Ország-világ »
A parlamentben füvezne a lengyel képviselő
2012. január 18, szerda
A lengyelországi Palikot Mozgalom pénteken a Szejm elé terjeszti a könnyűdrogok kis mennyiségű birtoklásának legalizálásáról szóló törvénytervezetet. A mozgalom vezetője hozzátette: rögtön az indítvány benyújtása után rágyújtanak egy füves cigire a parlamentben.
Janusz Palikot pártja a 2011-es őszi választásokon került be a lengyel parlamentbe, mindenkit meglepő eredménnyel, ugyanis a fiatal formáció már az első megmérettetésen átlépte a 10 százalékot. Akkor programjukban liberális intézkedéseket ígértek – egyneműek házasságának engedélyezése, az egyház és az állam szétválasztása, az abortusz és a könnyű drogok legalizálása – amelyek a zömében konzervatív, vallásos lengyelek körében igencsak újszerűnek tűntek. Végül a kormányon maradó, jobbközép Polgári Platform (Platform Obywatelska) és a szélsőségesebb Jog és Igazságosság (Prawo i Sprawiedliwość) mellett a Palikot Mozgalma (Ruch Palikota) harmadik helyen jutott a Szejmbe – felmérések szerint a legnépszerűbb a fiatalok körében volt.
Palikot pártja már az őszi kampányolás során szorosan együttműködött a Szabad Kender Kezdeményezéssel (Inicjatywa Wolnych Konopi), akik a marihuána legalizálásáért lobbiznak; most a politikus egy füves cigi elszívására invitálta őket a parlamentbe.
A párt pénteken benyújtja indítványát a marihuána kis mennyiségű birtoklásának legalizálásáról, s a pártelnök szerint a Szejm egyik szobájában rögtön rá is gyújtanak: Palikot szerint ez az indítvány támogatását jelképezi, továbbá azt is ellenőriznék, hogyan működik a jelenlegi törvény.
„Szeretnénk meghívni a baráti kötelékünkbe tartozó Szabad Kender vezetőségét, hogy pénteken a Szejm 143-as szobájában elszívjanak velünk egy jointot, és meglátjuk, hogy a törvény, amely jelenleg engedélyezi ezt, valóban engedélyezi-e, vagy itt is szükség lesz a módosításunkra, amelyet épp pénteken indítványozunk” – nyilatkozta Palikot.
Nyilatkozatában a pártelnök a tavaly áprilisban elfogadott törvényre utal, amely értelmében néhány esetben elállhat az ügyészség a vádemeléstől, a kevés mennyiségű, csak saját használatra tartott kábítószer esetén. Az Ügyészség döntheti el, hogy kezdeményez-e eljárást a kis mennyiségű, nem terjesztő által birtokolt könnyűdrog tulajdonosa ellen. A törvény december elején lépett életbe.
A Palikot Mozgalom pénteki szándékáról kérdezett Ewa Kopacz, a Szejm elnöke úgy nyilatkozott, reméli, „ez csak és kizárólag vicc”. Kopacz elmondta: régóta ismeri Palikotot, aki nagyon felelős politikus. Ahogy hozzátette, számít rá, hogy Palikot meghallgatja kérését, „hogy ne csináljon ilyen fajta megmozdulást a Szejmben, a törvényalkotás helyszínén”.
Ha a füvező képviselőket tetten érik a Szejmben dolgozó kormányőrök és átadják őket a rendőrségnek, csak a bíróságon múlik, hogy ejtik-e a vádat a kábítószer mennyiségétől függően. Egy lengyel ügyvéd szerint az akció akár Palikot politikai karrierjébe is kerülhet, mivel büntetett előéletű személy nem rendelkezhet parlamenti képviselői mandátummal. (kitekinto.hu)

Hasonló hírek
Európai polgári kezdeményezés: egymillió aláírás a küszöb
"Eljött a nők ideje" - Európa változást akar
Működik a kormánypárti többség: a tüntetőket tették felelőssé
Bizalmat kapott a Fico-kormány
Szerdán újabb republikánus előválasztás: Ron Paul meglepő bejelentést tett
Elkeseredett ellenállásba ütköznek a nyudíjszigorítások
Így lehetne leküzdeni a válságot?
