Hirdetés
Ország-világ »
A görög követelések tragikomédiája
2012. február 06, hétfő

Nagy botrányt váltott ki a Római Legfelsőbb Bíróság döntése, amikor 2008-ban ítéletben elmarasztalta és kártérítésre kötelezte Németországot a II. Világháború során Disztomo görög faluban elkövetett náci vérengzések miatt. A döntés ellen Németország fellebbezett a Hágai Nemzetközi Bíróságnál (ICJ), most pedig Európában sokan azzal vádolják a balkáni államot, hogy ilyen ürügyekkel próbál nyomást gyakorolni a magánhitelezőkre és az Európai Unióra. A görög ortodox egyház is felszólította az ország hitelezőit, hogy ha nem engedik el az adósság tetemes részét, akkor időzített szociális és társadalmi bombák fognak robbanni. Időközben kiderült, már a görög lakosság sem hisz a csőd elkerülésében – egyre több görög befektetés kerül át külföldi bankszámlákra.
A görög kormány első számú gazdasági prioritása 2012-ben a gazdasági csőd elkerülése, amelyhez feltétlenül szükséges az államadósság jelentős részének az elengedése. Mint korábbi cikkünkben már írtuk, a görög kormány és magánbefektetők között zajló tárgyalások holtpontra jutottak és emiatt akár már márciusban fizetésképtelenné válhat az állam. Új eszközöket vetett be februárban Görögország, hogy nyomást gyakoroljon a külföldi hitelezőkre. A Római Legfelsőbb Bíróság 2008-ban helyt adott az Areios Pagos (Athéni Legfelsőbb Bíróság) 2000-ben hozott ítéletének, amelyben Disztomo görög falu lakói kártérítést követelhetnek Németországtól. A kérdéses görög faluban 1944-ben német náci katonák vérengzést hajtottak végre, amely során közel 220 görög lakos lelte halálát. A disztomoi vérengzést tartják a II. Világháború egyik legszörnyűbb civil áldozatokkal járó eseményének a Balkánon.

A Római Legfelsőbb Bíróság ítéletében lehetőséget adott az elhunytak leszármazottainak, hogy kártérítésért folyamodjanak, azaz szabadon kinyilvánítsák jogukat az Olaszország területén található német ingó és ingatlan tulajdonokra. A döntést követően Görögország keresetet nyújtott be a Hágai Nemzetközi Bíróság előtt, amelyben követeli Németországtól a jogos kártérítést. Sokak szerint a görög kereset provokatív válasz Berlin kezdeményezésére, hogy költségvetési biztost küldjön az Európai Bizottság Athénba. A görög döntés 180 fokos fordulatot jelent az elmúlt évtizedek kormányzati politikájához képest, ugyanis az előző kabinetek meggátolták a görögországi német tulajdonok ellen kezdeményezett kereseteket érvénybe léptetését. A görög kormány álláspontja, hogy külföldi bíróság ne döntsön őt érintő ügyekben, ez ugyanis szuverén joga.

Az ICJ a napokban fog döntést hozni arról, hogy elfogadja-e Németország fellebbezését az ügyben. A holland városban ülésező bíróság eddig többször elutasította a német tulajdonok immunitásának a megsértését, ugyanis precedens értékkel bírna az eset számos más hasonló ügyben. Az ügyben már 1997-ben a Livadiai Elsőfokú Bíróság is hozott ítéletet, amely felszólította Németországot, hogy 22,3 millió eurós kártérítést fizessen a 257 hozzátartozónak.

A napokban egy másik ügy is borzolta a német kedélyeket – 28 görög parlamenti képviselő napirendre tűzné az 1941-1945-ös okkupáció során Görögországtól kikényszerített katonai kölcsön felülvizsgálatát. A képviselők állítása szerint Németország a mai napig tartózik a hellén államnak közel 95 milliárd euróval. Jogosan felmerül kérdés, hogy Görögország miért pont most, 60 évvel a történtek után emeli fel hangját a kölcsönt illetően?

Az ortodox egyház vezetője, II. Ieronymos érsek nyílt levélben fordult Lukasz Papadimosz görög miniszterelnökhöz, melyben hangot adott a lakosság elkeseredettségének. A vallási vezető szerint a II. Világháborút idéző állapotok uralkodnak a társadalom legtöbb szegmensében – éhínség, szegénység és kilátástalan jövőkép kísérti az átlag görögöket. Az ország lakossága már teljesen elveszítette a politikai szervezetekbe vetett hitét azt illetően, hogy sikeresen megoldják a gazdasági válságot. Evangelosz Venizelosz görög pénzügyminiszter szerin az elmúlt két esztendőben minimum 16 milliárd euró görög tőke került át külföldi bankszámlákra. Az ország első számú közgazdásza szerint a pénz 32 százalékát brit, 10 százalékát pedig svájci számlákra utalták át, 2009 óta összesen 65 milliárd eurót vettek ki számlájukról a lakosok. Ha sikerült Görögországnak lehívnia a mentőcsomag második részletét, akkor a bankok újabb 40 milliárd eurós támogatásban részesülnének annak érdelében, hogy elkerüljék a csődbe jutást. (kitekinto.hu)




