Hirdetés
Ország-világ »
A fűtőolaj adójának emelése csak olaj volt a tűzre
2011. december 05, hétfő
Kulcsszavak: fűtőolaj, adó, emelés,

Mind több görög tér vissza a fatüzelésű kályhákhoz, mert nem tudja kifizetni a központi fűtést - számolt be az ekathimerini.com. A kályhák azonban szennyezik a levegőt, sőt növelik az igényt az illegális fakitermelésre is.
A görög kormány, hogy teljesítse az IMF és az Európai Unió elvárásait és megfeleljen az általuk szabott költségvetési céloknak, az elmúlt hónapokban újabb olyan megszorításokat vezetett be, amelyek hatással vannak a görögök mindennapjaira. Mint arról már korábban beszámoltunk, egyre rosszabb az ország lakóinak átlagos egészsége, és az elégedetlenségüknek sokan tüntetéseken is hangot adnak. A lakások rezsiköltsége is magasabb az idén az áremelések miatt, bár az áramot egyelőre nem kapcsolják ki a nem fizető háztartásokban.

A kormány az energiaadót is megemelte, ezért a fűtőolaj akár negyven százalékkal is többe kerül, mint eddig. Emiatt a központi fűtés költségei is megemelkedtek, így egyre többen kapcsolják ki, és használnak helyette fatüzelésű kályhát még a társasházakban is. Theodora Doukiri is ezt tette, miután férje elveszítette munkáját, és az egész család az ő ezer eurós takarítónői fizetéséből kell hogy megéljen. "Sehogyan sem tudom kifizetni a fűtőolaj árát. Most csak havi hatvan eurót költök fára, és a lakás olyan meleg, mintha kemence lenne."

Mivel sokan követik Doukiri példáját, a házakban sokszor csak két-három órára kapcsolják be a központi fűtést az üzemeltetők, így a nap többi részében a lakók kénytelenek villanyradiátorral vagy fatüzelésű kályhával fűteni. A kályha, ami egykor a szegénység egyik jelképe volt, most a legnépszerűbb megoldás, mert akcióban már 250 euróért kapható olyan, amelyik akár egy ötven négyzetméteres lakást is be tud fűteni. Másfél tonna fa, ami pedig három téli hónapra is elegendő, körülbelül 260 euróba kerül, míg ugyanennek az időszaknak a fűtése központi fűtéssel mintegy ezer euróért lenne csak lehetséges.

"Ez nagyon megéri, még az Athén tengerparti negyedében lévő gazdag háztartásokból is többet rendelnek" - mondta Taszosz Mitropulosz, aki egy Athén melletti fatelep tulajdonosa. Kosztasz Mitszionisz is egyetért: az általa forgalmazott kályhák iránti kereslet a kétszeresére nőtt.

Már november nyolcadikán megszüntette a kormány a tömörített fűrészporból készített fűtőanyag, a pellet használatára vonatkozó tiltást, ezzel is könnyítve az olcsóbban fűteni akarók helyzetén. Mindeközben Észak-Görögországban az erdészek kedvezményes áron árulnak fát, és a Bulgáriából behozott faimport is nőtt.

Az illegális fakitermelés és a növekvő légszennyezés azonban aggasztja a hatóságokat. Az ország legerdősebb területén, Pelion környékén csak egy razzia során öt illegális telepet találtak. Az északi nagyvárosokban pedig, például Szalonikiben és Láriszában, sőt Athén egyes részein is szmogról számoltak be. (kitekinto.hu)




Hirdetés

Hozzászólások
Még senki nem szólt hozzá.
Név:
E-mail:
Téma:
Hozzászólás:
 