Fátylat boríthat a múltra a lengyel jobboldal két fő ereje
Vizsgálat indul a katolikus kasztrálások miatt
Betiltanák a lengyel élelmiszerek behozatalát
Címkefelhő
Észak-Korea,
alsóház,
amerikai elnök,
amerikai külügyminisztérium,
előadás,
Európai Unió,
Julija Timosenko,
Kamilla,
Mitt Romney,
munkanélküliség reform,
orosz parlament,
Szumátra,
2014 után,
Afganisztán,
algériai választás,
Amerika,
amerikai,
Angela Merkel,
Angela Merkel,
Angola,
Argentína,
Ausztria,
Ázsia nagyhatalmai,
áldozatok,
árvereznek,
éhezés,
észak-koreai fogság,
ír,
ötfős vezérkar,
új elnök,
újfasiszta diplomata,
újraszámolják,
újraválasztási stáb,
útdíj,
Észak-Olaszország,
Észtország,
babamentő,
Bahrein,
Bain Capital,
bankok,
bankrabló,
Barack Obama,
békefenntartó,
Börtönbüntetés,
belga kormány,
Berlin,
betörő,
bevásárlóközpont,
bolgár,
brazíliai japánok,
Brüsszel,
britek,
Charles Taylor,
chicagói NATO-csúcs,
Colosseum,
cornwalli hercegnő,
csalás,
csőd,
Cseh- és Morvaország Kommunista Párt,
csehországi egyházak,
csempészkirály,
Csen Kuang-cseng,
délnyugat-Kína,
Derek Mitchell,
diploma,
Dmitrij Medvegyev,
együttműködés,
Egyiptom,
elnök,
emberi jogok,
Emberkereskedelem,
erdőirtás,
EU,
EU-tagok,
euró,
Eurócsoport,
eurókötvény,
Európa Tanács,
Európai Parlament,
európai parlamenti képviselő,
európai polgári kezdeményezés,
európai rakétapajzs,
Európai Unió,
eurózóna,
fáklyás menet,
férfi,
földrengés,
főszerkesztő,
Fehér Ház,
Fico csomag,
François Hollande,
Franciaország,
Francois Hollande,
G8-csoport csúcstalálkozó,
gazdaság,
gazdasági együttműködés,
Gazprom-tévé,
görög tárgyalások,
Görögország,
Görögország, koalíciós kormányalakítás,
George W. Bush,
Gurmai Zita,
gyógyítás,
hadsereg,
hajóroncsra,
hazarendelte,
háború,
hivatal,
Hollande,
Hongkong,
Horvátországban,
Ilja Jasin,
ingyentankoló,
inkubátorok,
Irak,
Irán,
Izrael, szudáni rakétatámadás,
jaltai csúcs,
Japán,
Jean-Marc Ayrault,
Joseph Kony,
JP Morgan Chase,
junta,
kancellár,
katolikus,
katonai terv,
Károly,
kárpótlás,
kézigrántot,
Kína,
kínai,
kínai halászok,
kínai időjárás,
kínai jogvédő aktivista,
kínai miniszterelnök,
kínai turisták,
Közép-Kína,
Kelet-Szlovákia,
kereskedelmi rakéta,
kiképzés,
kilépés,
Kongó,
kongresszus,
konzervatívok,
kormányfő,
kormányközi szerződés,
lengyel,
Lengyelország,
leomlott,
London,
LRA,
magántőke-befektetési vállalat,
magyar,
Magyar Külügyi Intézet,
magyarok,
Magyarország,
Mali,
Mallász Gitta,
médiatörvény módosítás,
melegházasság,
mennyezet,
meteorológus,
Mianmar,
milánói repülőtér,
Moszkva,
moszkvai ellenzéki tiltakozó,
moszkvai ügyészség,
Mubarak,
Nagy-Britannia,
nagykövet,
Nantes polgármestere,
NATO-csúcs,
német,
német kancellár,
német pénzügyminiszter,
Németország,
növekedéspárti politika,
neonáci diplomata,
norvég királyi pár,
nyugdíjkorhatár,
nyugdíjrendszer,
Obama adminisztráció,
Olaszország,
osztrák,
Paraguay,
parkolási bírság,
parkolóhely,
pere,
Pozsony,
projektkötvények,
Ratko Mladic,
rekétaelhárító,
robbantás,
Robert Fico,
rohamrendőr,
rohamrendőrök,
Ron Paul,
Scott Thompson,
sebességkorlátozó tábla,
spanyol vállalat,
Svédország,
Szabadka,
szabálytalanságok,
szamba,
szavazatok,
szavazatszámlálás,
szemvizsgálat,
Szerb Haladó Párt,
Szerbia,
Szerbia köztársasági,
szerbiai elnökválasztás,
Szerbiai választások,
szeszesitalok,
szlovák parlament,
szlovák-magyar,
Szudán,
Talált tárgyak,
támogatja,
texasi képviselő,
titkosaszolgálat,
Tokió,
Tomislav Nikolic,
Tomiszlav Nikolics,
Ukrajna,
ukrán kormányfő,
utód,
Vajdasági Magyar Szövetség,
Vajdasági Magyar Szövetség,
vádlott,
választás,
választások,
vállalatok,
vegyes bizottság,
Ven Csia-pao,
verés,
veszteség,
vihar,
Világ Igaza kitüntetés,
Vlagyimir Putyin,
Vojtech Filip,
volt kormányfő,
Wolfgang Schäuble,
Yahoo vezérigazgató,
Zimbabwe,