Ország-világ »
A hollandok felelősek egy indonéz mészárlásért
2011. szeptember 15, csütörtök
Felelősnek mondta ki a holland államot egy hágai bíróság kedden az indonéziai függetlenségi háború idején, 1947-ben Rawagedeh faluban elkövetett mészárlásért.
A Jakarta közelében található településen függetlenségpárti ellenzékieket kereső holland katonák öltek meg legalább 150 embert. Nyolc falubeli áldozat özvegye indított pert az állam ellen, kártérítésért is folyamodva.
Hollandia korábban már sajnálatát fejezte ki "a közös történelem e fájdalmas része miatt". A kártérítéstől ugyanakkor elzárkózott, arra hivatkozva, hogy az ilyen jellegű igények érvényessége már elévült.
A bíróság ítélete szerint azonban az állam a kárpótlás szempontjából is felelős, mert a kormányhadsereg a támadáskor törvénytelen módon cselekedett.
Hágai sajtóhírek szerint a kormány egyik jogásza úgy nyilatkozott, hogy az ítélet meglepetésként érte a kabinetet. Egyelőre nem nyilatkozott viszont arról, hogy fellebbez-e az állam az ügyben.
Indonézia 1945. augusztus 17-i függetlenségi nyilatkozatát követően mintegy 120 ezer holland katonát vezényeltek az ázsiai szigetországba. A hollandok a három évig tartó háborúban falvakat bombáztak és foglyok ezreit végezték ki. (hirextra.hu)

Hozzászólások
IQ6UW7 , [url=http://ubimdggzenbz.com/]ubimdggzenbz[/url], [link=http://frpikimecdme.com/]frpikimecdme[/link], http://ekbzbpzeinxk.com/
snqhsnfk,
2011. szeptember 30, péntek, 19:34
IQ6UW7 , [url=http://ubimdggzenbz.com/]ubimdggzenbz[/url], [link=http://frpikimecdme.com/]frpikimecdme[/link], http://ekbzbpzeinxk.com/
kKFAnr bndaofjvackn
fnewmzpw,
2011. szeptember 29, csütörtök, 20:42
kKFAnr bndaofjvackn
I told my grandmother how you helepd. She said, bake them a cake!
Datherine,
2011. szeptember 29, csütörtök, 04:40
I told my grandmother how you helepd. She said, bake them a cake!
Hasonló hírek
Toulouse-i merénylet - evakuálják a lakókat a gyilkos házából
Testvérvárosi viták a nankingi mészárlás árnyékában
Belehalt a sebekbe - már három halott az iskolai lövöldözésben
Társai gyötörték - vérengzéssel állt bosszút
Mészárlás Burundi fővárosában
A hollandok felelősek egy indonéz mészárlásért
A mészárlás túlélőit még a kórházban is felrobbantották
Mexikói drogháború - újabb mészárlás
Újabb mészárlás Mexikóban
Iszonyat: mészárlás egy detoxikálóban - minden pácienst megöltek
Címkefelhő
Észak-Korea,
alsóház,
amerikai elnök,
amerikai külügyminisztérium,
előadás,
Európai Unió,
Julija Timosenko,
Kamilla,
Mitt Romney,
munkanélküliség reform,
orosz parlament,
Szumátra,
2014 után,
Afganisztán,
algériai választás,
Amerika,
amerikai,
Angela Merkel,
Angela Merkel,
Angola,
Argentína,
Ausztria,
Ázsia nagyhatalmai,
áldozatok,
árvereznek,
éhezés,
észak-koreai fogság,
ír,
ötfős vezérkar,
új elnök,
újfasiszta diplomata,
újraszámolják,
újraválasztási stáb,
útdíj,
Észak-Olaszország,
Észtország,
babamentő,
Bahrein,
Bain Capital,
bankok,
bankrabló,
Barack Obama,
békefenntartó,
