőke-befektetési vállalat, magyar, Magyar Külügyi Intézet, magyarok, Magyarország, Mali, Mallász Gitta, médiatörvény módosítás, melegházasság, mennyezet, meteorológus, Mianmar, milánói repülőtér, Moszkva, moszkvai ellenzéki tiltakozó, moszkvai ügyészség, Mubarak, Nagy-Britannia, nagykövet, Nantes polgármestere, NATO-csúcs, német, német kancellár, német pénzügyminiszter, Németország, növekedéspárti politika, neonáci diplomata, norvég királyi pár, nyugdíjkorhatár, nyugdíjrendszer, Obama adminisztráció, Olaszország, osztrák, Paraguay, parkolási bírság, parkolóhely, pere, Pozsony, projektkötvények, Ratko Mladic, rekétaelhárító, robbantás, Robert Fico, rohamrendőr, rohamrendőrök, Ron Paul, Scott Thompson, sebességkorlátozó tábla, spanyol vállalat, Svédország, Szabadka, szabálytalanságok, szamba, szavazatok, szavazatszámlálás, szemvizsgálat, Szerb Haladó Párt, Szerbia, Szerbia köztársasági, szerbiai elnökválasztás, Szerbiai választások, szeszesitalok, szlovák parlament, szlovák-magyar, Szudán, Talált tárgyak, támogatja, texasi képviselő, titkosaszolgálat, Tokió, Tomislav Nikolic, Tomiszlav Nikolics, Ukrajna, ukrán kormányfő, utód, Vajdasági Magyar Szövetség, Vajdasági Magyar Szövetség, vádlott, választás, választások, vállalatok, vegyes bizottság, Ven Csia-pao, verés, veszteség, vihar, Világ Igaza kitüntetés, Vlagyimir Putyin, Vojtech Filip, volt kormányfő, Wolfgang Schäuble, Yahoo vezérigazgató, Zimbabwe,






nagyvarad.ro banner | impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | hirdetési díjszabások
copyright www.nagyvarad.ro
office@nagyvarad.ro