Hirdetés

Hozzászólások
Még senki nem szólt hozzá.
Név:
E-mail:
Téma:
Hozzászólás:
 



Címkefelhő Észak-Korea, alsóház, amerikai elnök, amerikai külügyminisztérium, előadás, Európai Unió, Julija Timosenko, Kamilla, Mitt Romney, munkanélküliség reform, orosz parlament, Szumátra, 2014 után, Afganisztán, algériai választás, Amerika, amerikai, Angela Merkel, Angela Merkel, Angola, Argentína, Ausztria, Ázsia nagyhatalmai, áldozatok, árvereznek, éhezés, észak-koreai fogság, ír, ötfős vezérkar, új elnök, újfasiszta diplomata, újraszámolják, újraválasztási stáb, útdíj, Észak-Olaszország, Észtország, babamentő, Bahrein, Bain Capital, bankok, bankrabló, Barack Obama, békefenntartó, Börtönbüntetés, belga kormány, Berlin, betörő, bevásárlóközpont, bolgár, brazíliai japánok, Brüsszel, britek, Charles Taylor, chicagói NATO-csúcs, Colosseum, cornwalli hercegnő, csalás, csőd, Cseh- és Morvaország Kommunista Párt, csehországi egyházak, csempészkirály, Csen Kuang-cseng, délnyugat-Kína, Derek Mitchell, diploma, Dmitrij Medvegyev, együttműködés, Egyiptom, elnök, emberi jogok, Emberkereskedelem, erdőirtás, EU, EU-tagok, euró, Eurócsoport, eurókötvény, Európa Tanács, Európai Parlament, európai parlamenti képviselő, európai polgári kezdeményezés, európai rakétapajzs, Európai Unió, eurózóna, fáklyás menet, férfi, földrengés, főszerkesztő, Fehér Ház, Fico csomag, François Hollande, Franciaország, Francois Hollande, G8-csoport csúcstalálkozó, gazdaság, gazdasági együttműködés, Gazprom-tévé, görög tárgyalások, Görögország, Görögország,  koalíciós kormányalakítás, George W. Bush, Gurmai Zita, gyógyítás, hadsereg, hajóroncsra, hazarendelte, háború, hivatal, Hollande, Hongkong, Horvátországban, Ilja Jasin, ingyentankoló, inkubátorok, Irak, Irán, Izrael,  szudáni rakétatámadás, jaltai csúcs, Japán, Jean-Marc Ayrault, Joseph Kony, JP Morgan Chase, junta, kancellár, katolikus, katonai terv, Károly, kárpótlás, kézigrántot, Kína, kínai, kínai halászok, kínai időjárás, kínai jogvédő aktivista, kínai miniszterelnök, kínai turisták, Közép-Kína, Kelet-Szlovákia, kereskedelmi rakéta, kiképzés, kilépés, Kongó, kongresszus, konzervatívok, kormányfő, kormányközi szerződés, lengyel, Lengyelország, leomlott, London, LRA, magántőke-befektetési vállalat, magyar, Magyar Külügyi Intézet, magyarok, Magyarország, Mali, Mallász Gitta, médiatörvény módosítás, melegházasság, mennyezet, meteorológus, Mianmar, milánói repülőtér, Moszkva, moszkvai ellenzéki tiltakozó, moszkvai ügyészség, Mubarak, Nagy-Britannia, nagykövet, Nantes polgármestere, NATO-csúcs, német, német kancellár, német pénzügyminiszter, Németország, növekedéspárti politika, neonáci diplomata, norvég királyi pár, nyugdíjkorhatár, nyugdíjrendszer, Obama adminisztráció, Olaszország, osztrák, Paraguay, parkolási bírság, parkolóhely, pere, Pozsony, projektkötvények, Ratko Mladic, rekétaelhárító, robbantás, Robert Fico, rohamrendőr, rohamrendőrök, Ron Paul, Scott Thompson, sebességkorlátozó tábla, spanyol vállalat, Svédország, Szabadka, szabálytalanságok, szamba, szavazatok, szavazatszámlálás, szemvizsgálat, Szerb Haladó Párt, Szerbia, Szerbia köztársasági, szerbiai elnökválasztás, Szerbiai választások, szeszesitalok, szlovák parlament, szlovák-magyar, Szudán, Talált tárgyak, támogatja, texasi képviselő, titkosaszolgálat, Tokió, Tomislav Nikolic, Tomiszlav Nikolics, Ukrajna, ukrán kormányfő, utód, Vajdasági Magyar Szövetség, Vajdasági Magyar Szövetség, vádlott, választás, választások, vállalatok, vegyes bizottság, Ven Csia-pao, verés, veszteség, vihar, Világ Igaza kitüntetés, Vlagyimir Putyin, Vojtech Filip, volt kormányfő, Wolfgang Schäuble, Yahoo vezérigazgató, Zimbabwe,






nagyvarad.ro banner | impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | hirdetési díjszabások
copyright www.nagyvarad.ro
office@nagyvarad.ro