Börtönbüntetés,
belga kormány,
Berlin,
betörő,
bevásárlóközpont,
bolgár,
brazíliai japánok,
Brüsszel,
britek,
Charles Taylor,
chicagói NATO-csúcs,
Colosseum,
cornwalli hercegnő,
csalás,
csőd,
Cseh- és Morvaország Kommunista Párt,
csehországi egyházak,
csempészkirály,
Csen Kuang-cseng,
délnyugat-Kína,
Derek Mitchell,
diploma,
Dmitrij Medvegyev,
együttműködés,
Egyiptom,
elnök,
emberi jogok,
Emberkereskedelem,
erdőirtás,
EU,
EU-tagok,
euró,
Eurócsoport,
eurókötvény,
Európa Tanács,
Európai Parlament,
európai parlamenti képviselő,
európai polgári kezdeményezés,
európai rakétapajzs,
Európai Unió,
eurózóna,
fáklyás menet,
férfi,
földrengés,
főszerkesztő,
Fehér Ház,
Fico csomag,
François Hollande,
Franciaország,
Francois Hollande,
G8-csoport csúcstalálkozó,
gazdaság,
gazdasági együttműködés,
Gazprom-tévé,
görög tárgyalások,
Görögország,
Görögország, koalíciós kormányalakítás,
George W. Bush,
Gurmai Zita,
gyógyítás,
hadsereg,
hajóroncsra,
hazarendelte,
háború,
hivatal,
Hollande,
Hongkong,
Horvátországban,
Ilja Jasin,
ingyentankoló,
inkubátorok,
Irak,
Irán,
Izrael, szudáni rakétatámadás,
jaltai csúcs,
Japán,
Jean-Marc Ayrault,
Joseph Kony,
JP Morgan Chase,
junta,
kancellár,
katolikus,
katonai terv,
Károly,
kárpótlás,
kézigrántot,
Kína,
kínai,
kínai halászok,
kínai időjárás,
kínai jogvédő aktivista,
kínai miniszterelnök,
kínai turisták,
Közép-Kína,
Kelet-Szlovákia,
kereskedelmi rakéta,
kiképzés,
kilépés,
Kongó,
kongresszus,
konzervatívok,
kormányfő,
kormányközi szerződés,
lengyel,
Lengyelország,
leomlott,
London,
LRA,
magántőke-befektetési vállalat,
magyar,
Magyar Külügyi Intézet,
magyarok,
Magyarország,
Mali,
Mallász Gitta,
médiatörvény módosítás,
melegházasság,
mennyezet,
meteorológus,
Mianmar,
milánói repülőtér,
Moszkva,
moszkvai ellenzéki tiltakozó,
moszkvai ügyészség,
Mubarak,
Nagy-Britannia,
nagykövet,
Nantes polgármestere,
NATO-csúcs,
német,
német kancellár,
német pénzügyminiszter,
Németország,
növekedéspárti politika,
neonáci diplomata,
norvég királyi pár,
nyugdíjkorhatár,
nyugdíjrendszer,
Obama adminisztráció,
Olaszország,
osztrák,
Paraguay,
parkolási bírság,
parkolóhely,
pere,
Pozsony,
projektkötvények,
Ratko Mladic,
rekétaelhárító,
robbantás,
Robert Fico,
rohamrendőr,
rohamrendőrök,
Ron Paul,
Scott Thompson,
sebességkorlátozó tábla,
spanyol vállalat,
Svédország,
Szabadka,
szabálytalanságok,
szamba,
szavazatok,
szavazatszámlálás,
szemvizsgálat,
Szerb Haladó Párt,
Szerbia,
Szerbia köztársasági,
szerbiai elnökválasztás,
Szerbiai választások,
szeszesitalok,
szlovák parlament,
szlovák-magyar,
Szudán,
Talált tárgyak,
támogatja,
texasi képviselő,
titkosaszolgálat,
Tokió,
Tomislav Nikolic,
Tomiszlav Nikolics,
Ukrajna,
ukrán kormányfő,
utód,
Vajdasági Magyar Szövetség,
Vajdasági Magyar Szövetség,
vádlott,
választás,
választások,
vállalatok,
vegyes bizottság,
Ven Csia-pao,
verés,
veszteség,
vihar,
Világ Igaza kitüntetés,
Vlagyimir Putyin,
Vojtech Filip,
volt kormányfő,
Wolfgang Schäuble,
Yahoo vezérigazgató,
Zimbabwe,