Ország-világ »
9/11: mi lett a túlélőkkel?
2011. január 06, csütörtök
A Világkereskedelmi Központ 2001. szeptember 11-ei megtámadásának civil túlélői közül sokan szenvednek a poszttraumás stressz tüneteitől még évekkel az események után is - állapították meg amerikai kutatók.
A tanulmány az első, amely a támadás reggelén az ikertornyokban tartózkodó emberek mentális egészségének hosszú távú változásaira összpontosított.
Az érintettek 15 százalékánál a PTSD teljesen kifejlődött, ez négyszerese a társadalomban szokásosan előforduló aránynak. Az átlagosnál nagyobb valószínűséggel jelentek meg a PTSD tünetei azoknál, akik a repülőgépek becsapódási helye fölötti emeleteken dolgoztak, ahogy azoknál is, akiket viszonylag később menekítettek ki az épületekből.
A Sandro Galea, a New York-i Columbia Egyetem munkatársa által vezetett kutatócsoport 3271 emberrel készített interjút elemzett, amelynek alanyai valamennyien a tornyokból menekültek ki. A New York városa által létrehozott WTC Egészségügyi Regiszter számára készített több mint 71 ezer felmérés közül keresték ki a kutatók azokat, melyek az ikertornyokban tartózkodó emberekkel készültek 2003 októbere és 2004 novembere között.
A vizsgálatba így bevontak 96 százalékának még ekkor - két-három év elteltével - is legalább egy olyan tünete volt, amely a poszttraumás stressz zavart (PTSD-t) jellemzi.
Az érintettek 15 százalékánál a PTSD teljesen kifejlődött, ez négyszerese a társadalomban szokásosan előforduló aránynak. Az átlagosnál nagyobb valószínűséggel jelentek meg a PTSD tünetei azoknál, akik a repülőgépek becsapódási helye fölötti emeleteken dolgoztak, ahogy azoknál is, akiket viszonylag később menekítettek ki az épületekből, illetve akiknek az összeomló tornyok törmelékfelhője elől kellett menekülniük. Igen nagy volt a tünetek aránya azoknál, akik megsérültek, vagy szemtanúi voltak például annak, amint emberek kiestek vagy kiugrottak a tornyokból.
Galea szerint eredményeikből következtetéseket lehet levonni arra, hogy miként készüljenek fel katasztrófákra. Megemlítette például, hogy a kiürítést ilyen helyzetekben késlekedés nélkül, azonnal meg kell kezdeni, mert a hosszabb ideig tartó bizonytalanság, és az, hogy fájdalmas dolgok szemtanújává válik valaki, tovább növeli a későbbi mentális problémák kockázatát.
A kutatók szerint a hosszú távú PTSD legerősebb előrejelzője a bevétel volt. A felmérés időpontjában legkevesebbet kereső túlélők mintegy felénél lehetett valószínűsíteni a PTSD-t, míg a vizsgálat idején legtöbbet kereső túlélők között csak 6 százalék volt ez az arány (hirextra.hu)

Hasonló hírek
Prága NATO-központot akar
Megrázó részletek a megtámadott magyarok küzdelméről
"Erős kormány" - Hitler levele az első vészcsengő volt
9/11: mi lett a túlélőkkel?