Címkefelhő Észak-Korea, alsóház, amerikai elnök, amerikai külügyminisztérium, előadás, Európai Unió, Julija Timosenko, Kamilla, Mitt Romney, munkanélküliség reform, orosz parlament, Szumátra, 2014 után, Afganisztán, algériai választás, Amerika, amerikai, Angela Merkel, Angela Merkel, Angola, Argentína, Ausztria, Ázsia nagyhatalmai, áldozatok, árvereznek, éhezés, észak-koreai fogság, ír, ötfős vezérkar, új elnök, újfasiszta diplomata, újraszámolják, újraválasztási stáb, útdíj, Észak-Olaszország, Észtország, babamentő, Bahrein, Bain Capital, bankok, bankrabló, Barack Obama, békefenntartó, Börtönbüntetés, belga kormány, Berlin, betörő, bevásárlóközpont, bolgár, brazíliai japánok, Brüsszel, britek, Charles Taylor, chicagói NATO-csúcs, Colosseum, cornwalli hercegnő, csalás, csőd, Cseh- és Morvaország Kommunista Párt, csehországi egyházak, csempészkirály, Csen Kuang-cseng, délnyugat-Kína, Derek Mitchell, diploma, Dmitrij Medvegyev, együttműködés, Egyiptom, elnök, emberi jogok, Emberkereskedelem, erdőirtás, EU, EU-tagok, euró, Eurócsoport, eurókötvény, Európa Tanács, Európai Parlament, európai parlamenti képviselő, európai polgári kezdeményezés, európai rakétapajzs, Európai Unió, eurózóna, fáklyás menet, férfi, földrengés, főszerkesztő, Fehér Ház, Fico csomag, François Hollande, Franciaország, Francois Hollande, G8-csoport csúcstalálkozó, gazdaság, gazdasági együttműködés, Gazprom-tévé, görög tárgyalások, Görögország, Görögország,  koalíciós kormányalakítás, George W. Bush, Gurmai Zita, gyógyítás, hadsereg, hajóroncsra, hazarendelte, háború, hivatal, Hollande, Hongkong, Horvátországban, Ilja Jasin, ingyentankoló, inkubátorok, Irak, Irán, Izrael,  szudáni rakétatámadás, jaltai csúcs, Japán, Jean-Marc Ayrault, Joseph Kony, JP Morgan Chase, junta, kancellár, katolikus, katonai terv, Károly, kárpótlás, kézigrántot, Kína, kínai, kínai halászok, kínai időjárás, kínai jogvédő aktivista, kínai miniszterelnök, kínai turisták, Közép-Kína, Kelet-Szlovákia, kereskedelmi rakéta, kiképzés, kilépés, Kongó, kongresszus, konzervatívok, kormányfő, kormányközi szerződés, lengyel, Lengyelország, leomlott, London, LRA, magántőke-befektetési vállalat, magyar, Magyar Külügyi Intézet, magyarok, Magyarország, Mali, Mallász Gitta, médiatörvény módosítás, melegházasság, mennyezet, meteorológus, Mianmar, milánói repülőtér, Moszkva, moszkvai ellenzéki tiltakozó, moszkvai ügyészség, Mubarak, Nagy-Britannia, nagykövet, Nantes polgármestere, NATO-csúcs, német, német kancellár, német pénzügyminiszter, Németország, növekedéspárti politika, neonáci diplomata, norvég királyi pár, nyugdíjkorhatár, nyugdíjrendszer, Obama adminisztráció, Olaszország, osztrák, Paraguay, parkolási bírság, parkolóhely, pere, Pozsony, projektkötvények, Ratko Mladic, rekétaelhárító, robbantás, Robert Fico, rohamrendőr, rohamrendőrök, Ron Paul, Scott Thompson, sebességkorlátozó tábla, spanyol vállalat, Svédország, Szabadka, szabálytalanságok, szamba, szavazatok, szavazatszámlálás, szemvizsgálat, Szerb Haladó Párt, Szerbia, Szerbia köztársasági, szerbiai elnökválasztás, Szerbiai választások, szeszesitalok, szlovák parlament, szlovák-magyar, Szudán, Talált tárgyak, támogatja, texasi képviselő, titkosaszolgálat, Tokió, Tomislav Nikolic, Tomiszlav Nikolics, Ukrajna, ukrán kormányfő, utód, Vajdasági Magyar Szövetség, Vajdasági Magyar Szövetség, vádlott, választás, választások, vállalatok, vegyes bizottság, Ven Csia-pao, verés, veszteség, vihar, Világ Igaza kitüntetés, Vlagyimir Putyin, Vojtech Filip, volt kormányfő, Wolfgang Schäuble, Yahoo vezérigazgató, Zimbabwe,






nagyvarad.ro banner | impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | hirdetési díjszabások
copyright www.nagyvarad.ro
office@nagyvarad.ro