Ország-világ »
A latin-amerikai tőzsdék is rosszul zártak
2011. április 20, szerda
A hét elején az amerikai és az ázsiai tőzsdepiacok is negatív eredménnyel zártak, s a reakció Latin-Amerikában sem váratott sokáig magára: gyengültek a valuták, estek a referencia-indexek. A globalizált pénzpiacok korában ma már elkerülhetetlen, hogy szinte egy nap alatt végigfusson a világon a nyomott befektetői hangulat. Összefoglalónkból kiderül, nagyrészt miből táplálkozik a mostani bizonytalanság.
Hétfőn a New York-i tőzsde jelentős gyengüléssel zárta a napot, ugyanis a Standard & Poor's (S&P) nemzetközi hitelminősítő intézet lerontotta az Egyesült Államok adósság-besorolási kilátásait, persze ez nem azt jelenti, hogy a világ vezető gazdasági hatalma kikerült volna a legjobb besorolással bíró országok köréből, csupán jelezte azt a bizonytalanságot, mely a költségcsökkentési intézkedések körül alakult ki a tervezett stabilizációs lépések támogatottságának hiánya miatt. Az arany - mint utolsó befektetői mentsvár - ára így tovább emelkedett.
Amint arról a Kitekintő is beszámolt, az amerikai Kongresszusban nem támogatják egymás költségcsökkentő terveit a demokrata és republikánus képviselők. Az S&P szerint "anyagi kockázatot" rejt magában az, hogy Washingtonban nem tudnak dűlőre jutni az államháztartási hiány csökkentésének módját illetően.
Már a második világháborút követő évek óta megszokott, hogy az amerikai költségvetés deficites, hiszen mint a világ első számú gazdasági hatalma az USA vállalta fel a világgazdaság fő finanszírozójának, a világ kulcsvalutáját kibocsátó államnak a szerepét. A hiány azonban mára rekordmértékű vált, melynek egy részét az amerikai, másik részét külföldi hitelezők (akiknek élén jelenleg Kína áll) finanszírozzák.
A görög államadósság esetleges átütemezéséből származó feszültség, valamint a kínai megszorító intézkedések folytán kialakult bizonytalan hangulat is közrejátszott a latin-amerikai tőzsdék meggyengülésében - adta hírül az Infolatam. A kínai vezetés is a hét elején jelentette be, hogy a növekvő inflációs nyomás és fogyasztói árak mérséklése érdekében - idén immár negyedik alkalommal - megemeli a kereskedelmi bankok kötelező tartalékrátáját, ez alkalommal 20,5 százalékra, remélve, hogy a hitelkihelyezési lehetőségek szűkítésével visszafoghatják a túlfűtött gazdaságot.
Eldőlt a latin dominó
Hétfőn a korábban történelmi csúcsokat döntögető brazil, chilei és mexikói valuták jelentős gyengüléssel zártak. A latin-amerikai részvények MSCI-indexe pedig több mint két százalékot zuhant.
A brazil referencia-index, a Bovespa közel két százalékot veszített értékéből, a legnagyobb veszteség az OGX kőolajipari céget érte: részvényei értéke 17,2 százalékkal csökkent, de ebben szerepet játszott egy jelentés is, ami kétségbe vonta a társaság kőolajtartalékainak nagyságát, mely eddig is számos külföldi befektetést vonzott az országba. Emellett a brazil állami olajvállalat, a Petrobras részvényei is közel 4 százalékos csökkenést értek el. A mexikói, chilei, argentin, perui és kolumbiai tőzsde referencia-indexei is közel hasonló (fél és két százalék közötti) mértékben csökkentek .
Elemzők szerint azonban a latin-amerikai adósságkötvények iránti megnövekedett kereslet megállítja majd a valuták gyengülését.

