Hirdetés
Ország-világ »
ASEAN: Észak-Korea tárgyalna atomprogramjáról
2011. július 22, péntek

Az indonéziai Baliban gyűltek össze a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetségének (ASEAN) tagállamai, hogy megvitassák a régió legégetőbb biztonsági kérdéseit: a dél-kínai-tengeri területi kérdéseket, az észak-koreai atomprogram fenyegető következményeit és a mianmari diktatúra emberi jogi problémáit. A konferencián emellett képviseltette magát az Egyesült Államok is, Hillary Clinton személyében. Továbbá a kínai külügyminiszter, Jang Csie-cse (Yang Jiechi) is bővítette a meghívottak listáját, akinek jelenléte éppen tengeri szigetvita békés rendezése miatt volt elkerülhetetlen. A legnagyobb előrelépést ugyanakkor az észak-koreai nukleáris leszerelésről folytatott hatoldalú tárgyalások lehetséges felújítása jelentheti. Sőt mi több, a két Korea is bilaterális találkozót tervez a konferencia égisze alatt.
A dél-kínai-tengeri Spartly- és Paracel-szigetek hovatartozásának kérdésében Kína hajlandó volt megegyezni a többi érintett ASEAN-tagországgal a vita békés rendezésének elveiről. „Jó barátok, jó partnerek és jó szomszédai akarunk lenni az ASEAN országoknak” - nyilatkozta Jang. Bár a szervező indonéz külügyminiszter, Marty Natalegava üdvözölte, hogy az öt éve készülő egyezmény végre aláírásra került, Vietnam és a Fülöp-szigetek kevésbé voltak lelkesek. A két ország leginkább azt sérelmezte, hogy az egyezmény nem tartalmaz semmilyen konkrétumot az egymást átfedő területi kérdésekről. Az észak-koreai atomprogram ügyében azonban áttörés mutatkozhat, amennyiben sikerre viszik a 10 ASEAN-tagország által elindított közös kezdeményezést a leszerelést célzó tárgyalások felújításáról. A kommunista ország a külföldi segélyek igénye miatt is hajlott a tárgyalások újrafelvételére, melyet az eddigi tárgyalópartnerek (Kína, Egyesült Államok, Japán, Oroszország, Dél-Korea) is egyöntetűen üdvözöltek. Az észak- és dél-koreai főtárgyalók mai találkozójukon akár a hatoldalú tárgyalások folytatásának nem hivatalos menetrendjében is megegyezhetnek. Phenjan elköteleződését jelezheti, hogy kijelentette nagykövetet nevez ki az ASEAN-országokkal való kapcsolattartásra.

Sem a szigetvita, sem az Észak-Korea által fakasztott feszültségek nem újkeletűek a régióban. A Spartly- és Paracel-szigetek hovatartozásának megoldatlansága végigkísérte az előző éveket, növelve a feszültséget a Fülöp-szigetek, Vietnam és Kína között. Utóbbi nemrégiben vietnami hajókat tartóztatott fel a „vitatott vizeken”, mire a vietnami lakosság két hónapja tartó Peking-ellenes tüntetéssorozattal válaszolt. A legújabb konfliktust pedig épp Fülöp-szigeteki politikusok látogatása váltotta ki a kérdéses szigetek egyikén. Észak-Korea ügyében is majd három éve csend honolt a tárgyalóasztaloknál. A még 2003-ban megkezdett, leszerelést célzó hatoldalú találkozókról 2008-ban vonult ki Kim Dzsongil kormányzata, amikor a nemzetközi közösség kérdőre vonta az országot nagy hatótávolságú rakéták fejlesztése miatt. (kitekinto.hu)




Hirdetés

Hozzászólások
Még senki nem szólt hozzá.
Név:
E-mail:
Téma:
Hozzászólás:
 