Mély szakadékba zuhant egy busz: vannak túlélők
Csoda a tengeren - négy túlélőt találtak
Túlélőkre bukkantak
Mecset nyílik a World Trade Center romjain
Tűz volt London központjában
Címkefelhő
Észak-Korea,
alsóház,
amerikai elnök,
amerikai külügyminisztérium,
előadás,
Európai Unió,
Julija Timosenko,
Kamilla,
Mitt Romney,
munkanélküliség reform,
orosz parlament,
Szumátra,
2014 után,
Afganisztán,
algériai választás,
Amerika,
amerikai,
Angela Merkel,
Angela Merkel,
Angola,
Argentína,
Ausztria,
Ázsia nagyhatalmai,
áldozatok,
árvereznek,
éhezés,
észak-koreai fogság,
ír,
ötfős vezérkar,
új elnök,
újfasiszta diplomata,
újraszámolják,
újraválasztási stáb,
útdíj,
Észak-Olaszország,
Észtország,
babamentő,
Bahrein,
Bain Capital,
bankok,
bankrabló,
Barack Obama,
békefenntartó,
Börtönbüntetés,
belga kormány,
Berlin,
betörő,
bevásárlóközpont,
bolgár,
brazíliai japánok,
Brüsszel,
britek,
Charles Taylor,
chicagói NATO-csúcs,
Colosseum,
cornwalli hercegnő,
csalás,
csőd,
Cseh- és Morvaország Kommunista Párt,
csehországi egyházak,
csempészkirály,
Csen Kuang-cseng,
délnyugat-Kína,
Derek Mitchell,
diploma,
Dmitrij Medvegyev,
együttműködés,
Egyiptom,
elnök,
emberi jogok,
Emberkereskedelem,
erdőirtás,
EU,
EU-tagok,
euró,
Eurócsoport,
eurókötvény,
Európa Tanács,
Európai Parlament,
európai parlamenti képviselő,
európai polgári kezdeményezés,
európai rakétapajzs,
Európai Unió,
eurózóna,
fáklyás menet,
férfi,
földrengés,
főszerkesztő,
Fehér Ház,
Fico csomag,
François Hollande,
Franciaország,
Francois Hollande,
G8-csoport csúcstalálkozó,
gazdaság,
gazdasági együttműködés,
Gazprom-tévé,
görög tárgyalások,
Görögország,
Görögország, koalíciós kormányalakítás,
George W. Bush,
Gurmai Zita,
gyógyítás,
hadsereg,
hajóroncsra,
hazarendelte,
háború,
hivatal,
Hollande,
Hongkong,
Horvátországban,
Ilja Jasin,
ingyentankoló,
inkubátorok,
Irak,
Irán,
Izrael, szudáni rakétatámadás,
jaltai csúcs,
Japán,
Jean-Marc Ayrault,
Joseph Kony,
JP Morgan Chase,
junta,
kancellár,
katolikus,
katonai terv,
Károly,
kárpótlás,
kézigrántot,
Kína,
kínai,
kínai halászok,
kínai időjárás,
kínai jogvédő aktivista,
kínai miniszterelnök,
kínai turisták,
Közép-Kína,
Kelet-Szlovákia,
kereskedelmi rakéta,
kiképzés,
kilépés,
Kongó,
kongresszus,
konzervatívok,
kormányfő,
kormányközi szerződés,
lengyel,
Lengyelország,
leomlott,
London,
LRA,
magántőke-befektetési vállalat,
magyar,
Magyar Külügyi Intézet,
magyarok,
Magyarország,
Mali,
Mallász Gitta,
médiatörvény módosítás,
melegházasság,
mennyezet,
meteorológus,
Mianmar,
milánói repülőtér,
Moszkva,
moszkvai ellenzéki tiltakozó,
moszkvai ügyészség,
Mubarak,
Nagy-Britannia,
nagykövet,
Nantes polgármestere,
NATO-csúcs,
német,
német kancellár,
német pénzügyminiszter,
Németország,
növekedéspárti politika,
neonáci diplomata,
norvég királyi pár,
nyugdíjkorhatár,
nyugdíjrendszer,
Obama adminisztráció,
Olaszország,
osztrák,
Paraguay,
parkolási bírság,
parkolóhely,
pere,
Pozsony,
projektkötvények,
Ratko Mladic,
rekétaelhárító,
robbantás,
Robert Fico,
rohamrendőr,
rohamrendőrök,
Ron Paul,
Scott Thompson,
sebességkorlátozó tábla,
spanyol vállalat,
Svédország,
Szabadka,
szabálytalanságok,
szamba,
szavazatok,
szavazatszámlálás,
szemvizsgálat,
Szerb Haladó Párt,
Szerbia,
Szerbia köztársasági,
szerbiai elnökválasztás,
Szerbiai választások,
szeszesitalok,
szlovák parlament,
szlovák-magyar,
Szudán,
Talált tárgyak,
támogatja,
texasi képviselő,
titkosaszolgálat,
Tokió,
Tomislav Nikolic,
Tomiszlav Nikolics,
Ukrajna,
ukrán kormányfő,
utód,
Vajdasági Magyar Szövetség,
Vajdasági Magyar Szövetség,
vádlott,
választás,
választások,
vállalatok,
vegyes bizottság,
Ven Csia-pao,
verés,
veszteség,
vihar,
Világ Igaza kitüntetés,
Vlagyimir Putyin,
Vojtech Filip,
volt kormányfő,
Wolfgang Schäuble,
Yahoo vezérigazgató,
Zimbabwe,