Hozzászólások
NiMixQlTlYbginnmwwD
mcktyjmarmq,
2011. október 02, vasárnap, 06:09
k9WnSr abyryozalllt, [url=http://elhqqjaldtmt.com/]elhqqjaldtmt[/url], [link=http://trpvowocvzft.com/]trpvowocvzft[/link], http://pvbzeerygxgy.com/
Hasonló hírek
A Pentagon jelentése szerint Kína túlzott mértékben erősíti hadseregét
Élete végéig börtönben marad a csempészkirály
Robbantásig jutott a bankrabló - halálra ítélték
Ismét fellendülhet Paraguay gazdasága
Ki akarták lakoltatni - a halálba vitte a hivatalnokokat
Újabb fordulatok a vak kínai aktivista ügyében
Kampányhangulat Mexikóban
Svédországban a kínai vendég megtekinti a kínai tulajdonú Volvót
Tucatnyi halott a buszbalesetben
Közös hadgyakorlatokba kezdett Kína és Oroszország
Címkefelhő
Észak-Korea,
alsóház,
amerikai elnök,
amerikai külügyminisztérium,
előadás,
Európai Unió,
Julija Timosenko,
Kamilla,
Mitt Romney,
munkanélküliség reform,
orosz parlament,
Szumátra,
2014 után,
Afganisztán,
algériai választás,
Amerika,
amerikai,
Angela Merkel,
Angela Merkel,
Angola,
Argentína,
Ausztria,
Ázsia nagyhatalmai,
áldozatok,
árvereznek,
éhezés,
észak-koreai fogság,
ír,
ötfős vezérkar,
új elnök,
újfasiszta diplomata,
újraszámolják,
újraválasztási stáb,
útdíj,
Észak-Olaszország,
Észtország,
babamentő,
Bahrein,
Bain Capital,
bankok,
bankrabló,
Barack Obama,
békefenntartó,
Börtönbüntetés,
belga kormány,
Berlin,
betörő,
bevásárlóközpont,
bolgár,
brazíliai japánok,
Brüsszel,
britek,
Charles Taylor,
chicagói NATO-csúcs,
Colosseum,
cornwalli hercegnő,
csalás,
csőd,
Cseh- és Morvaország Kommunista Párt,
csehországi egyházak,
csempészkirály,
Csen Kuang-cseng,
délnyugat-Kína,
Derek Mitchell,
diploma,
Dmitrij Medvegyev,
együttműködés,
Egyiptom,
elnök,
emberi jogok,
Emberkereskedelem,
erdőirtás,
EU,
EU-tagok,
euró,
Eurócsoport,
eurókötvény,
Európa Tanács,
Európai Parlament,
európai parlamenti képviselő,
európai polgári kezdeményezés,
európai rakétapajzs,
Európai Unió,
eurózóna,
fáklyás menet,
férfi,
földrengés,
főszerkesztő,
Fehér Ház,
Fico csomag,
François Hollande,
Franciaország,
Francois Hollande,
G8-csoport csúcstalálkozó,
gazdaság,
gazdasági együttműködés,
Gazprom-tévé,
görög tárgyalások,
Görögország,
Görögország, koalíciós kormányalakítás,
George W. Bush,
Gurmai Zita,
gyógyítás,
hadsereg,
hajóroncsra,
hazarendelte,
háború,
hivatal,
Hollande,
Hongkong,
Horvátországban,
Ilja Jasin,
ingyentankoló,
inkubátorok,
Irak,
Irán,
Izrael, szudáni rakétatámadás,
jaltai csúcs,
Japán,
Jean-Marc Ayrault,
Joseph Kony,
JP Morgan Chase,
junta,
kancellár,
katolikus,
katonai terv,
Károly,
kárpótlás,
kézigrántot,
Kína,
kínai,
kínai halászok,
kínai időjárás,
kínai jogvédő aktivista,
kínai miniszterelnök,
kínai turisták,
Közép-Kína,
Kelet-Szlovákia,
kereskedelmi rakéta,
kiképzés,
kilépés,
Kongó,
kongresszus,
konzervatívok,
kormányfő,
kormányközi szerződés,
lengyel,
Lengyelország,
leomlott,
London,
LRA,
magántőke-befektetési vállalat,
magyar,
Magyar Külügyi Intézet,
magyarok,
Magyarország,
Mali,
Mallász Gitta,
médiatörvény módosítás,
melegházasság,
mennyezet,
meteorológus,
Mianmar,
milánói repülőtér,
Moszkva,
moszkvai ellenzéki tiltakozó,
moszkvai ügyészség,
Mubarak,
Nagy-Britannia,
nagykövet,
Nantes polgármestere,
NATO-csúcs,
német,
német kancellár,
német pénzügyminiszter,
Németország,
növekedéspárti politika,
neonáci diplomata,
norvég királyi pár,
nyugdíjkorhatár,
nyugdíjrendszer,
Obama adminisztráció,
Olaszország,
osztrák,
Paraguay,
parkolási bírság,
parkolóhely,
pere,
Pozsony,
projektkötvények,
Ratko Mladic,
rekétaelhárító,
robbantás,
Robert Fico,
rohamrendőr,
rohamrendőrök,
Ron Paul,
Scott Thompson,
sebességkorlátozó tábla,
spanyol vállalat,
Svédország,
Szabadka,
szabálytalanságok,
szamba,
szavazatok,
szavazatszámlálás,
szemvizsgálat,
Szerb Haladó Párt,
Szerbia,
Szerbia köztársasági,
szerbiai elnökválasztás,
Szerbiai választások,
szeszesitalok,
szlovák parlament,
szlovák-magyar,
Szudán,
Talált tárgyak,
támogatja,
texasi képviselő,
titkosaszolgálat,
Tokió,
Tomislav Nikolic,
Tomiszlav Nikolics,
Ukrajna,
ukrán kormányfő,
utód,
Vajdasági Magyar Szövetség,
Vajdasági Magyar Szövetség,
vádlott,
választás,
választások,
vállalatok,
vegyes bizottság,
Ven Csia-pao,
verés,
veszteség,
vihar,
Világ Igaza kitüntetés,
Vlagyimir Putyin,
Vojtech Filip,
volt kormányfő,
Wolfgang Schäuble,
Yahoo vezérigazgató,
Zimbabwe,