Ország-világ »
A nyugdíjakon kell spórolnia a kormánynak
2012. február 06, hétfő
Kulcsszavak:
Görögország,
nyugdíjasok,
A görög mese tovább folytatódik, melyet már lassan mindenki kívülről fúj és elalszik rajta.
Pénteken semmi új nem került bele a történet fonalába. Továbbra sem született megállapodás a vasárnapi megbeszélésen, azonban a különböző pártok már legalább együtt próbálnak küzdeni a célokért. Azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy egy napi csúszás is komoly euró kötegekbe kerül a görög kormánynak. A legújabb információk szerint már 130 milliárd eurósra hízott a mentőcsomag nagysága, amely tavaly még ennél lényegesen kisebb volt. Számítások szerint a GDP 1,5%-át kellene költségoldalon megspórolni 2012-ben, mely megközelítőleg 3,3 milliárd eurót takar. A társadalombiztosítási járulékok és a nyugdíjak fogják kárát látni az átalakításoknak első körben.
A „tündérmese” végére talán pont kerülhet a mai napon. Ebben az esetben a piacok kitörő örömmel fogadnák a bejelentést és csinos pluszokat látnánk a börzéken. Ettől eltérő forgatókönyv esetén továbbra is a kivárásé lehet a főszerep. (kitekinto.hu)
A „tündérmese” végére talán pont kerülhet a mai napon. Ebben az esetben a piacok kitörő örömmel fogadnák a bejelentést és csinos pluszokat látnánk a börzéken. Ettől eltérő forgatókönyv esetén továbbra is a kivárásé lehet a főszerep. (kitekinto.hu)
Hasonló hírek
Komoly helyről jött az ötlet: kapjanak a görögök saját eurót
Merkel biztatja a görögöket
Brüsszelből egyértelmű üzenet Görögországnak: nincs enyhítés
Széllel szemben
Görögország – kínos neked, kínos nekem, kínos mindenkinek
Új választásra kényszerül Görögország? Tovább romolhat a helyzet
Sorsdöntő választásokra készül Görögország
Ismét elmarad a görög államcsőd
Portugália lesz a következő Görögország
Ókeresztény bazilikát fedeztek fel Görögországban
Címkefelhő
Észak-Korea,
alsóház,
amerikai elnök,
amerikai külügyminisztérium,
előadás,
Európai Unió,
Julija Timosenko,
Kamilla,
Mitt Romney,
munkanélküliség reform,
orosz parlament,
Szumátra,
2014 után,
Afganisztán,
algériai választás,
Amerika,
amerikai,
Angela Merkel,
Angela Merkel,
Angola,
Argentína,
Ausztria,
Ázsia nagyhatalmai,
áldozatok,
árvereznek,
éhezés,
észak-koreai fogság,
ír,
ötfős vezérkar,
új elnök,
újfasiszta diplomata,
újraszámolják,
újraválasztási stáb,
útdíj,
Észak-Olaszország,
Észtország,
babamentő,
Bahrein,
Bain Capital,
bankok,
bankrabló,
Barack Obama,
békefenntartó,
Börtönbüntetés,
belga kormány,
Berlin,
betörő,
bevásárlóközpont,
bolgár,
brazíliai japánok,
Brüsszel,
britek,
Charles Taylor,
chicagói NATO-csúcs,
Colosseum,
cornwalli hercegnő,
csalás,
csőd,
Cseh- és Morvaország Kommunista Párt,
csehországi egyházak,
csempészkirály,
Csen Kuang-cseng,
délnyugat-Kína,
Derek Mitchell,
diploma,
Dmitrij Medvegyev,
együttműködés,
Egyiptom,
elnök,
emberi jogok,
Emberkereskedelem,
erdőirtás,
EU,
EU-tagok,
euró,
Eurócsoport,
eurókötvény,
Európa Tanács,
Európai Parlament,
európai parlamenti képviselő,
európai polgári kezdeményezés,
európai rakétapajzs,
Európai Unió,
eurózóna,
fáklyás menet,
férfi,
földrengés,
főszerkesztő,
Fehér Ház,
Fico csomag,
François Hollande,
Franciaország,
Francois Hollande,
G8-csoport csúcstalálkozó,
gazdaság,
gazdasági együttműködés,
Gazprom-tévé,
görög tárgyalások,
Görögország,
Görögország, koalíciós kormányalakítás,
George W. Bush,
Gurmai Zita,
gyógyítás,
hadsereg,
hajóroncsra,
hazarendelte,
háború,
hivatal,
Hollande,
Hongkong,
Horvátországban,
Ilja Jasin,
ingyentankoló,
inkubátorok,
Irak,
Irán,
Izrael, szudáni rakétatámadás,
jaltai csúcs,
Japán,
Jean-Marc Ayrault,
Joseph Kony,
JP Morgan Chase,
junta,
kancellár,
katolikus,
katonai terv,
Károly,
kárpótlás,
kézigrántot,
Kína,
kínai,
kínai halászok,
kínai időjárás,
kínai jogvédő aktivista,
kínai miniszterelnök,
kínai turisták,
Közép-Kína,
Kelet-Szlovákia,
kereskedelmi rakéta,
kiképzés,
kilépés,
Kongó,
kongresszus,
konzervatívok,
kormányfő,
kormányközi szerződés,
lengyel,
Lengyelország,
leomlott,
London,
LRA,
magántőke-befektetési vállalat,
magyar,
Magyar Külügyi Intézet,
magyarok,
Magyarország,
Mali,
Mallász Gitta,
médiatörvény módosítás,
melegházasság,
mennyezet,
meteorológus,
Mianmar,
milánói repülőtér,
Moszkva,
moszkvai ellenzéki tiltakozó,
moszkvai ügyészség,
Mubarak,
Nagy-Britannia,
nagykövet,
Nantes polgármestere,
NATO-csúcs,
német,
német kancellár,
német pénzügyminiszter,
Németország,
növekedéspárti politika,
neonáci diplomata,
norvég királyi pár,
nyugdíjkorhatár,
nyugdíjrendszer,
Obama adminisztráció,
Olaszország,
osztrák,
Paraguay,
parkolási bírság,
parkolóhely,
pere,
Pozsony,
projektkötvények,
Ratko Mladic,
rekétaelhárító,
robbantás,
Robert Fico,
rohamrendőr,
rohamrendőrök,
Ron Paul,
Scott Thompson,
sebességkorlátozó tábla,
spanyol vállalat,
Svédország,
Szabadka,
szabálytalanságok,
szamba,
szavazatok,
szavazatszámlálás,
szemvizsgálat,
Szerb Haladó Párt,
Szerbia,
Szerbia köztársasági,
szerbiai elnökválasztás,
Szerbiai választások,
szeszesitalok,
szlovák parlament,
szlovák-magyar,
Szudán,
Talált tárgyak,
támogatja,
texasi képviselő,
titkosaszolgálat,
Tokió,
Tomislav Nikolic,
Tomiszlav Nikolics,
Ukrajna,
ukrán kormányfő,
utód,
Vajdasági Magyar Szövetség,
Vajdasági Magyar Szövetség,
vádlott,
választás,
választások,
vállalatok,
vegyes bizottság,
Ven Csia-pao,
verés,
veszteség,
vihar,
Világ Igaza kitüntetés,
Vlagyimir Putyin,
Vojtech Filip,
volt kormányfő,
Wolfgang Schäuble,
Yahoo vezérigazgató,
Zimbabwe,