Címkefelhő Észak-Korea, alsóház, amerikai elnök, amerikai külügyminisztérium, előadás, Európai Unió, Julija Timosenko, Kamilla, Mitt Romney, munkanélküliség reform, orosz parlament, Szumátra, 2014 után, Afganisztán, algériai választás, Amerika, amerikai, Angela Merkel, Angela Merkel, Angola, Argentína, Ausztria, Ázsia nagyhatalmai, áldozatok, árvereznek, éhezés, észak-koreai fogság, ír, ötfős vezérkar, új elnök, újfasiszta diplomata, újraszámolják, újraválasztási stáb, útdíj, Észak-Olaszország, Észtország, babamentő, Bahrein, Bain Capital, bankok, bankrabló, Barack Obama, békefenntartó, Börtönbüntetés, belga kormány, Berlin, betörő, bevásárlóközpont, bolgár, brazíliai japánok, Brüsszel, britek, Charles Taylor, chicagói NATO-csúcs, Colosseum, cornwalli hercegnő, csalás, csőd, Cseh- és Morvaország Kommunista Párt, csehországi egyházak, csempészkirály, Csen Kuang-cseng, délnyugat-Kína, Derek Mitchell, diploma, Dmitrij Medvegyev, együttműködés, Egyiptom, elnök, emberi jogok, Emberkereskedelem, erdőirtás, EU, EU-tagok, euró, Eurócsoport, eurókötvény, Európa Tanács, Európai Parlament, európai parlamenti képviselő, európai polgári kezdeményezés, európai rakétapajzs, Európai Unió, eurózóna, fáklyás menet, férfi, földrengés, főszerkesztő, Fehér Ház, Fico csomag, François Hollande, Franciaország, Francois Hollande, G8-csoport csúcstalálkozó, gazdaság, gazdasági együttműködés, Gazprom-tévé, görög tárgyalások, Görögország, Görögország,  koalíciós kormányalakítás, George W. Bush, Gurmai Zita, gyógyítás, hadsereg, hajóroncsra, hazarendelte, háború, hivatal, Hollande, Hongkong, Horvátországban, Ilja Jasin, ingyentankoló, inkubátorok, Irak, Irán, Izrael,  szudáni rakétatámadás, jaltai csúcs, Japán, Jean-Marc Ayrault, Joseph Kony, JP Morgan Chase, junta, kancellár, katolikus, katonai terv, Károly, kárpótlás, kézigrántot, Kína, kínai, kínai halászok, kínai időjárás, kínai jogvédő aktivista, kínai miniszterelnök, kínai turisták, Közép-Kína, Kelet-Szlovákia, kereskedelmi rakéta, kiképzés, kilépés, Kongó, kongresszus, konzervatívok, kormányfő, kormányközi szerződés, lengyel, Lengyelország, leomlott, London, LRA, magántőke-befektetési vállalat, magyar, Magyar Külügyi Intézet, magyarok, Magyarország, Mali, Mallász Gitta, médiatörvény módosítás, melegházasság, mennyezet, meteorológus, Mianmar, milánói repülőtér, Moszkva, moszkvai ellenzéki tiltakozó, moszkvai ügyészség, Mubarak, Nagy-Britannia, nagykövet, Nantes polgármestere, NATO-csúcs, német, német kancellár, német pénzügyminiszter, Németország, növekedéspárti politika, neonáci diplomata, norvég királyi pár, nyugdíjkorhatár, nyugdíjrendszer, Obama adminisztráció, Olaszország, osztrák, Paraguay, parkolási bírság, parkolóhely, pere, Pozsony, projektkötvények, Ratko Mladic, rekétaelhárító, robbantás, Robert Fico, rohamrendőr, rohamrendőrök, Ron Paul, Scott Thompson, sebességkorlátozó tábla, spanyol vállalat, Svédország, Szabadka, szabálytalanságok, szamba, szavazatok, szavazatszámlálás, szemvizsgálat, Szerb Haladó Párt, Szerbia, Szerbia köztársasági, szerbiai elnökválasztás, Szerbiai választások, szeszesitalok, szlovák parlament, szlovák-magyar, Szudán, Talált tárgyak, támogatja, texasi képviselő, titkosaszolgálat, Tokió, Tomislav Nikolic, Tomiszlav Nikolics, Ukrajna, ukrán kormányfő, utód, Vajdasági Magyar Szövetség, Vajdasági Magyar Szövetség, vádlott, választás, választások, vállalatok, vegyes bizottság, Ven Csia-pao, verés, veszteség, vihar, Világ Igaza kitüntetés, Vlagyimir Putyin, Vojtech Filip, volt kormányfő, Wolfgang Schäuble, Yahoo vezérigazgató, Zimbabwe,






nagyvarad.ro banner | impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | hirdetési díjszabások
copyright www.nagyvarad.ro
office@nagyvarad.ro