Ország-világ »
A franciák meglepődtek, de nem hátrálnak
2010. szeptember 15, szerda
Franciaország "meglepetésének" ad hangot a romákkal szembeni fellépését bíráló EU-biztosi kijelentés miatt, de elutasítja a "polémiát" - közölte kedden Párizsban a francia külügyi szóvivő.
"Meglepődve hallottunk Viviane Reding (az Európai Bizottság igazságügyi biztosának) kijelentését. Nem hisszük, hogy az ilyen jellegű megszólalásokkal javítani lehet a romák helyzetén és sorsán, amely aggodalmaink és fellépésünk középpontjában áll" - hangsúlyozta Bernard Valero egy sajtótájékoztatón. Az uniós végrehajtó testület két héten belül dönt, megindítja-e a kötelességszegési eljárást.
Valero hozzátette: "Most nincs idő polemizálni, ilyen kijelentéseket tenni. Most a roma lakosság érdekében kell dolgozni". A szóvivő elmondta, hogy ebben a szellemben dolgozik együtt nagyon szorosan Franciaország a román hatóságokkal, s ezt a munkát kívánja folytatni az Európai Bizottsággal is.
Az EU-biztos korábban Brüsszelben szégyenteljesnek minősítette a francia hatóságok fellépését és kötelességszegési eljárás megindítását helyezte kilátásba Párizzsal szemben, mégpedig a szabad mozgásról szóló uniós irányelv kétszeres megsértése okán: egyfelől az irányelv diszkriminatív alkalmazása miatt, másfelől amiatt, hogy a francia hatóságok nem biztosították az irányelvben előírt eljárási garanciális jogokat az érintetteknek.
Reding úgy vélte, az Európa Bizottságnak nincs más választása, miután kiderült, hogy - a párizsi kormány képviselőinek állításaival ellentétben - olyan utasítás alapján toloncoltak ki cigányokat az országból, amely figyelembe veendő szempontnak tekintette az etnikai csoporthoz való tartozást.
A francia kormány tagjai többször is "biztosították" Redinget afelől, hogy diszkriminatív megfontolások nem húzódnak meg a kitoloncolások mögött, ám kiderült, hogy a francia belügyminiszter kabinetfőnöke körlevélben szólította fel a prefektusokat az illegális táborok - "és elsősorban a cigánytáborok" - felszámolására.
A körlevelet ugyan azóta visszavonták, és a helyette kiadott utasítás már nem tartalmazza a diszkriminatív utalást, ám a francia hatóságoknak nem csak szavaikat, hanem magatartásukat is meg kell változtatniuk - fejtette ki Viviane Reding. (hirextra.hu)

Hasonló hírek
A Frangela-tandem hatékonyabb, mint a Merkozy-páros?
Leparkolja egy időre lakókocsiját az új francia kormányfő
Hollande alatt kiszámíthatóbbá válhat Franciaország
Hollande: a franciák a változást választották
A szélsőjobb nem áll be senki mögé
Franciaország válaszút előtt
Sarkozy is eljutott ide: a média terrorjáról beszél
Sarkozy kihívója sem kér a török EU-tagságból
Konkurenciát kap a francia Disneyland
Neonáci ex-katona lehet a gyilkos Franciaországban
Címkefelhő
Észak-Korea,
alsóház,
amerikai elnök,
amerikai külügyminisztérium,
előadás,
Európai Unió,
Julija Timosenko,
Kamilla,
Mitt Romney,
munkanélküliség reform,
orosz parlament,
Szumátra,
2014 után,
Afganisztán,
algériai választás,
Amerika,
amerikai,
Angela Merkel,
Angela Merkel,
Angola,
Argentína,
Ausztria,
Ázsia nagyhatalmai,
áldozatok,
árvereznek,
éhezés,
észak-koreai fogság,
ír,
ötfős vezérkar,
új elnök,
újfasiszta diplomata,
újraszámolják,
újraválasztási stáb,
útdíj,
Észak-Olaszország,
Észtország,
babamentő,
Bahrein,
Bain Capital,
bankok,
bankrabló,
Barack Obama,
békefenntartó,
Börtönbüntetés,
belga kormány,
Berlin,
betörő,
bevásárlóközpont,
bolgár,
brazíliai japánok,
Brüsszel,
britek,
Charles Taylor,
chicagói NATO-csúcs,
Colosseum,
cornwalli hercegnő,
csalás,
csőd,
Cseh- és Morvaország Kommunista Párt,
csehországi egyházak,
csempészkirály,
Csen Kuang-cseng,
délnyugat-Kína,
Derek Mitchell,
diploma,
Dmitrij Medvegyev,
együttműködés,
Egyiptom,
elnök,
emberi jogok,
Emberkereskedelem,
erdőirtás,
EU,
EU-tagok,
euró,
Eurócsoport,
eurókötvény,
Európa Tanács,
Európai Parlament,
európai parlamenti képviselő,
európai polgári kezdeményezés,
európai rakétapajzs,
Európai Unió,
eurózóna,
fáklyás menet,
férfi,
földrengés,
főszerkesztő,
Fehér Ház,
Fico csomag,
François Hollande,
Franciaország,
Francois Hollande,
G8-csoport csúcstalálkozó,
gazdaság,
gazdasági együttműködés,
Gazprom-tévé,
görög tárgyalások,
Görögország,
Görögország, koalíciós kormányalakítás,
George W. Bush,
Gurmai Zita,
gyógyítás,
hadsereg,
hajóroncsra,
hazarendelte,
háború,
hivatal,
Hollande,
Hongkong,
Horvátországban,
Ilja Jasin,
ingyentankoló,
inkubátorok,
Irak,
Irán,
Izrael, szudáni rakétatámadás,
jaltai csúcs,
Japán,
Jean-Marc Ayrault,
Joseph Kony,
JP Morgan Chase,
junta,
kancellár,
katolikus,
katonai terv,
Károly,
kárpótlás,
kézigrántot,
Kína,
kínai,
kínai halászok,
kínai időjárás,
kínai jogvédő aktivista,
kínai miniszterelnök,
kínai turisták,
Közép-Kína,
Kelet-Szlovákia,
kereskedelmi rakéta,
kiképzés,
kilépés,
Kongó,
kongresszus,
konzervatívok,
kormányfő,
kormányközi szerződés,
lengyel,
Lengyelország,
leomlott,
London,
LRA,
magántőke-befektetési vállalat,
magyar,
Magyar Külügyi Intézet,
magyarok,
Magyarország,
Mali,
Mallász Gitta,
médiatörvény módosítás,
melegházasság,
mennyezet,
meteorológus,
Mianmar,
milánói repülőtér,
Moszkva,
moszkvai ellenzéki tiltakozó,
moszkvai ügyészség,
Mubarak,
Nagy-Britannia,
nagykövet,
Nantes polgármestere,
NATO-csúcs,
német,
német kancellár,
német pénzügyminiszter,
Németország,
növekedéspárti politika,
neonáci diplomata,
norvég királyi pár,
nyugdíjkorhatár,
nyugdíjrendszer,
Obama adminisztráció,
Olaszország,
osztrák,
Paraguay,
parkolási bírság,
parkolóhely,
pere,
Pozsony,
projektkötvények,
Ratko Mladic,
rekétaelhárító,
robbantás,
Robert Fico,
rohamrendőr,
rohamrendőrök,
Ron Paul,
Scott Thompson,
sebességkorlátozó tábla,
spanyol vállalat,
Svédország,
Szabadka,
szabálytalanságok,
szamba,
szavazatok,
szavazatszámlálás,
szemvizsgálat,
Szerb Haladó Párt,
Szerbia,
Szerbia köztársasági,
szerbiai elnökválasztás,
Szerbiai választások,
szeszesitalok,
szlovák parlament,
szlovák-magyar,
Szudán,
Talált tárgyak,
támogatja,
texasi képviselő,
titkosaszolgálat,
Tokió,
Tomislav Nikolic,
Tomiszlav Nikolics,
Ukrajna,
ukrán kormányfő,
utód,
Vajdasági Magyar Szövetség,
Vajdasági Magyar Szövetség,
vádlott,
választás,
választások,
vállalatok,
vegyes bizottság,
Ven Csia-pao,
verés,
veszteség,
vihar,
Világ Igaza kitüntetés,
Vlagyimir Putyin,
Vojtech Filip,
volt kormányfő,
Wolfgang Schäuble,
Yahoo vezérigazgató,
Zimbabwe,